Nem mindenki lelkes a siófoki kézilabdasikertől
Óriási tettet hajtott végre a Siófok KC női kézilabda csapata azzal, hogy a dán Viborg legyőzésével bejutott az EHF-kupa döntőjébe.
A szurkolók természetesen örülnek a klubtörténelmi sikernek, más kérdés, hogy az a modell, amelyet Fodor János ügyvezető alkalmaz, megosztja a kézilabda-társadalmat.
Fodor ügyvezető sok milliárd tao-támogatást, adóforintot költött a klub párját ritkító infrastrukturális hátterének felépítésére (lásd a keretesben a cikk alján). Miközben a pompás akadémia, a szivacskézilabda-csarnok alátámasztja, hogy fontosnak tartja az utánpótlásnevelést, a nemzetközi sikert egy világválogatott összevásárlásával és az egyik legismertebb edző, a norvég Tor Odvar Moen Magyarországra csábításával érte el.
A szakembereket és a szurkolókat is megosztó kérdés az, mennyire a magyar kézilabda sikere, hogy az oda-visszavágós EHF-elődöntő alkalmával összesen három magyar játékost neveztek a 15 fős keretbe – Such Nelli (szélső, 27 éves), Barkóczi Dorina (átlövő, 19 éves), és Wald Kira (szélső, 17 éves) –, ők azonban nemigen jutottak szóhoz. Vajon a magyar kézilabda jövője szempontjából ez a helyes út?
Az MKSZ szerint többféle klubmodell fér meg egymás mellett
A Magyar Kézilabda Szövetség kimerítő választ küldött fenti kérdéseinkre. Úgy fogalmaztak, „mivel önálló sportszervezetekről, gazdasági vállalkozásokról van szó, a szövetség nem írhatja elő a kluboknak, milyen játékospolitikát kövessenek, a Siófok saját döntése, hogy a magyar tehetségek közül kikkel köt szerződést”.
Látszik, hogy a magyar kézilabdázásban többféle klubmodell fér meg egymás mellett és verseng egymással: az egyik út a Siófok KC vagy a Kisvárda útja, a másik pedig a Ferencvárosé, a Vácé, a Budaörsé, vagy éppen a Dunaújvárosé, utóbbi együttesek ugyanis kizárólag, vagy többnyire magyar játékosokkal versenyeznek. Látjuk, hogy a bajnokságban és az európai kupákban mindkettő eredményes lehet
– érvelt a szövetség, amely szerint az EHF-kupa döntőbe jutás örömet okoz a klub szurkolóinak, ezért a Balaton-partiak sikere a magyar kézilabda sikere is. Az MKSZ nem tervezi, hogy bármilyen módon számon kérje a Siófok KC-n, hogy miként jutott be egy európai kupa döntőjébe, lévén a szövetség számára a prioritás elsősorban az erős magyar válogatott, az erős bajnokság és a nemzeti csapat(ok) játékosainak megfelelő játéklehetőség biztosítása, márpedig a szóban forgó kézilabdázók rendszeresen és sokat játszanak más klubokban.
A merőben ellentétes modell
A szövetség válaszában megemlítette a váciak jobbára magyar kézilabdázókra építő modelljét is. Azt, amelyik a bajnokságban nem is olyan rég egy góllal, 25-24-re legyőzte a siófoki világválogatottat. Ezért megkérdeztük Szilágyi Zoltán váci vezetőedzőt, miként vélekedik minderről.
Mivel a Siófok KC riválisa a GVM Europe-Vác csapatának, ezért az ő általuk képviselt modellt nem szeretném minősíteni. Mi egy teljesen más úton indultunk el, más koncepció alapján dolgozunk. Elsősorban a saját nevelésű játékosoknak és magyar ambiciózus tehetségeknek szeretnénk lehetőséget adni. Úgy véljük, hogy hosszú távon leginkább ez szolgálja a magyar kézilabdázás jövőjét. Ugyanakkor a Siófok KC Magyarországot képviseli az EHF-kupában, ezért természetesen ez a továbbjutás a magyar sport, a magyar kézilabda sikere. Ettől függetlenül meg tudom érteni azokat, akik jobban tudnak azonosulni egy olyan csapat eredményeivel, amelynek tagjai túlnyomó részt magyar játékosok – érvelt a váci vezetőedző.
