Ezt olvasta már?


Momentum: Gelencsér Ferenc és Donáth Anna március 15-i üzenete

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és frakcióvezetője, valamint Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője is közösségi oldalán tette közzé gondolatait.


hirdetés

OS - A Momentum Mozgalom közleménye

Budapest, 2023. március 15., szerda (OS) - Gelencsér Ferenc és Donáth Anna március 15-i üzenete

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Gelencsér Ferenc, a Momentum

elnöke és frakcióvezetője, valamint Donáth Anna, a Momentum

EP-képviselője is közösségi oldalán tette közzé gondolatait.

Gelencsér Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy ma is meg kell

küzdenünk a szabadságunkért, Donáth Anna szerint pedig a mai napon a

jövőbe kell tekintenünk.

Gelencsér Ferenc a ‘48-as események ikonikus helyszínein készített

fotókkal emlékezett meg az szabadságharcról és közösségi oldalán

elmondta: "ma ismét szembe kell néznünk azzal, hogy megküzdjünk a

saját szabadságunkért. Ezért bontottunk tegnap kordont a

Karmelitánál, ezért küzdünk Debrecenben és Egerben az ott élők

jogaiért, ezért állunk ki Ukrajna mellett egy olyan háborúban, ahol

a magyar kormány álláspontja egy év alatt sem vált világossá."

"Cselekednünk kell, mert világossá vált, hogy ezt a hatalmat nem

érdekli a jövőnk. Nekik március 15. a múlt, és a nemzet nagyságát

csak a múltba révedezve képesek megélni. Nem értik Petőfi üzenetét.

Nem értik, hogy a nemzetet csak a jövőbe tekintve, a jövőnket építve

tudjuk erősíteni" – írja a Facebookon Donáth Anna, továbbá

hozzáteszi, hogy fontos, hogy jövőképet adjunk magunknak, hiszen

anélkül könnyű elhinni a hatalom hazug üzeneteit.

 

Kiadó: Momentum Mozgalom







0

hírek innen, onnan

Pasztircsák Polina kapta a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese kitüntetést

A Herendi Porcelánmanufaktúra hattyút formázó díját Almási-Tóth András művészeti igazgató adta át a szopránénekesnek pénteken.

Elképesztő, amit Győr felett fotóztak: Ön tudja, mik azok a Kelvin-Helmholtz felhők?

Nagyon látványos, de érdemes résen lenni, mert csak nagyon rövid ideig láthatók.

Erősíteni kellene Európát katonailag, de ez nem olyan egyszerű

Európának szembe kell néznie azzal a lehetőséggel, hogy legnagyobb katonai szövetségese, az Egyesült Államok nem lesz mindig a...

Ez a 4 csillagjegy esik a legkönnyebben mérhetetlen unalomba

Vigyázat, aki ezeket a csillagjegyeket akarja szórakoztatni vagy lekötni, fel kell kötnie a gatyát!

Lázasan próbálnak lőszert juttatni Ukrajnának az európai hatalmak: új program indult

Csaknem negyedmilliárd font értékű programot jelentett be szombaton a brit kormány az ukrán tüzérség hadianyag-tartalékainak növelésére.

Színpompás díszkivilágítást kap a Megyeri híd

A nem mindennapi fényeket hat napon keresztül lehet megcsodálni.

Vona Gábor nyílt levelet írt Orbán Viktornak és Gyurcsány Ferencnek

Szerinte helyre kell állítani a legfőbb közjogi méltóságba vetett társadalmi és politikai bizalmat.

Hajszálnál vékonyabb, tekercselhető napelemet mutattak be

Rendkívül vékony napelemet fejlesztettek ki tudósok. A tekercselhető invertereket számos területen felhasználhatják a jövőben....

Brutális baleset történt az M7-esen

Érdemes elkerüli ezt a szakaszt.

Egészen váratlan helyszínen tűnt fel Varga Mihály – videóval

A pénzügyminiszter az európai pénzügyminiszterek találkozóján járt – a helyszín azonban elég rendkívülire sikerült.

Jó hírt hozott az autósoknak az MNB: már csak 368 forintos a drágulás

Mindössze 368 forinttal emelkedett a tavalyi IV. negyedévben egy átlagos személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb)...

