Mert nem csak a bal vagy a jobb kezed létezik!
Amióta az ember felfedezte magának az eszközhasználatot (sok-sok millió évvel ezelőtt), azóta igyekszik minden tevékenységet megkönnyíteni a különféle célszerszámokkal.
hirdetés
Természetes, hogy elsőre a szerelés, a főzés, a varrás, a közlekedés vagy akár a növénytermesztés vagy állattenyésztés jut az eszedbe. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a szexuális tevékenységek mellett sem, hiszen azt is már ősidők óta eszközökkel oldja meg az ember.
A fennmaradt tárgyi emlékek bizony arról árulkodnak, hogy igencsak változatos szexuális életük volt elődeinknek. Miért épp mi maradnánk ki a jóból? Éppen ezért mai írásunkban ezekre az eszközökre térünk ki.
Amikor már a kéz unalmas…
Számtalan olyan helyzet adódhat, amikor partner hiányában az ember kénytelen önmagának örömet okozni. Ezt a Szexaruhaz.hu Szexshop különféle maszturbátoraival bármikor változatos módon megteheted te magad is.
Sőt, nem is kell hozzá az, hogy egyedülálló legyél, akár párkapcsolatban is van helye az önkielégítésnek. Hogy még tovább cifrázzuk a helyzetet, halkan megemlítjük azt is, hogy nem csupán egyedül élvezetes maszturbálni. Akár a partnereddel együtt is csinálhatjátok, hidd el, egészen eksztatikus élményben lesz részetek.
Persze jó, ha tudod, hogy nem csupán a kezeddel könnyíthetsz magadon, hiszen ma már számtalan kifinomult eszköz létezik arra, hogy orgazmushoz segítsd magad.
Mutatjuk is, hogy miket érdemes kipróbálni!
Milyen segédeszközöket vethetsz be?
A paletta széles, így mindenki egyéni preferencia alapján dönthet.
- A női testet élethűen utánzó maszturbátorok rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek. Rendelhetsz magadnak komplett guminőt, de választhatsz akár csak műszájat, műpopsit vagy művaginát is. Mindegyikről fontos tudni, hogy anatómiailag tökéletesen kidolgozottak, sőt anyagukat tekintve is visszaadják az emberi érintés érzetét.
- A másik rendkívül népszerű eszköz a Fleshlight maszturbátora, amely rendkívül modern, sőt már-már futurisztikus kinézete ellenére is igencsak kényeztetően fog hatni rád. Külsőre éppúgy fest, mint egy zseblámpa, így akár üzleti útra is magaddal viheted, közben pedig csak te tudod, hogy milyen fantasztikus kielégülést tud nyújtani.
Talán mondani sem kell, de mind méretükben, mind anyagukban, mind pedig funkciójukban rendkívül változatos a maszturbátorok kínálata, így csak arra tudunk bátorítani, hogy szánj elég időt a termékek áttanulmányozására!
Kényeztesd magad bátran! Egészséges!
Bár az elmúlt évtizedekben, sőt évszázadokban igyekeztek minél jobban tabusítani a témát, szerencsére a modern kor szexuális forradalma megtette a hatását.
Számtalan jótékony hatással bír ugyanis az önkielégítés, amit már tudományosan is megindokoltak és megalapoztak. Persze csak akkor, ha nem viszed túlzásba, ha nem automata válasz lesz egy-egy ingerre vagy stresszhelyzetre, hanem valóban kényeztetés, amikor tartalmasan töltesz el egymagadban egy kis énidőt!
hírek innen, onnan
Gombás kávéval turbózzuk fel az immunrendszert
Bár egész évben lesben állnak a kórokozók, az őszi-téli időszakban különösen nagy a veszélye annak, hogy elkapunk valamilyen légúti...
A káliumhiány első jelei
A kálium segít az izmok és a folyadékháztartás megfelelő működésében, és segít csökkenteni a túlzott nátriumbevitel káros...
Müller Cecíila szerint büntetni kellene, ha valaki elmulasztja a szűrővizsgálatot
Azért, hogy a szűréseken többen vegyenek részt, napirendre kell tűzni a szankcionálás lehetőségének kérdését is, bár a szakma ebben...
Heti horoszkóp december 4-től december 10-ig: a Halak szerelembe eshet, a Vízöntő elismerést kaphat
Tudd meg, mire számíthatsz a következő napokban a horoszkóp szerint!
Brutális medvetámadás Erdélyben: két vadásznak rontott neki a feldühödött állat
Medve támadt két vadászra vasárnap Beszterce-Naszód megyében, Nagynyulas (Milas) településen - közölte az erdélyi megye vészhelyzeti...
Britney Spears anyjával és testvérével tölti szülinapját
Tartós lesz vajon a béke?
Több mint 20 ezer család áram nélkül maradt Ausztriában
A mobiltelefon-szolgáltatás szintén szünetelt a heves havazás miatt.
Nagyon kemény lesz, a meteorológusok kellemetlenül hangzó szóval tudatták milyen idő jön - részletes időjárás-jelentés
Meglehetősen kemény fagy jön majd, és ilyen időre lehet számítani jövő héten.
Napi tény: Ezért tüsszentünk, ha a napba nézünk
Egy kisebb elváltozás áll a háttérben, de mindenki megnyugodhat.
