Ezt olvasta már?

0

Nemzetek Ligája - Csütörtökön debütál az új sorozat

Csütörtökön elrajtol az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) válogatottak számára kiírt új sorozata, a Nemzetek Ligája.

A Nemzetek Ligájában Európa 55 országának válogatottja négy külön osztályban méri össze tudását. Az A-ban a kontinens 12 legerősebb csapata kapott helyet a tavaly októberben befejeződött világbajnoki selejtezőket követő európai rangsor alapján. A B osztályban az akkor a 13-24. pozícióban található csapatok szerepelnek, míg a C (25-39.) és a D (40-55.) osztályok ennél bővebb létszámmal indulnak.

A válogatottak minden osztályban négy csoportban játszanak oda-visszavágós alapon idén ősszel. Az eredmények alapján a B, C és D osztály csoportgyőztesei feljutnak, az A, B és C osztály csoportutolsói pedig kiesnek.

Az A osztály négy csoportgyőztese jövő júniusban négyes döntőn vesz részt: 5-én és 6-án a két elődöntőt rendezik, majd a 9-ei fináléban eldől, melyik válogatott lesz az új sorozat első bajnoka.

A világranglistán jelenleg 51. magyar válogatott a C osztály 2. csoportjában szerepel. Ellenfelei közül Görögország a 42., Finnország a 62., Észtország pedig a 94. pozíciót foglalja el a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, augusztusban nyilvánosságra hozott rangsorában.

A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet is meg lehet szerezni. Alapesetben minden osztályban a csoportgyőztesek 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg a 2020-as Európa-bajnokság indulási jogáért. Valójában viszont azon csapatok szerepelnek majd a rájátszásokban, amelyek az adott osztályban a legelőkelőbb helyen zártak, de a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről. Ez azt jelenti, ha van egy olyan csoportgyőztes, amely sikerrel vette a hagyományos Eb-selejtezőt, akkor a csoportmásodikok közül a legjobb kerül a helyére a rájátszásba. Ott a legelőkelőbb helyen rangsorolt válogatott fogadja a legalacsonyabb besorolásút - a második a harmadikat -, s a továbbjutás egy meccsen dől el.

A 2020-as kontinensviadalt 12 ország egy-egy városában rendezik, az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad majd otthont.

 

A Nemzetek Ligája csoportjai:

----------------------------

Az A osztály:

1. csoport: Németország, Franciaország, Hollandia

2. csoport: Belgium, Svájc, Izland

3. csoport: Portugália, Olaszország, Lengyelország

4. csoport: Spanyolország, Anglia, Horvátország

 

A B osztály:

1. csoport: Szlovákia, Ukrajna, Csehország

2. csoport: Oroszország, Svédország, Törökország

3. csoport: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország

4. csoport: Wales, Írország, Dánia

 

A C osztály:

1. csoport: Skócia, Albánia, Izrael

2. csoport: MAGYARORSZÁG, Görögország, Finnország, Észtország

3. csoport: Szlovénia, Norvégia, Bulgária, Ciprus

4. csoport: Románia, Szerbia, Montenegró, Litvánia

 

A D osztály:

1. csoport: Grúzia, Lettország, Kazahsztán, Andorra

2. csoport: Fehéroroszország, Luxemburg, Moldova, San Marino

3. csoport: Azerbajdzsán, Feröer-szigetek, Málta, Koszovó

4. csoport: Macedónia, Örményország, Liechtenstein, Gibraltár

 

A magyar válogatott programja:

------------------------------

szombat: Finnország-Magyarország 18.00

kedd: Magyarország-Görögország 20.45

október 12.: Görögország-Magyarország 20.45

október 15.: Észtország-Magyarország 20.45

november 15.: Magyarország-Észtország 20.45

november 18.: Magyarország-Finnország 20.45







0
0
0

0
0