Labdarúgó NB I - A Honvéd ellen őrizheti meg hazai veretlenségét az FTC
A címvédő és listavezető Ferencváros a Budapest Honvéd ellen őrizheti meg hazai veretlenségét a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, 19. fordulójában, melynek során a harmadik helyezett Mezőkövesd a nehéz helyzetben lévő Újpestet fogadja, míg a második MOL Fehérvár FC Debrecenbe utazik.
Az FTC szombaton küzdelmes mérkőzésen, de végig fölényben futballozva nyert Kisvárdán, ezzel már 15 bajnoki mérkőzés óta veretlen, és a mostani idényben lejátszott nyolc hazai találkozójából haton győzött, kétszer pedig döntetlennel végzett. A papírforma szerint nem a Honvéd lesz az a csapat, amely megállítja a zöld-fehérek menetelését, a kispesti együttes ugyanis egy döntetlennel és egy vereséggel kezdte a szezon tavaszi részét. Giuseppe Sannino tanítványai Székesfehérváron 0-0-t játszottak, múlt szombaton pedig pályaválasztóként kaptak ki 2-1-re a Mezőkövesdtől.
A Ferencvárost hatpontos lemaradással követő MOL Fehérvár Debrecenbe utazik, ahol a december 30-án kinevezett vezetőedző, Vitelki Zoltán irányításával jelentősen megváltozott a csapat játéka. Az első tavaszi fordulóban a hajdúságiak 4-0-ra ütötték ki az Újpestet, amely aztán a legutóbbi körben épp a Fehérvártól kapott ki 1-0-ra. A felszálló ágban lévő Debrecen vendégeként tehát nehéz meccs vár a fehérváriakra, akiknek azért is fontos lenne a pontszerzés, mert az idény meglepetéscsapataként számon tartott Mezőkövesd hátránya csak két pont velük szemben.
Kuttor Attila együttese a téli szünet után is eredményesen szerepel, az újév eddigi két fordulójában két győzelmet aratott, előbb a Kisvárdát, majd a Honvédot verte. Most hazai közönsége előtt bizonyíthat újfent a borsodi csapat és mellette szól a papírforma: a fordulót nyitó kedd esti összecsapáson a három mérkőzés óta nyeretlen, szurkolói által is elhagyott Újpest lesz a vendég.
Az Muj4 Sport a Mezőkövesd-Újpest és a Ferencváros-Honvéd találkozókat élőben közvetíti. A Kossuth Rádió szerdán a 18 órakor kezdődő összecsapásokról 19.08-tól Körkapcsolásban tudósít, 20.12-től pedig a Ferencváros-Honvéd második félideje lesz hallható. Az m4sport.hu oldalon minden találkozót élőben lehet követni.
OTP Bank Liga, a 19. forduló programja:
kedd:
Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 20.00
szerda:
Debreceni VSC-MOL Fehérvár FC 18.00
ZTE FC-Kisvárda Master Good 18.00
Kaposvári Rákóczi FC-Paksi FC 18.00
Puskás Akadémia FC-Diósgyőri VTK 18.00
Ferencvárosi TC-Budapest Honvéd 19.30
A tabella:
1. Ferencváros 17 13 3 1 35-15 42 pont
2. MOL Fehérvár FC 18 11 3 4 32-17 36
3. Mezőkövesd Zsóry FC 18 10 4 4 23-14 34
4. Puskás Akadémia FC 18 7 6 5 27-21 27
5. Diósgyőri VTK 18 8 1 9 21-25 25
6. Budapest Honvéd 18 7 4 7 20-22 25
7. Újpest FC 18 7 3 8 23-27 24
8. Debreceni VSC 17 7 2 8 29-30 23
9. Kisvárda Master Good 18 6 2 10 19-25 20
10. Paksi FC 18 6 2 10 22-33 20
11. ZTE FC 18 4 5 9 24-27 17
12. Kaposvári Rákóczi FC 18 3 1 14 16-35 10
Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros-Debreceni VSC április 7-én pótolják.
hírek innen, onnan
Itt a jogszabály. Kerítésadó, minden méter kerítés után
Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi...
Az Avatar 3. már négyszer annyit hozott, mint a másik ismert sci-fi
James Cameron 2009-ben bemutatott, hosszú évekig készülő szenvedélyprojektje, az Avatar alapjaiban változtatta meg Hollywoodot, aminek...
Végre megérkezett a Google Chrome várva várt extra funkciója
A Google Chrome felhasználói évek óta követelték, a fejlesztők pedig sokáig csak kísérleteztek vele – most azonban úgy tűnik,...
10 aranyszabály, amit meg kell tenni, ha lerobban az autó
Egy út szélén veszteglő jármű nem csak műszaki probléma, hanem baleseti kockázat is, sőt életveszélyes lehet.
3 sci-fi, amik igazi lavinát indíthatnak be 2026-ban
A sci-fi műfaj mindig is kedvezett a hosszú távon építkező filmes univerzumoknak, és 2026 különösen erős év lesz ebből a szempontból.
