Ezt olvasta már?

0

Olasz Nagydíj: Nagy hajrá után Räikkönené a pole pozíció

A 2007-ben világbajnok Kimi Räikkönen, a Ferrari 38 éves finn pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.


hirdetés

A karrierje 287. F1-es versenyhétvégéjén résztvevő versenyzőnek ez az idei első, egyben pályafutása 18. időmérős sikere, a Ferrari pedig 2010 után először kezdhet ismét a pole pozícióból futamot hazai közönsége előtt, Monzában.

A Ferrari sikerét tovább növeli, hogy Räikkönen mellől csapattársa, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel startolhat vasárnap, a címvédő és szintén négyszeres világbajnok, az összetettben most is az élen álló brit Lewis Hamilton (Mercedes) pedig a harmadik rajtkockát foglalja majd el.

Räikkönen legutóbb tavaly májusban, a Monacói Nagydíjon nyert időmérő edzést, most új monzai körrekorddal (1:19.119 perc) bizonyult a legjobbnak. A leintéskor előbb Hamilton, majd Vettel, végül Räikkönen ért körbe, egymás után megjavítva a köridőt.

A finn pilóta egyszer már indulhatott a pole pozícióból Monzában, egészen pontosan 12 évvel ezelőtt, 2006 szeptemberében, még a McLaren-Mercedes versenyzőjeként.

Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

-----------------------

1. sor:

Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

3. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Romain Grosjean (francia, Haas)

4. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)

Esteban Ocon (francia, Force India)

5. sor:

Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)

Lance Stroll (kanadai, Williams)

6. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)

Szergej Szirotkin (orosz, Williams)

7. sor:

Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

Sergio Perez (mexikói, Force India)

8. sor:

Charles Leclerc (monacói, Sauber)

Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)

9. sor:

Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)

Marcus Ericsson (svéd, Sauber)

10. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

Nico Hülkenberg (német, Renault)







0

hírek innen, onnan

„Nem nekem, hanem a pedofilmentegető Kocsis Máténak kell lemondania!”

Gyurcsány Ferenc évértékelője előtt kérdeztük a DK politikusait az elmúlt hetek közéleti botrányairól, valamint Varju László...

Sokkolta az állatvédőket, amit a lakókocsiban találtak - Fotók

Már a bejelentés során kiderültek olyan részletek, melyek sokkolták az állatvédőket. A helyszínen aztán jött az igazi megpróbáltatás.

Kéne 3 új lift a tatabányai vasútállomásra! Egymilliárd lett, maradhat?

Megkezdődik az új liftek építése a tatabányai vasútállomáson - közölte a MÁV Zrt.

Összeomló népesség: ismét lehet gondolkodni a migrációról?

Nem csak Kínában jelent komoly gondot a lakosság elöregedése és csökkenése, de a fejlett világ a legtöbb pontján szintén problémákat...

Ennyiért keres melóst gyorséttermébe L. L. Junior: bárki jelentkezhet, ezek a feltételek

Havi nettó 400 ezer forintot kínál L.L. Junior annak a jelentkezőnek, aki a Happy Pipi nevű éttermében helyezkedne el - jelentette be az...

Fűnyíróba csattant egy autós az M3-ason

Egy figyelmetlen román férfi Miskolc felé tartott a sűrű forgalmú M3-as autópályán, amikor nekicsapódott egy fűnyírótraktornak.

Micsoda hang: így énekelt Vitray Tamás újdonsült felesége 24 évvel ezelőtt az operettgálán – videó

Vitray Tamás kicsattan a boldogságtól az új felesége, Vitray-Ivens Éva mellett. A híres tévés kedveséről egy eddig nem látott videó...

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor a becstelenség első számú vezetője, felelőse

Az Orbán-rendszerrel szembeni küzdelemben a demokraták együttműködésre kötelezettek, de erről az együttműködésről nem mindenki...

Petőfi, Munkácsy… ki lesz a következő?

Közadakozásból újítják fel a magyar hírességek síremlékeit.

