Ezt olvasta már?

0

Orosz Nagydíj - Bottas nyert Hamilton büntetése után

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat Szocsiban, miután címvédő és hatszoros világbajnok csapattársát, az összetett pontversenyben vezető Lewis Hamiltont a futam közben 10 másodperces időbüntetéssel sújtották.


hirdetés

A 31 éves Bottasnak ez volt az idei második és pályafutása kilencedik futamgyőzelme.

A finn pilóta mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője zárt másodikként, Hamilton pedig a futam előtt szabálytalan módon elvégzett rajtpróbái miatt kapott időbüntetés ellenére behozta harmadiknak a Mercedest.

A rajtnál a harmadik helyről induló Bottas azonnal megelőzte a második kockából startoló Verstappent, sőt, egyből támadni kezdte a vezető Hamiltont, de megelőzni nem tudta. Hátrébb a mezőnyben két baleset is történt, a pályán maradt összetört versenyautók mentésének idejére pedig a versenybíróság beküldte a biztonsági autót. A Safety Car mögött Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken haladók sorrendje.

A versenyzők a hatodik kör elején folytathatták a száguldást, az újraindítás pedig problémamentesen lezajlott, Hamilton maradt az élen, mögötte Bottas és Verstappen haladt.

A nyolcadik körben a versenybíróság kétszer öt másodperc időbüntetéssel sújtotta Hamiltont, mert - a televíziós ismétlések alapján - a futam előtt egyszer a boxutcában végzett rajtpróbát, aztán pedig állóra fékezte a Mercedest a pályán, és úgy próbálta meg a startot. Hamilton a 17. körben állt ki kerékcserére a boxba, és ekkor letöltötte a büntetést, így csak a 11. pozícióban tért vissza a pályára.

Verstappen a 26., Bottas pedig a 27. körben tudta le a kerékcserét, ekkorra Hamilton már ötödik volt, de hamarosan harmadik lett, mivel előle ketten kimentek a boxba friss abroncsokért.

Tíz körrel a vége előtt Bottas több mint 11 másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt, Hamilton pedig csaknem 10 másodperccel maradt le holland riválisa mögött.

A hajrában már nem történt változás a dobogós helyeken, a leggyorsabb kört is megfutó Bottas ezzel a sikerrel 11 ponttal csökkentette Hamiltonnal szembeni hátrányát, amely még így is 44 pont.

A világbajnoki idény két hét múlva a Nürburgringen, az Eifel Nagydíjjal folytatódik.







0

hírek innen, onnan

Ha társadalomban élsz, politizálsz – akkor is, ha azt gondolod, hogy nem

Lehetséges politikamentes tüntetést szervezni? És mit jelent a politikamentesség: azt, hogy semleges álláspontot képviselsz, nem fogalmazol...

Titkos ajtóra bukkant a férfi a házában: nem hitt a szemének, amikor kinyitotta

Felvétel készült a hátborzongató felfedezésről.

A botrányos tesztelés után megszólalt Hamilton az új Mercedesről

Utolsó szezonját kezdi meg a német istállónál a hétszeres világbajnok.

Káromkodva üzentek az UEFA-nak a dühös szurkolók a Konferencia-liga-meccsen - fotó

Felhábrította őket az európai szövetség döntése.

Mikor semmisítik meg a 100 milliárdos Yettel részvénycsomag-eladást? – kérdezi az MSZP Polttól

A nemzeti vagyonról szóló hatályos törvény szerint semmisnek kellene nyilvánítani a Yettel-részvénycsomag állami eladását az MSZP...

Szacsvay László szívszorító vallomása a felesége haláláról: „Megtanítottam újra járni, majd jött egy rák, ami két hónap alatt elvitte”

Szeretett felesége, Csicsay Klaudia nélkül telnek Szacsvay László mindennapjai, amióta a fotóművész tavaly ősszel elhunyt. A színész...

Bevállalta: Schobert Lara levágatta a haját, nem hiszi el, hogy néz ki most – Fotón a teljes átalakulás

Schobert Lara vadiúj külsővel jelentkezett be a közösségi oldalán, az új frizurájától pedig mindenkinek leesik az álla.

Vitray Tamás és fiatalabb felesége először a tévében: az operaénekesnő Éva nagyon szép nő

Vitray Tamás és operaénekesnő felesége először adtak együtt tévés interjút. Kiderült, Évával már régóta ismerik egymást.

Nemzeti ünnep miatt a tokiói börze zárva

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján,

Össztűz alatt Olaf Scholz – már a saját párttársai is támadják

Nemcsak az ellenzéki konzervatívok, hanem a kormánykoalíció három pártjának parlamenti frakciói is sürgetik Olaf Scholz kancellárt, hogy...

Így élt Karlheinz Böhm, a Sissi film Ferenc Józsefe

Legmeghatározóbb szerepe kétség kívül az Osztrák-Magyar Monarchia császára volt, de Karlheinz Böhm élete ennél izgalmasabban alakult.

Sport

Fegyelmi: újabb fordulat Mészöly Géza ügyében?

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi eljárást kezdeményezett Mészöly Gézával szemben. Információink szerint csütörtökön nem született döntés.

Megtámadták a futballcsapat buszát, hat játékost is kórházba szállítottak

A Fortaleza labdarúgócsapatának buszát kövekkel dobálták meg a Sport Recife elleni döntetlen után.