Rendőrökkel dulakodtak a tiltakozó gazdák a párizsi mezőgazdasági vásáron

A tiltakozók Emmanuel Macron tervezett látogatása előtt rohanták le a vásárt, a növekvő kiadásaik és a szigorodó szabályok miatt...

Sport

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Botrányos mérkőzésen kapott ki a magyar válogatott a házigazda ellen

A mexikói Cancúnban zajló Copa Americán elszenvedte első vereségét a magyar socca-válogatott. Guatemala és Uruguay legyőzése után a házigazdával találkozott […] A Botrányos mérkőzésen kapott ki a magyar válog

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

80 éves korában elhunyt a korábbi Forma-1-es pilóta, Wilson Fittipaldi Júnior.

Építkezéseken dolgozik, és a fura Milák Kristófról is beszélt a budapesti vb hőse

Kozma Dominik soha nem fogta vissza magát a vízben és a parton sem.

A börtönök Hiltonjában hűsöl Dani Alves

Négy év hat hónap. Ennyi időt kell rácsok mögött töltenie a Barcelona korábbi futballsztárjának, Dani Alvesnek, akit a spanyol bíróság nemi erőszak vádjában talált bűnösnek. A 40 esztendős brazil hátvéd otth

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

Karácsony óta kórházban volt.

Egyiptomba igazolhat a Fradi középpályása

Egyelőre szerződés köti a zöld-fehérekhez, de a nyáron elhagyhatja a klubot.

Nem csak a vezetőedző távozik az ETO-tól

A spanyol Antonio Munoz vezetőedző mellett tolmácsa is elhagyja a klubot, az erőnléti edző és a videóelemző pedig a helyi akadémiánál folytatja.

Bődületes potyagól után született történelmi rekord a Bundesligában

Folytatta elképesztő menetelését a Bayer Leverkusen.

Idegspecialistáktól kértek segítséget Szoboszlaiék érdekében

Korábban külön Mohamed Szalah felkészítésén is dolgoztak.

Szoboszlaival olyat tettek Liverpoolban, mint csak a legnagyobbakkal szokás

Badarságként elterjedt a hír, hogy csapata pénteki edzésének idején Máltán tartózkodott.

Bulvár

Rákot, magas vérnyomást, pikkelysömört gyógyít ez a fekete mag

Olaja miatt az emberek úgy tekintenek erre a növényre, mint egy csodaszerre. Nem csak számos betegséget gyógyít, de számos neve is van.

Magyar Péter durva felvételt tett közzé Deutsch Tamásról: "Tomit a wc-ből kifele kapták el szipogva"

"A polgári oldal európai parlamenti listavezetője" – ezzel a felütéssel osztott meg egy TikTok videót Magyar Péter. A felvételen Deutsch Tamás látható, amint szipogva felel a riporter kérdésére: látta-e, Magyar pa

Nagyon durva, lehet, hogy átverték a Katalint - egész Bicske a kegyelmi botrányt találgatja

A pedofil bicskei igazgatót fedező igazgatóhelyettes kegyelmi ügyéből hatalmas botrány lett. Mit szólnak ehhez a bicskeiek? Kiderül a videóból.

Mindenki készüljön: Magyarország felé közelít az Európában orkánerejű széllökéseket okozó Louis

Hozzánk közelít az Északnyugat-Európában viharos, orkánerejű széllökéseket generáló frontrendszer.

Lefeküdtem a főnökömmel, döbbenetes dolgot mondott ezekután - Magyar nők vallomásai a munkahelyi románcokról

Mi történik, ha munkahelyi románcba bonyolódsz, ráadásul a főnököd a másik fél? Magyar nők mesélték el nekünk saját tapasztalataikat.

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Újabb részletek derültek ki a bécsi bordélyházban megölt három nő haláláról

Egyre több részlet lát napvilágot a Bécsben történt kegyetlen gyilkosságról, aminek három nő az áldozata.

Egy transz fiatal a megszállt Herszonban: „Azt vettem észre, hogy nem figyelek a valóságra”

Ma két éve, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hogyan hatott a háború a szexuális és nemi kisebbségekre? „A 22 éves Makszim Csernov közel kilenc hónapot élt a megszállt Herszonban, az mentette meg, hogy alig me

Nagy rossz hír jött a magyar jogosítványokról

Három év alatt csaknem megduplázódott a tanfolyamok ára.

0