Sport

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Botrányos mérkőzésen kapott ki a magyar válogatott a házigazda ellen

A mexikói Cancúnban zajló Copa Americán elszenvedte első vereségét a magyar socca-válogatott. Guatemala és Uruguay legyőzése után a házigazdával találkozott […] A Botrányos mérkőzésen kapott ki a magyar válog

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

80 éves korában elhunyt a korábbi Forma-1-es pilóta, Wilson Fittipaldi Júnior.

Építkezéseken dolgozik, és a fura Milák Kristófról is beszélt a budapesti vb hőse

Kozma Dominik soha nem fogta vissza magát a vízben és a parton sem.

A börtönök Hiltonjában hűsöl Dani Alves

Négy év hat hónap. Ennyi időt kell rácsok mögött töltenie a Barcelona korábbi futballsztárjának, Dani Alvesnek, akit a spanyol bíróság nemi erőszak vádjában talált bűnösnek. A 40 esztendős brazil hátvéd otth

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

Karácsony óta kórházban volt.

Egyiptomba igazolhat a Fradi középpályása

Egyelőre szerződés köti a zöld-fehérekhez, de a nyáron elhagyhatja a klubot.

Nem csak a vezetőedző távozik az ETO-tól

A spanyol Antonio Munoz vezetőedző mellett tolmácsa is elhagyja a klubot, az erőnléti edző és a videóelemző pedig a helyi akadémiánál folytatja.

Bődületes potyagól után született történelmi rekord a Bundesligában

Folytatta elképesztő menetelését a Bayer Leverkusen.

Idegspecialistáktól kértek segítséget Szoboszlaiék érdekében

Korábban külön Mohamed Szalah felkészítésén is dolgoztak.

Szoboszlaival olyat tettek Liverpoolban, mint csak a legnagyobbakkal szokás

Badarságként elterjedt a hír, hogy csapata pénteki edzésének idején Máltán tartózkodott.

Bulvár

Rákot, magas vérnyomást, pikkelysömört gyógyít ez a fekete mag

Olaja miatt az emberek úgy tekintenek erre a növényre, mint egy csodaszerre. Nem csak számos betegséget gyógyít, de számos neve is van.

Magyar Péter durva felvételt tett közzé Deutsch Tamásról: "Tomit a wc-ből kifele kapták el szipogva"

"A polgári oldal európai parlamenti listavezetője" – ezzel a felütéssel osztott meg egy TikTok videót Magyar Péter. A felvételen Deutsch Tamás látható, amint szipogva felel a riporter kérdésére: látta-e, Magyar pa

Nagyon durva, lehet, hogy átverték a Katalint - egész Bicske a kegyelmi botrányt találgatja

A pedofil bicskei igazgatót fedező igazgatóhelyettes kegyelmi ügyéből hatalmas botrány lett. Mit szólnak ehhez a bicskeiek? Kiderül a videóból.

Mindenki készüljön: Magyarország felé közelít az Európában orkánerejű széllökéseket okozó Louis

Hozzánk közelít az Északnyugat-Európában viharos, orkánerejű széllökéseket generáló frontrendszer.

Lefeküdtem a főnökömmel, döbbenetes dolgot mondott ezekután - Magyar nők vallomásai a munkahelyi románcokról

Mi történik, ha munkahelyi románcba bonyolódsz, ráadásul a főnököd a másik fél? Magyar nők mesélték el nekünk saját tapasztalataikat.

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Újabb részletek derültek ki a bécsi bordélyházban megölt három nő haláláról

Egyre több részlet lát napvilágot a Bécsben történt kegyetlen gyilkosságról, aminek három nő az áldozata.

Egy transz fiatal a megszállt Herszonban: „Azt vettem észre, hogy nem figyelek a valóságra”

Ma két éve, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hogyan hatott a háború a szexuális és nemi kisebbségekre? „A 22 éves Makszim Csernov közel kilenc hónapot élt a megszállt Herszonban, az mentette meg, hogy alig me

Nagy rossz hír jött a magyar jogosítványokról

Három év alatt csaknem megduplázódott a tanfolyamok ára.

0