Ezt olvasta már?

Hogyan kell alkalmazni a CBD olajat?

Bármilyen készítményt vagy gyógyszert szeretnénk használni, nagyon fontos, hogy annak megfelelően tegyük, ahogy azt a gyártó, illetve forgalmazó vagy adott esetben a...


Kirabolta a balatonlellei villát

Az ózdi illetőségű elkövető különös magyarázattal állt elő a tettei indoklásakor.


hirdetés

 

Balatonlellén egy villából értékes antik tárgyak tűntek el. Nem volt egyszerű felderíteni az esetet, mert az ingatlanban nem lakott senki, csak időnként ellenőrizték. Ennek ellenére a rendőrök pár nap alatt felderítették az elkövetőt, köszönhetően a helyi körzeti megbízottaknak – írja a police.hu.

Augusztus 28-án egy nő tett feljelentést a Balatonlellei Rendőrőrsön, mivel egy részben használaton kívüli villából értékes antik tárgyak tűntek el. A pincében kialakított söröző üzemen kívül van, de felette egy hostel üzemel. A villarész a legfelső szinten található, nem használják ugyan, de antik bútorokkal és tárgyakkal rendezték be. A feljelentésben az is szerepelt, hogy az épület teljesen átjárható. A tulajdonos megbízottja azt is elmondta, hogy július 30-án járt utoljára az ingatlanban, akkor mindent rendben talált. Közel egy hónappal később, augusztus 28-án viszont már több furcsaságot fedezett fel az emeleti részben. A vécét valaki használta, de mivel a vizet korábban elzárták, így azt nem tudta lehúzni. A hálószobában pedig feltűnt neki, hogy az ágyban is aludt valaki. A párna- és a paplanhuzat koszos volt. Ekkor alaposabban körülnézett, és azt tapasztalta, hogy több antik tárgy eltűnt. Így két darab egyforma, kb. 40 cm magas fém, antik gyertyatartó és egy fémből készült, úgy 45 cm magas, női alakot ábrázoló állóóra. A nappaliból egy antik, lakkozott, mintegy 80×40 cm-es felületű, mintás, felhajtható faasztalt, illetve a falról három kisebb méretű képet vittek el. A kárérték mintegy másfél millió forintot tett ki. Innen indult a nyomozás.

Öt nap múlva a tettes már a Fonyódi Rendőrkapitányságon ült, mivel a feljelentés után a helyi körzeti megbízott nyomozásának köszönhetően Ózdon elfogták K. Attilát (47), aki részben beismerte a bűncselekmény elkövetését, bár magyarázatot adott mindenre. A megjelölt tárgyak közül a két festmény és az asztal ellopását beismerte, illetve elmondta, hogy a házban talált kulcscsomó véletlenül maradt nála. Azt is megmagyarázta, hogyan került a félig elhagyatott villába. Mivel a Balatonnál vállalt alkalmi munkákat, ennek során ismerkedett meg a szintén ózdi S. Gyulával (59), aki beszélgetésük során azt ajánlotta neki, hogy nyugodtan költözzön be a villába, és foglaljon el egy szobát. Ő ezt meg is tette, és nem jutott eszébe, hogy esetleg az az ingatlan valakinek a tulajdona. Arra a kérdésre, hogyan kerültek hozzá az antik tárgyak, érdekes választ adott: augusztus 21-én, amikor Balatonlelléről eljött, S. Gyula azt tanácsolta, hogy mivel sokat segített neki, ne távozzon üres kézzel, vigyen magával bármit a házból. Ő ezt meg is tette. S. Gyula nem tett vallomást.

Felvetődhet az olvasó részéről, ha ilyen hosszú idő telt el a lopás és az észlelés között, hogy sikerült mégis pár nap alatt az elkövető nyomára bukkanni. A megoldás egyszerű: szükség volt a helyi körzeti megbízottak tapasztalatára.