Nyáron visszavonul a 75-szörös válogatott kapus

Joe Hart, a korábbi angol válogatott kapus 2024 nyarán nem csak a Celtictől távozik, hanem a pályafutását is befejezi.

Újabb botrány a Forma-1-ben, megsérült Hamilton autója

Nem kezdődik jól az év a brit versenyző számára.

Hallották a tűzijátékot az Olympiakosz játékosai; a görög szurkolók teljesen kiakadtak

Ahogy arról beszámoltunk, hajnali háromkor tűzijátékkal ébresztették az Olympiakoszt a Ferencváros ultrái. Megkérdeztük a Gazzetta újságíróját, Notisz Halariszt - aki beszélt a görög játékosokkal -, hogy ész

Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk”

Mint ismert, az FTC a görögországi 1-0-s vereség után ugyanilyen különbséggel kapott ki a Groupama Arénában az Olympiakosztól. Dejan Sztankovics […] A Dibusz: „Őszintének kell lenni, kevesek voltunk” bejegyzés

FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással reagált a kiesésre

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros a visszavágón is kikapott 1-0-ra az Olympiakosztól, így kettős vereséggel búcsúzott a Konferencia-ligától. Hatástalan […] A FTC-Olympiakosz: Sztankovics szerb mondással

Vereséggel kezdtek a magyar lányok Portugáliában

Vereséggel kezdett a női U19-es válogatott Portugáliában: Szarvas Alexandra együttese 3-0-ra elveszítette szerdai nyitómérkőzését a lengyel válogatott ellen az Algarve-tornán […] A Vereséggel kezdtek a magyar lán

45 éve dolgozik a Honvédnál, most összefogtak érte Kispesten

Az Ultras Kispest és a KLTE jótékonysági akciót hirdet Pandur Róbert és családja számára – jelezte közösségi oldalán a Kispest-Honvéd […] A 45 éve dolgozik a Honvédnál, most összefogtak érte Kispesten bejeg

Szoboszlai döntheti el, hol dolgozik legközelebb Jürgen Klopp

Miért távozott hirtelen a Liverpoolból és miért nem lesz a Bayern München edzője?

Jön az újabb El Clásico a történelem legjobb játékosa nélkül

Vigyázó szemetek San Franciscóra vessétek!

Bulvár

Magyar Pétert hallgatta egy padon ülve, kétbusznyi rendőrt küldtek a momentumosra

Szecsődi Andrea eleinte egyedül üldögélt és hallgatta az interjút, majd nem sokkal később már egy csapat rendőr társaságában folytatta ugyanezt.

Undorodnak a külföldiek ettől a hungarikumtól, fanyalognak a magyarok kedvencétől

A külföldiek kifejezetten utálják, de a magyarok közül is sokan öklendeznek tőle.

Holnaptól egyedül pislogunk halként a szatyorban, 8000 milliárd forintunk mehet a levesbe?

Az EU készen áll a jogállamisági aggályok miatt visszatartott lengyel pénzek folyósítására. Brüsszel már a jövő héten meghozhatja a döntést. A magyar kormánnyal szemben maradnak az aggályok.

Szörnyű tragédiára ébredtünk

Többen életveszélyesen megsebesültek merényletben Izraelben.

Török Gábor: Alábecsültem Orbán Viktort

Az elemző az ellenzéki pártok helyében megfontolná, hogy támogassák Sulyok Tamást.

Döbbenetes dolgot állít a halála után Kárászy Szilviáról a barátnője: „Nem ez volt a betegsége igazi oka.”

Halálának évfordulóján osztott meg eddig nem hallott titkot Kárászy Szilvia betegségéről a barátnője.

Teljesen felesleges kegyelembe bukott bele Novák Katalin, az elítélt már odahaza, a családja körében tartózkod...

A Vidéki prókátor szerint az egész botrány elkerülhető lett volna, ha a felelős pozíciókba komoly tapasztalattal rendelkező szakembereket ültetnének.

Mikes Anna mindent elsöprő bejelentést tett

Kétségtelen, hogy Mikes Anna karrierje és magánélete is felfelé ível. A táncosnő most újabb mérföldkőhöz érkezett, az örömhírt pedig a követőivel is megosztotta. Spoiler: az újdonságnak nem csak Anna, hanem a

Magyar Péter: Deutsch Tamás jelölése a vég kezdete

Ez a hagyományos jobboldali értékeket valló szavazóknak rossz hír, írja Varga Judit volt férje.

Rendőrök vonultak ki egy aktivistához, aki Magyar Péter interjúját üvöltette köztéren

A momentumos politikus a Fidesz-frakcióülés közelében akciózott.

Nyilvánosságra került egy videó, melyen egy 13 éves fiú közli a rendőrökkel, halálra késelte édesanyját

A fiú zavarba ejtő nyugalommal közölte a rendőrökkel, hogy halálra késelte saját édesanyját.

blogmorzsák

Amikor divat volt a beatbulikon a verekedés

A hazai könnyűzene elismert alakja a kölyökkori bandájáról és arról is mesélt, miért rúgták ki Komárékat a Könyvklubból.

Szövegből generál élethű videókat az OpenAI

Szöveges instrukció alapján képes akár egyperces videót készíteni.

0