Hajdú János, a Nemzeti Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója elismeri, a téma rendkívül fontos a női felnőtt nemzeti válogatott távolabbi (olimpiai) eredményességének a szempontjából. Szerinte „kiemelkedő nemzetközi kluberedményt (BL, EHF) csak magyar játékosokkal nem lehet elérni, szükség van nemzetközi szintű sztárokra, viszont azokra a posztokra, ahol jobb lehetne a magyar tehetség, ott őket kellene alkalmazni.”
Ha egy magyar klubcsapat felnőtt csapatában csak külföldi játékosok szerepelnek („dísznek” betesznek a keretbe 2-3 hazai nevelésű, nem túl nagy tehetséget), és a magyar utánpótlás bajnokságban is csak a futottak (6., 7.és 12. helyezések) még kategóriát tudják teljesíteni, az biztos, hogy nem szolgálja a magyar nemzeti kézilabdázás jelenének és jövőjének érdekét sem utánpótlás, sem felnőtt szinten. Ugyanakkor a Siófoknál az utóbbi években kialakított fantasztikus infrastruktúra óriási lehetőséget kínál a jövő utánpótlásának nevelésére, ezzel, ha élnek, sokat tehetnek a magyar kézilabdázás jövőjéért – fogalmazott a mesteredző.
A korábbi kiváló válogatott játékos, Vass Sándor sokkal markánsabb véleményt fogalmazott meg, szerinte a siófoki felnőttcsapat jelen állás szerint „egyáltalán nem segíti és nem is szolgálja a magyar kézilabda jövőjét, a magyar sportot semmilyen formában nem dicsérheti és nem minősítheti.”
Ez a siker a klub elnökét elégítheti ki, hogy sikerült a hosszú évek alatt egy olyan komoly játékosállományt összevásárolni, amely képes volt olyan nemzetközi sikert elérnie, mint amit most elért. Ez a probléma nem csak a Siófokot érinti. Ez a probléma jelen van a Győrnél és az Érdnél is.
forrás: 24.hu
hírek innen, onnan
Végre megérkezett a Google Chrome várva várt extra funkciója
A Google Chrome felhasználói évek óta követelték, a fejlesztők pedig sokáig csak kísérleteztek vele – most azonban úgy tűnik,...
10 aranyszabály, amit meg kell tenni, ha lerobban az autó
Egy út szélén veszteglő jármű nem csak műszaki probléma, hanem baleseti kockázat is, sőt életveszélyes lehet.
3 sci-fi, amik igazi lavinát indíthatnak be 2026-ban
A sci-fi műfaj mindig is kedvezett a hosszú távon építkező filmes univerzumoknak, és 2026 különösen erős év lesz ebből a szempontból.
Nemzeti gyász van Kubában a Venezuelában megölt kubai katonák miatt
Hazavitték földi maradványaikat.
Tóth Alex a Fradi riválisai helyett Szoboszlai Dominik ellen készülhet
Úgy tudni, a Ferencváros megegyezett a fiatal középpályás klubváltásáról.
„Nem sajnálkozom, hogy pofán vágnak” – őrült küzdelmen van túl a magyar válogatott
A lengyelek főként a második félidőben kifejezetten durván játszottak.
Mi a teendő, ha egy ATM „megeszi” a kártyádat? Perceken múlik. Íme a helyes eljárás lépésről lépésre
Perceken múlik a megoldás!
Ő jelenleg a világ legszebb és legtökéletesebb nője: a 29 éves színésznő párját ritkítja
Grace Van Patten neve ma már egyet jelent a természetes szépséggel, a letisztult eleganciával és azzal a ritka kisugárzással, amely...
A legősibb Fordokkal versenyeztek Verstappenék
Érdemben még el sem kezdődött a 2026-os F1-es szezon, Max Verstappenék máris versenyeztek egyet. Egy 102 éves Ford is előkerült az...
Miután átvette tőlük a Nobel-békedíjat, Trump elmagyarázta, miért nem segíti hatalomba a venezuelai ellenzéket
A CIA vezetője Caracasban tárgyalt Venezuela ügyvivő elnökével.
Megvan Tóth Alex új csapata, ennyit kaphat érte a Fradi
Az átigazolásokkal foglalkozó újságírók kész tényként írnak a klubváltásról.
Rosta Miklós: Keményen védekeztek, ütöttek, vágtak minket
Lengyelország volt az ellenfél az első meccsen.
Sport
Varga Barnabás rögtön egy súlyos pénzbüntetéssel indíthat az új klubjában
Az elnök begurult az AEK-nál.
Az ifjú csodakapus mentette meg 94. perces földöntúli bravúrjával a Barcelonát
Joan García meccsről meccsre dörömböl a spanyol válogatott ajtaján.
A magyar labdarúgó-válogatott Eb-hőse szerződést bont, és feljelenti csapatát – sajtóhír
A klub a fizetési felszólítás határidejére sem rendezte adósságát.
Brutalitás az Eb-rangadón, mégis a Fradi-klasszis tettét vélte gyilkolásnak a kapitány + videó
A csodálatos győztes gól után megtört az Európa-bajnoki átok.
Tóth Alex Európa legerősebb bajnokságába igazol
A Ferencváros NB I-es rekordpénzért adja el Tóth Alexet.
Újabb testvérpár esett ki a Liu fivérek után, de így is folytatódhat a magyar sikersorozat
Az olimpia előtt nem minden rivális fekszik rá az Eb-re.
Történelmi tett kapujában a magyar válogatott, 12 év után újra jöhet a bravúr
A kontinenstornán 12 év után ismét sikerülhet az, amely eddig csak mindössze csak egyszer.
A Fradi az 5,8 milliárdra emelt ajánlatot is visszautasította Tóth Alexért
A Premier League-gárda pedig ezen felül még bónuszokat is fizethetett volna.
Kiderült Florentino Pérez nagy terve: Mourinhót akarja a Madrid elnöke
Elképzelhető, hogy Álvaro Arbeloa nem sokáig lesz a Real Madrid vezetőedzője.
Megegyeztek: magyarországi átigazolási rekordért távozik Tóth Alex Angliába
Kerkez Milos számára már jó ugródeszkát jelentett a klub.
Szoboszlai lövéséről áradozott az Európa-bajnok sztárfocista
Ilyen lövést még sosem látott korábban.
Raphinha arról beszélt, hogy ha Flick nem jött volna a Barcelonához, elhagyta volna a klubot
A német edző megváltoztatta a brazil futballista karrierútját.
Bulvár
Ez Orbán Viktor mesterterve, ezzel végleg mattot adhat a Fidesz a Tiszának
Orbán Viktor végig ezt tervezhette.
Tinédzserek brutálisan meggyilkoltak egy 49 éves férfit, aki rá akart hajtani egyikükre, egy 16 éves lányra
A bűnügy nagy vitát kavart az Egyesült Királyságban, a kommentelők több táborra szakadtak.
Földindulás, új vezetője van Észak-Koreának, teljesen átalakul a világ
Sokáig csak suttogtak róla, most viszont egyre több a baljós jel: Észak-Koreában már nem Kim Dzsong Un lehet az igazi főszereplő.
Holtan találták a nőt, aki elsőként vádolta meg szexuális bántalmazással a híres ikreket
Az ikerpár és bátyjuk ellen Kate Whiteman után számos nő tett feljelentést, hogy bedrogozták, megerőszakolták őket.
Kincsvadászok: ezt találták egy pasaréti lakás garázsában, mindenki ledöbbent, amikor előkerült
A Kincsvadászokból már megtanultuk, hogy érdemes átnézni a pincéket, garázsokat.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz
Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós uta
Nem találod ki: ezért ülnek a légiutas-kísérők a kezükön repülés közben
Ha utaztál már repülővel, bizonyára megfigyelted, hogy felszálláskor és leszálláskor a légiutas-kísérők mindig a kezükön ülnek – ennek pedig komoly oka van.
Ez az olcsó étel megelőzheti a vastagbélrák kialakulását: egyél belőle egy tányérral hetente, és a tested hálás lesz érte
A vastagbélrák sokáig tünetmentesen fejlődik, mégis ez az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Egyre több kutatás mutat rá azonban arra, hogy bizonyos, rendszeresen fogyasztott ételek érdemben befolyásolhatják
Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
Nagy Ervin feleségébe az utcán kötöttek bele.
Ekcéma, pikkelysömör és egyéb bőr-betegségek: A bőrgyógyász szerint erre érdemes figyelni télen
Még jobban megnehezíti a krónikus bőrbetegséggel élők mindennapjait a cudar idő. A bőrgyógyász most elmondja, mire érdemes figyelni.
Cseh Laci hosszú, őszülő hajjal és szakállal: felismerhetetlen a friss fotón
Cseh Lacira alig lehet ráismerni Instagramra feltöltött, friss fotóján.
Ezért április 12-én lesz a választás, ez el is döntötte, hogy Tisza vagy a Fidesz nyer-e, váratlan dolgot mondott a szakértő
Bár a naptár több lehetőséget is kínált, a választott időpont mögött felsejlik egy tudatos politikai stratégia.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