Csípős lesz az éjszaka
Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
Motivációt, kitartást, biztonságot adhatnak a visszatérő karakterek – de hogyan neveljünk olvasó gyereket?
Bár sosem volt még versenyben ennyi minden a gyerekek figyelméért, óriási előnyökkel jár, ha a streaming helyett könyvsorozatokkal...
Így reagált Puskás Peti Szente Vajk Lego-s üzenetére
Szente Vajk egyszerre méltatta DWTS-t és szúrt oda az RTL-nek.
Sport
Óriási szenzáció: világbajnok lett a magyar csapat
Már a legjobb nyolc között is kakukktojásnak számítottunk.
A német válogatott szövetségi kapitánya: Edzettem néhány magyart, tudom, mire képesek
Julian Nagelsmann az Eb-sorsolás után úgy fogalmazott, nem került halálcsoportba Németország, a magyar válogatottról azt mondta, érdekes futballt játszik Marco Rossi csapata.
Szelfibotrány tört ki a kézilabda vb-n - óriási a felháborodás
Ahány nap, annyi hisztéria a norvég válogatott körül. Egymást szidják, miközben vb-t rendeznek.
A házigazda németekkel került egy csoportba a magyar válogatott
Kisorsolták a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörét.
Marco Rossi elmondta, minek örült az Eb-csoportok sorsolása után
A magyar válogatott szövetségi kapitánya azt is elárulta, melyik ellenfelet tartja a legerősebbnek.
Az MLSZ-elnök szerint cél továbbjutni a csoportból, a szövetségi kapitány szerint álom
Csányi Sándor szerint cél továbbjutni az Európa-bajnokságon a csoporkörből, Marco Rossi szerint két lábbal a földön kell maradni. Összeszedtük a fontosabb nyilatkozatokat a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörének
Kőkemény csoportba került a magyar válogatott a foci-Eb-n
Kiderült Szoboszlai Dominikék június 15-én hol kezdik meg szereplésüket.
Középdöntős a vb-n a magyar válogatott, a csoportelsőség a tét hétfőn
Már a 21. percben tíz gól volt a különbség.
Botrányos ítélet, oda egy magyar világkupa-váltóezüst
Nagy csata volt az aranyért.
Kiütötte ellenfelét Dárdai Pál csapata
Hat meccse veretlen a Hertha.
Katasztrofális vereséget érdemelt volna a siralmasan játszó Manchester United
A Premier League rekordbajnokának megkegyelmezett a Newcastle United.
Elképesztő meccsek jönnek Szoboszlaiéknak, újra összecsapunk a most borzalmas németekkel
Nagyon kemény csoportba kerültünk, de nem lehetetlen a továbbjutás. 2024. június 15-én, Kölnben kezdjük meg az Európa-bajnoki szereplést.
Bulvár
Hazudtak József Attila haláláról: az öngyilkosságnál is szörnyűbb dolog történhetett a tragikus sorsú költővel
Nagyon úgy tűnik, hogy az irodalomtankönyvek nem mondanak igazat.
„Elnézést a Krausztól, de valljuk be...” - Miért érzi egy fél ország személyes sértésnek a Dancing with the St...
Lement a Dancing with the Stars negyedik évada, megvan a győztes, és ezzel egyidőben elszabadult a népharag. Mert Krausz Gábor nyert, T. Danny pedig, akit a műsor kezdete óta potenciális nyertesként emlegetnek, csak harm
Harminc éve vagyok nővér az onkológián, és most úgy döntöttem, elmondom az igazságot
Ezt jobb, ha mindenki tudja.
Brutális kemény kommentek záporoznak német oldalakon, hogy Magyarország lesz többek között az ellenfelük az Eu...
Kiderült, kiket kell legyőznünk a csoportkörben, és meglehetősen érdekesen fogadták a német drukkerek a csoportbeosztást.
Ijesztő ok miatt halt meg a rendőrautóban a Gödnél elfogott sofőr
Drogozhatott az autós, aki meghalt, miközben rendőrök igazoltatták Gödnél.
A karácsonykor pazarul kidíszített házuk miatt voltak híresek, most kiderült 15 éven át jogtalanul éltek ott
Sokszor szerepeltek miatta a tévében, pedig nem is élhettek volna ott.
Éjszaka jött a hír, ami minden idős ember életét megváltoztatja
Megjelent a januári hat százalékos nyugdíjemelésről szóló kormányrendelet az éjszaka a Magyar Közlönyben. A nyugdíjasok szerint korai megbecsülni, hogy a hat százalékos emelés elég lesz-e ahhoz, hogy az idősek
Újabb botrány: Orbán Viktorral akart találkozni Ukrajna volt elnöke, de a titkosszolgálat közbelépett
Az SZBU azt állítja: jó okkal akadályozták meg azt, hogy Petro Porosenko Magyarországra jöjjön.
DWTS: T. Danny elsírta magát, Marics Peti Krausz Gábornak üzent az eredményhirdetés után
Ők lettek a 4. évad harmadik és második helyezettjei.
A feleségem várandós lett, nekem azonban nem lehet gyermekem: mindketten hazudunk a másiknak de ki a gyerek ap...
Évek óta el akarom neki mondani a dolgot, erre elém áll a terhesség hírével.
Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait: 3,1 milliárd forint volt a tét
Megmutatjuk az ötöslottó nyerőszámait a 48. játékhéten.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál