Rendkívüli intézkedések segítik az aszálykár sújtotta termelőket
Rendkívüli intézkedések segítik az aszálykár sújtotta termelőket. Hitelmoratórium és kamattámogatott hitel is segíti az aszály sújtotta mezőgazdaságot és felgyorsulnak az biztosítások után igényelhető kártérítések kifizetései is - közölte Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.
hirdetés
A biztosítóknak a kárbejelentéstől számított 14 napon belül kárelőleget kell fizetniük az aszálybiztosítások után, a hitelmoratórium iránti igényt pedig szeptember 15-ig kell a gazdáknak jelezni a bankok felé - olvasható a közleményben.
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a kormány a történelmi léptékű aszály következményeinek kezelésére létrehozott Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs által elfogadott intézkedési csomag keretében a gazdálkodók részére 2023. december 31-ig hitel visszafizetési moratóriumban való részvétel lehetőségét biztosítja. A moratóriumban való részvétel mindazon gazdálkodók számára segítséget jelenthet, akik már rendelkeznek hitellel és a jelenlegi rendkívüli helyzetben a gazdálkodási tevékenységük fenntartását és folytatását hitelfizetési kötelezettségeik átmeneti szüneteltetésével látják csak biztosíthatónak - áll a közleményben.
A miniszter kifejtette, az érintetteknek maguknak kell mérlegelniük, hogy a törlesztőrészletek fizetésének folytatását választják, vagy a hitellel belépnek a moratóriumba.
A gazdáknak 2022. szeptember 15-ig kell nyilatkozniuk személyesen bankfiókban vagy online formában arról, hogy élni kívánnak-e a lehetőséggel. A fizetési haladék a 2022. augusztus 31. napján fennálló hitel- és kölcsönszerződés, illetve pénzügyi lízingszerződés alapján már folyósított kölcsönök tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségek teljesítésére vonatkozik. Az adós a szerződésből eredő teljesítésre 2022. szeptember 1-jétől kap fizetési haladékot, egészen 2023. december 31-ig - húzta alá Nagy István a közlemény szerint.
A miniszter hangsúlyozta, az aszály az agrárium minden ágazatában súlyos nehézségeket okoz, így a mezőgazdasági termelők mellett az erdőgazdálkodók, és halgazdálkodók számára is elérhetővé válik az intézkedés. A részletes jogosultsági feltételeket a vonatkozó kormányrendeleti szabályozás tartalmazza. Azon mezőgazdasági termelők számára pedig, akik eddig nem szorultak hitelfelvételre vagy jelenleg is hitelképesek, az Agrárminisztérium kamattámogatásával működő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 igénybevételét ajánlják - írták.
E hitelprogramok hamarosan még kedvezőbbé válnak a gazdálkodók számára, hiszen az orosz-ukrán háború miatti átmeneti uniós szabályok alkalmazásával az Agrárminisztérium növelni tudja a mezőgazdasági termelők számára lehívható kamattámogatási kereteket. A kormányzati intézkedések célja mindkét esetben a mezőgazdasági munkák finanszírozásának biztosítása és ezzel a hazai élelmezésbiztonság fenntartása - emelte ki a tárcavezető a közlemény szerint.
A miniszter kitért arra is, hogy az operatív törzs a biztosítói kártérítések soron kívüli kifizetéséről is döntött, a kárelőleg eszközének alkalmazásával. Az ennek érdekében megszületett új, aszály veszélyhelyzeti szabályozásnak köszönhetően a kormány felgyorsítja és rugalmasabbá teszi a biztosítói kártérítési folyamatot, ezzel segítve a gazdálkodók finanszírozási helyzetét. Az aszálykárra kiterjedő növénybiztosítási szerződéssel rendelkező és kárt szenvedett gazdálkodók számára ugyanis lehetőség nyílik a biztosítói kárrendezés folyamatának lezárulta előtt a kártérítési előleg igénylésére. Erre az előlegre azok a kukorica vagy napraforgó termesztésével foglalkozó gazdálkodók jogosultak, akiknél az elszenvedett kár üzemenként és növénykultúránként eléri a 80 százalékos kárátlagot, és erről a kárbejelentésében felelősen nyilatkoznak. A kárbejelentést 2022. október 31-ig kizárólag elektronikus formában, rendeletileg meghatározott nyomtatványon lehet megtenni a biztosítótársaság felé - hangsúlyozta a miniszter.
Hozzátette, a biztosítónak az előleget a kárbejelentéstől számított 14 napon belül ki kell fizetnie, melynek összege a megállapítható kártérítés mértékének legalább a fele. Fontos, hogy a kártérítési előleg kifizetése nem jelenti azt, hogy a biztosító ne vizsgálná az aszálykár tényleges bekövetkeztét és annak mértékét. A kártérítés végleges összegének megállapításakor a kártérítési összeg és a kárelőleg különbözetével minden esetben el kell számolnia a biztosítónak és a gazdálkodónak.
Nagy István felhívta az érintett gazdálkodók figyelmét arra, hogy az előlegfizetés igénybevétele során a lehető legnagyobb körültekintéssel járjanak el, csatoljanak minden szükséges dokumentumot, és a biztosítói megkeresések esetén álljanak rendelkezésre, hiszen csak így garantálható a gyors kárrendezés. A kárelőleg részletszabályairól a biztosítótársaságoknak részletes tájékoztatást kell nyújtaniuk az érintettek számára.
Az agrártárca mindent megtesz annak érdekében, hogy az aszálykárral sújtott gazdákat támogassa. A biztonságos élelmiszer-ellátás ugyanis hazánk stratégiai érdeke - húzta alá a miniszter az AM közleménye szerint.
hírek innen, onnan
Gombás kávéval turbózzuk fel az immunrendszert
Bár egész évben lesben állnak a kórokozók, az őszi-téli időszakban különösen nagy a veszélye annak, hogy elkapunk valamilyen légúti...
A káliumhiány első jelei
A kálium segít az izmok és a folyadékháztartás megfelelő működésében, és segít csökkenteni a túlzott nátriumbevitel káros...
Müller Cecíila szerint büntetni kellene, ha valaki elmulasztja a szűrővizsgálatot
Azért, hogy a szűréseken többen vegyenek részt, napirendre kell tűzni a szankcionálás lehetőségének kérdését is, bár a szakma ebben...
Heti horoszkóp december 4-től december 10-ig: a Halak szerelembe eshet, a Vízöntő elismerést kaphat
Tudd meg, mire számíthatsz a következő napokban a horoszkóp szerint!
Brutális medvetámadás Erdélyben: két vadásznak rontott neki a feldühödött állat
Medve támadt két vadászra vasárnap Beszterce-Naszód megyében, Nagynyulas (Milas) településen - közölte az erdélyi megye vészhelyzeti...
Britney Spears anyjával és testvérével tölti szülinapját
Tartós lesz vajon a béke?
Több mint 20 ezer család áram nélkül maradt Ausztriában
A mobiltelefon-szolgáltatás szintén szünetelt a heves havazás miatt.
Nagyon kemény lesz, a meteorológusok kellemetlenül hangzó szóval tudatták milyen idő jön - részletes időjárás-jelentés
Meglehetősen kemény fagy jön majd, és ilyen időre lehet számítani jövő héten.
Napi tény: Ezért tüsszentünk, ha a napba nézünk
Egy kisebb elváltozás áll a háttérben, de mindenki megnyugodhat.
Csípős lesz az éjszaka
Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
Motivációt, kitartást, biztonságot adhatnak a visszatérő karakterek – de hogyan neveljünk olvasó gyereket?
Bár sosem volt még versenyben ennyi minden a gyerekek figyelméért, óriási előnyökkel jár, ha a streaming helyett könyvsorozatokkal...
Így reagált Puskás Peti Szente Vajk Lego-s üzenetére
Szente Vajk egyszerre méltatta DWTS-t és szúrt oda az RTL-nek.
Sport
Óriási szenzáció: világbajnok lett a magyar csapat
Már a legjobb nyolc között is kakukktojásnak számítottunk.
A német válogatott szövetségi kapitánya: Edzettem néhány magyart, tudom, mire képesek
Julian Nagelsmann az Eb-sorsolás után úgy fogalmazott, nem került halálcsoportba Németország, a magyar válogatottról azt mondta, érdekes futballt játszik Marco Rossi csapata.
Szelfibotrány tört ki a kézilabda vb-n - óriási a felháborodás
Ahány nap, annyi hisztéria a norvég válogatott körül. Egymást szidják, miközben vb-t rendeznek.