Nemzeti gyász van Kubában a Venezuelában megölt kubai katonák miatt
Hazavitték földi maradványaikat.
Tóth Alex a Fradi riválisai helyett Szoboszlai Dominik ellen készülhet
Úgy tudni, a Ferencváros megegyezett a fiatal középpályás klubváltásáról.
„Nem sajnálkozom, hogy pofán vágnak” – őrült küzdelmen van túl a magyar válogatott
A lengyelek főként a második félidőben kifejezetten durván játszottak.
Mi a teendő, ha egy ATM „megeszi” a kártyádat? Perceken múlik. Íme a helyes eljárás lépésről lépésre
Perceken múlik a megoldás!
Ő jelenleg a világ legszebb és legtökéletesebb nője: a 29 éves színésznő párját ritkítja
Grace Van Patten neve ma már egyet jelent a természetes szépséggel, a letisztult eleganciával és azzal a ritka kisugárzással, amely...
A legősibb Fordokkal versenyeztek Verstappenék
Érdemben még el sem kezdődött a 2026-os F1-es szezon, Max Verstappenék máris versenyeztek egyet. Egy 102 éves Ford is előkerült az...
Miután átvette tőlük a Nobel-békedíjat, Trump elmagyarázta, miért nem segíti hatalomba a venezuelai ellenzéket
A CIA vezetője Caracasban tárgyalt Venezuela ügyvivő elnökével.
Sport
Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában
Az elnök begurult az AEK-nál.
Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát
Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.
A magyar labdarúgó-válogatott Eb-hőse szerződést bont, és feljelenti csapatát – sajtóhír
A klub a fizetési felszólítás határidejére sem rendezte adósságát.
Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó
A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.
Tóth Alex Európa legerősebb bajnokságába igazol
A Ferencváros NB I-es rekordpénzért adja el Tóth Alexet.
Újabb testvérpár esett ki a Liu fivérek után, de így is folytatódhat a magyar sikersorozat
Az olimpia előtt nem minden rivális fekszik rá az Eb-re.
Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr
A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.
A Fradi az 5,8 milliárdra emelt ajánlatot is visszautasította Tóth Alexért
A Premier League-gárda pedig ezen felül még bónuszokat is fizethetett volna.
Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke
Elképzelhető, hogy Álvaro Arbeloa nem sokáig lesz a Real Madrid vezetőedzője.
Megegyeztek: magyarországi átigazolási rekordért távozik Tóth Alex Angliába
Kerkez Milos számára már jó ugródeszkát jelentett a klub.
Szoboszlai lövéséről áradozott az Európa-bajnok sztárfocista
Ilyen lövést még sosem látott korábban.
A Fradi a Lipcsét tönkreverte, a Liverpoolt megszorította a világhírű szervezet szerint
A világ 704 klubcsapatát rangsorolták.
Bulvár
Ez Orbán Viktor mesterterve, ezzel végleg mattot adhat a Fidesz a Tiszának
Orbán Viktor végig ezt tervezhette.
Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra
A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.
Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ
Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.
Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
Az ikerpár és bátyjuk ellen Kate Whiteman után számos nő tett feljelentést, hogy bedrogozták, megerőszakolták őket.
Kincsvadászok: ezt találták egy pasaréti lakás garázsában, mindenki ledöbbent, amikor előkerült
A Kincsvadászokból már megtanultuk, hogy érdemes átnézni a pincéket, garázsokat.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz
Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós uta
Nem találod ki: ezért ülnek a légiutas-kísérők a kezükön repülés közben
Ha utaztál már repülővel, bizonyára megfigyelted, hogy felszálláskor és leszálláskor a légiutas-kísérők mindig a kezükön ülnek – ennek pedig komoly oka van.
Ez az olcsó étel megelőzheti a vastagbélrák kialakulását: egyél belőle egy tányérral hetente, és a tested hálás lesz érte
A vastagbélrák sokáig tünetmentesen fejlődik, mégis ez az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Egyre több kutatás mutat rá azonban arra, hogy bizonyos, rendszeresen fogyasztott ételek érdemben befolyásolhatják
Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
Nagy Ervin feleségébe az utcán kötöttek bele.
Ekcéma, pikkelysömör és egyéb bőr-betegségek: A bőrgyógyász szerint erre érdemes figyelni télen
Még jobban megnehezíti a krónikus bőrbetegséggel élők mindennapjait a cudar idő. A bőrgyógyász most elmondja, mire érdemes figyelni.
Cseh Laci hosszú, őszülő hajjal és szakállal: felismerhetetlen a friss fotón
Cseh Lacira alig lehet ráismerni Instagramra feltöltött, friss fotóján.
Ezért április 12-én lesz a választás, ez el is döntötte, hogy Tisza vagy a Fidesz nyer-e, váratlan dolgot mondott a szakértő
Bár a naptár több lehetőséget is kínált, a választott időpont mögött felsejlik egy tudatos politikai stratégia.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