A feljelentés után a helyszín biztosítására Lelkes Jenő és Benczu Máté főtörzsőrmesterek, a Balatonlellei Rendőrőrs körzeti megbízottjai érkeztek elsőként. Az adatgyűjtés során megtudták, ki lakhatott az ingatlanban. A széles körű nyomozásnak köszönhetően kiderült az is, hogy K. Attila hol tartózkodik. Emellett információt szereztek a rendőrök arról, hogy képeket is elvitt a férfi. A feljelentés után négy nappal a zsaruk Ózdon fogták el a tettest. Az eltűnt értékek közül megtaláltak nála két festményt és az antik asztalt. A bíróság lopás bűntette miatt elrendelte K. Attila letartóztatását.







0
0

hírek innen, onnan

Emberölésért körözött török terroristát fogtak el Magyarországon

A hátrahagyott furgonban tíz illegális migránst találtak az egyenruhások, akik török állampolgárnak vallották magukat.

Tőlünk párszáz kilométerre hozzák létre a NATO elitalakulatainak egyik regionális parancsnokságát

A NATO az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt ítélte szükségesnek, hogy regionális parancsnoki struktúrát hozzon létre a...

Elképesztő! - Hároméves késéssel kapták meg az iskolák a védőmaszkokat a romániai Galacon

Nem kockáztatták meg az időközben feleslegessé vált közbeszerzés leállítását.

Ingázók kérésére változtatta meg menetrendjét a MÁV-Start

Lakossági észrevételeket is figyelembe vett a MÁV-Start új menetrendjének kialakításánál. 

Gulyás szerint nincs veszélyben a sajtó a szuverenitás törvény miatt

A parlament kedden tárgyalta a múlt héten benyújtott szuverenitásvédelmi törvénytervezetet, melyről Gulyás Gergely, a...

Oroszország újabb ellenséget talált magának - teljes finn határzár

Egyre feszültebb a viszony Finnország és Oroszország között, miután Moszkva menekültáradatot zúdított a szomszéd országra.

Varga Mihály szerint a magyar nyugdíjrendszer megbízhatóan működik

A magyar nyugdíjrendszer megbízhatóan működik, az ellátások fedezetét a kormány biztosítja, az idősek jövedelmét nem veszélyezteti...

Fiatalodni akart egy nő, leesett az orra a botoxtól

Azt mondták neki az orvosok, hogy minden rendben lesz.

A MÁV szerint Vitézy Dávid fake news-t terjeszt, nem átvezénylés okozta a túlzsúfoltságot a lajosmizsei vonalon

Az állami vasúttársaság szerint baleset miatt állt elő a helyzet. (Belföld)

Négyhavi csúcsra ugrott a forint!

A kedd reggeli kereskedésben még kissé gyengült a forint, így az euró jegyzései 380 fölé emelkedtek, majd kora délután hirtelen...

0

Sport

Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene

A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.

Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját

A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.

Ártatlan a magyar úszó, avagy így kapitulált a doppingellenes ügynökség

A junior Európa-bajnoki ezüstérmes, magyar bajnok, korosztályos csúcstartó és válogatott Ilyés Laura Vanda ellen felhozott doppingvádak alaptalanok hétfőn a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egyoldalúan

Lemondott a veszprémi kézicsapat edzője

Az újabb vereség után felcserélődtek az edzői szerepek a klubnál.

Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai

A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.

Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló

A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.

Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből

Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll

Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára

A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.

Teljesen összetört a doppingolással vádolt magyar úszó, most döntés született az ügyében

A felfüggesztés miatt pszichiáter segítséget kellett igénybe vennie a fiatal úszónak.

A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak

Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető

A magyar válogatott focista csapatot válthat a télen, az NB I-be is visszatérhet

Az utóbbi időben nem játszik a görög sztárcsapatnál.

Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó

Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.

Bulvár

Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás

Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson

Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás

Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.

Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval

Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.

A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...

Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.

Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.

Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik

Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer

Ő Demcsák Zsuzsa milliárdos vőlegénye: összebújós fotót posztolt az Instagramra

Demcsák Zsuzsa az Instagramra posztolt milliárdos vőlegényével közös képet.

blogmorzsák

Szívbe markoló romantika és Twin Peaks

Dub, dreampop és triphop sajátos találkozása, ami elmerészkedik a giccs határáig.

Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból

Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.

0