A házigazda németekkel került egy csoportba a magyar válogatott
Kisorsolták a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörét.
Marco Rossi elmondta, minek örült az Eb-csoportok sorsolása után
A magyar válogatott szövetségi kapitánya azt is elárulta, melyik ellenfelet tartja a legerősebbnek.
Az MLSZ-elnök szerint cél továbbjutni a csoportból, a szövetségi kapitány szerint álom
Csányi Sándor szerint cél továbbjutni az Európa-bajnokságon a csoporkörből, Marco Rossi szerint két lábbal a földön kell maradni. Összeszedtük a fontosabb nyilatkozatokat a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörének
Kőkemény csoportba került a magyar válogatott a foci-Eb-n
Kiderült Szoboszlai Dominikék június 15-én hol kezdik meg szereplésüket.
Középdöntős a vb-n a magyar válogatott, a csoportelsőség a tét hétfőn
Már a 21. percben tíz gól volt a különbség.
Botrányos ítélet, oda egy magyar világkupa-váltóezüst
Nagy csata volt az aranyért.
Kiütötte ellenfelét Dárdai Pál csapata
Hat meccse veretlen a Hertha.
Katasztrofális vereséget érdemelt volna a siralmasan játszó Manchester United
A Premier League rekordbajnokának megkegyelmezett a Newcastle United.
Elképesztő meccsek jönnek Szoboszlaiéknak, újra összecsapunk a most borzalmas németekkel
Nagyon kemény csoportba kerültünk, de nem lehetetlen a továbbjutás. 2024. június 15-én, Kölnben kezdjük meg az Európa-bajnoki szereplést.
Bulvár
Hazudtak József Attila haláláról: az öngyilkosságnál is szörnyűbb dolog történhetett a tragikus sorsú költővel
Nagyon úgy tűnik, hogy az irodalomtankönyvek nem mondanak igazat.
„Elnézést a Krausztól, de valljuk be...” - Miért érzi egy fél ország személyes sértésnek a Dancing with the St...
Lement a Dancing with the Stars negyedik évada, megvan a győztes, és ezzel egyidőben elszabadult a népharag. Mert Krausz Gábor nyert, T. Danny pedig, akit a műsor kezdete óta potenciális nyertesként emlegetnek, csak harm
Harminc éve vagyok nővér az onkológián, és most úgy döntöttem, elmondom az igazságot
Ezt jobb, ha mindenki tudja.
Brutális kemény kommentek záporoznak német oldalakon, hogy Magyarország lesz többek között az ellenfelük az Eu...
Kiderült, kiket kell legyőznünk a csoportkörben, és meglehetősen érdekesen fogadták a német drukkerek a csoportbeosztást.
Ijesztő ok miatt halt meg a rendőrautóban a Gödnél elfogott sofőr
Drogozhatott az autós, aki meghalt, miközben rendőrök igazoltatták Gödnél.
A karácsonykor pazarul kidíszített házuk miatt voltak híresek, most kiderült 15 éven át jogtalanul éltek ott
Sokszor szerepeltek miatta a tévében, pedig nem is élhettek volna ott.
Éjszaka jött a hír, ami minden idős ember életét megváltoztatja
Megjelent a januári hat százalékos nyugdíjemelésről szóló kormányrendelet az éjszaka a Magyar Közlönyben. A nyugdíjasok szerint korai megbecsülni, hogy a hat százalékos emelés elég lesz-e ahhoz, hogy az idősek
Újabb botrány: Orbán Viktorral akart találkozni Ukrajna volt elnöke, de a titkosszolgálat közbelépett
Az SZBU azt állítja: jó okkal akadályozták meg azt, hogy Petro Porosenko Magyarországra jöjjön.
DWTS: T. Danny elsírta magát, Marics Peti Krausz Gábornak üzent az eredményhirdetés után
Ők lettek a 4. évad harmadik és második helyezettjei.
A feleségem várandós lett, nekem azonban nem lehet gyermekem: mindketten hazudunk a másiknak de ki a gyerek ap...
Évek óta el akarom neki mondani a dolgot, erre elém áll a terhesség hírével.
Mutatjuk az ötöslottó nyerőszámait: 3,1 milliárd forint volt a tét
Megmutatjuk az ötöslottó nyerőszámait a 48. játékhéten.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál