Ezt olvasta már?

Hogyan kell alkalmazni a CBD olajat?

Bármilyen készítményt vagy gyógyszert szeretnénk használni, nagyon fontos, hogy annak megfelelően tegyük, ahogy azt a gyártó, illetve forgalmazó vagy adott esetben a...


Koronavírus - Kovács Zoltán: a szigorítások célja az egészségvédelem és a biztonság

Az eddigiekhez hasonlóan a koronavírus miatt kedden életbe lépő szigorító intézkedéseknek is a magyar emberek egészségének és biztonságának védelme a célja - jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.


hirdetés

Kovács Zoltán közölte: a kormányzatot az vezérli, hogy a koronavírus-járvány első hullámának tapasztalatai, illetve a nemzetközi tapasztalatok alapján a kellő időben hozza meg a szükséges intézkedéseket.

Hozzátette: az információáramlás megkönnyítése érdekében elkészítették a koronavirus.gov.hu webodal mobiltelefonos applikációját, ami hamarosan letölthető lesz.

Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályának vezetője hangsúlyozta: 67 határátkelőnél ellenőrzik a forgalmat kedden 0 órától. A feladatokat a honvédséggel és az Országos Mentőszolgálattal közösen látják el.

Arra törekednek, hogy mindenki minél gyorsabban jusson át a határátkelőkön, illetve a gazdaság teljesítőképességének megőrzése érdekében továbbra is akadálymentes az áruk mozgása - tette hozzá.

A főszabály szerint csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére, ám számukra is kötelező a kéthetes karantén.

A karantén alól két, öt napon belül, 48 órás különbséggel elvégzett negatív teszteredmény nyomán kapható felmentés. Az eddigi gyakorlathoz képest viszont változást jelent, hogy a külföldön elvégzett covid-tesztet nem fogadják el.

Közlése szerint a nem magyar állampolgárok, amennyiben be szeretnének lépni Magyarországra a police.huweboldal használatával nyújthatnak be méltányossági kérelmet. Ezeket az a határrendészeti kirendeltség vagy rendőrkapitányság bírálja el, amelyhez az utazáshoz használni kívánt határátkelő tartozik.

Arról is beszámolt, hogy a tranzitforgalom biztosítása érdekében nem magyar állampolgárok is átutazhatnak az országon, ám csak a számukra meghatározott tranzitútvonal használatával.

Ugyancsak mentesülnek a karanténszabályok alól azok akik a határtól számított 30 kilométeres körzetben élnek, 24 órán beül hazatérnek, amennyiben a szomszédos országban a határtól számított 30 kilométeres távolságot nem lépik át - sorolta az ezredes.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hangsúlyozta, hogy a rendőrség csupán az ellenőrzést végzi, illetve a határátkelőhelyeken tájékoztatást nyújt a karanténszabályokról. A karantén alól viszont a járványügyi hatóság adhat felmentést a két negatív teszteredmény benyújtása után.

Hozzáfűzte, hogy a védelmi intézkedések megszegése továbbra is szabálysértésnek minősül. Így például az is, ha valaki nem hajlandó orvosi vizsgálatnak alávetni magát a határellenőrzés során.

Úgy vélekedett, hogy az oktatás területén elrendelt intézkedések egyelőre elegendőnek tűnnek. Felkészültek viszont arra, hogy egy-egy elszigetelt fertőzés esetén ne egy egész intézményt kelljen bezárni, hanem kisebb közösségeket is el tudjanak különíteni.

Kiss-György Máté, a házi karantén betartásának ellenőrzését biztosító applikációt fejlesztő Asura Zrt. képviselője a sajtótájékoztatón arra bíztatott mindenkit, hogy a rendőrségi humánerőforrás kímélése érdekében válassza a távellenőrzés lehetőségét.

Ismertetése szerint tavasszal több mint 35 ezer távellenőrzést végeztek az applikáció segítségével, ami nem csupán sok munkaórát és megtett kilométert spórol meg a rendőrség számára, de segíti az egészségügyi szerek munkáját is.

Megnyugtatott mindenkit, hogy az applikáción keresztül csak olyan adatokat kezel a hatóság, amelyeket amúgy is birtokol az állam.

Vagyis, az alkalmazás hasonlóan biztonságos, mint az Ügyfélkapu használata - mondta a fejlesztő.

 







0
0

hírek innen, onnan

Cáfolja a BM állítását a Qualitas Gimnázium

Az oktatásért is felelős tárca az alapítványi iskola igazgatóját és fenntartóját okolja a kialakult helyzetért, de a dokumentumok mást...

Elképesztő videó: lesajnált, ékegyszerű megoldás mentette meg az orosz harckocsizók életét

Továbbra is tombol a háború eddigi egyik legintenzívebb csatája: az orosz hadsereg most nagy erőkkel támadja Avgyijivka déli...

Szinte felismerhetetlen a milliárdos Nagy Ő barátnője

Jákob Zoltán Bettije nagyon megváltozott.

6 sztár, aki bevállalta a teljes meztelenséget

Összeszedtünk fél tucat bátor színészt, akiknek volt merszük pucérra vetkőzni a kamerák előtt – és azt is kiderítettük, miért...

Törökország elkötelezett a fenntarthatóság mellett

Törökország a közelmúltban a nemzetközi fenntartható turizmus érdekében egyezményt írt alá a Globális Fenntartható Turizmus...

Akkorát ment a BUX, hogy még a európai tőzsdék is csak ámulnak

Több mint 2 százalékot erősödött a BUX a Budapesti Értéktőzsdén kedden, de a többi vezető részvény is nagyot pörgött.

Itt a friss lista: ezeket a cégeket, termékeket ellenőrzi jövőre a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY....

Kilőtt Csányi Sándor bankja a jó hírre

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1288,16 pontos, 2,30 százalékos emelkedéssel, 57 176,11 ponton zárt kedden.

„Drákói szigorral fogunk lesújtani a szabotőrökre” – üzent az államtitkár a trafikosoknak

Egy jogszabálytervezet szerint tovább szigorítanák a kiskorúaknak dohányterméket eladó boltosok büntetését. Ágh Péter úgy véli, a...

Ilyen alattomosan hat a szerveinkre a magas a vérnyomás

A kezeletlen magas vérnyomás alattomosan, számos módon károsíthatja a szervezetet. Ekkora terhet jelent a szervezetének a magas vérnyomás.

Bipoláris zavar: ezek a figyelmeztető jelek utalhatnak a pszichés betegségre

Az égig izgatott, halálig szomorú: a bipoláris zavarban szenvedők mindkét hangulatot extrém formában élik meg.

0

Sport

Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene

A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.

Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját

A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.

Ártatlan a magyar úszó, avagy így kapitulált a doppingellenes ügynökség

A junior Európa-bajnoki ezüstérmes, magyar bajnok, korosztályos csúcstartó és válogatott Ilyés Laura Vanda ellen felhozott doppingvádak alaptalanok hétfőn a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egyoldalúan

Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai

A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.

Újabb tragédia a jégen: lebénult az olimpiai bronzérmes sztársportoló

A sokkoló jelenet után a meccset is félbeszakították.

Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből

Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll

Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára

A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.

Teljesen összetört a doppingolással vádolt magyar úszó, most döntés született az ügyében

A felfüggesztés miatt pszichiáter segítséget kellett igénybe vennie a fiatal úszónak.

A két szabálytalan gól és a gálázó Vasas túl sok volt a hatot kapó ETO-nak

Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető

A magyar válogatott focista csapatot válthat a télen, az NB I-be is visszatérhet

Az utóbbi időben nem játszik a görög sztárcsapatnál.

Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó

Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.

„Ousmane Dembélé a legnagyobb befolyással bíró futballista a világon”

A francia szélső edzője, Luis Enrique nyilatkozta ezt.

Bulvár

Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás

Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson

Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás

Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.

Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval

Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.

A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...

Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.

Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.

Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik

Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer

Ő Demcsák Zsuzsa milliárdos vőlegénye: összebújós fotót posztolt az Instagramra

Demcsák Zsuzsa az Instagramra posztolt milliárdos vőlegényével közös képet.

blogmorzsák

Szívbe markoló romantika és Twin Peaks

Dub, dreampop és triphop sajátos találkozása, ami elmerészkedik a giccs határáig.

Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból

Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.

0