Ezt olvasta már?


Siófok: fiatalabb, agresszívebb, gyorsabb csapat kell

Megkezdte a munkát a legutóbbi szezonban a másodosztályú tagságát az utolsó fordulóban bebiztosító, tizenharmadik BFC Siófok, melynél Mihalecz István szakmai igazgató szerint a korábbinál fiatalabb, agresszívebb és gyorsabb csapat kialakítása a cél.


hirdetés

A kölcsönben érkezők közül Kovács Dávid, Szilágyi Zoltán is a csapatával, Vasassal kezdte meg a felkészülést, távozik Balázs Zsolt is – mondta Mihalecz István a siófokiak szakmai igazgatója.

Kovács és Szilágyi is két szezont játszott a Balatonnál, az előbbi az elsőben 24, a legutóbbiban viszont már csak 12 bajnokin szerepelt. Szilágyi 39 bajnokiján – egy piros mellett – három öngólt is jegyzett. Balázs pedig Zalaegerszegről érkezett a télen és hiába szerepelt tizenkétszer is, gólt nem tudott elérni.

– A lejárt szerződésű játékosok közül Berde István, Lázár Zsolt, Kozma István, Farkas Norbert és Futó Zsombor nem maradnak, sőt az említettek mellett még mindig várható egy-két távozás – folytatta Michalecz István, aki a kérdésünkre elmondta, hogy a télen igazolt Vólent Roland is távozik. A támadó hat góljával nagy szerepet játszott a bennmaradás kiharcolásában, ám a következő szezonban már Gyirmóton futballozik.

Futó öt év után távozik, sérülése miatt a legutóbbi két szezonban 12 bajnoki jutott neki, így összesen „csak” 70 találkozón szerepelt siófoki színekben, melyekben hét gólt szerzett. Bede és Kozma távozása nem meglepő, hisz az előbbi az elmúlt szezonban tizenegyszer, utóbbi kilencszer lépett pályára. Farkas is csak epizódszerepet kapott tavasszal, hét meccsen 426 percet, Lázár még ennyit se, hat bajnokin mindössze 195-öt.

– Az érkezőkről még nem beszélhetek, annyit azonban elmondhatok, hogy három labdarúgóval is megegyeztünk szóban, akik közül kettőt jól ismernek Siófokon – tette hozzá Mihalecz István. – Két-három fiatal érkezik még várhatóan a bajnok Videotontól, akik most az első csapattal készülnek külföldön, a nálunk maradó Bévárdi Zsombor mellett. A tervek szerint hét fiatal lesz a keretünkben. Fiatalabb, agresszívebb, gyorsabb csapatot szeretnénk, mely fejlődésre képes. Hogy mi lehet a cél? Erről majd akkor érdemes beszélnünk, ha összeállt a játékoskeretünk, de egy biztos; nem szeretnénk még egyszer olyan helyzetbe kerülni, mint a legutóbb. A szakmai stábban is van változás, Varga Attila munkáját Szabó Zsolt segíti, aki a Sándor Károly Akadémián dolgozott, korábban pedig a Kozármisleny csapatát irányította.

 

A BFC Siófok felkészülési mérkőzéseinek tervezett programja:

2018.06.30., szombat, 18 óra: Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok (Kaposvár).

2018.07.04., szerda, 18 óra: BFC Siófok–Budafoki MTE (Bük).

2018.07.07., szombat, 18 óra: Besiktas JK (török I. osztály)–BFC Siófok (Somorja, Szlovákia).

2018.07.11., szerda (szervezés alatt): Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–BFC Siófok (Budapest).

2018.07.14., szombat, 18 óra: Al Arabi (katari I. osztály)–BFC Siófok (Muraszombat, Szlovénia).

2018.07.17., kedd, 18 óra: Kiryat Shmona (izraeli I. osztály)–BFC Siófok (Somorja, Szlovákia).

2018.07.21., szombat, 18 óra: NK Nafta Lendava (szlovén II. osztály)–BFC Siófok (helyszín megbeszélés alatt).

 

forrás: sonline.hu







0

hírek innen, onnan

A szerelem, amely 130 éve süteményt szolgál fel nekünk

A nem megszokott párkapcsolatokra már 130 évvel ezelőtt is görbe szemmel néztek, s a kapcsolódó pletykákkal teli volt a korabeli sajtó...

A telihold-rituálénak is jár az a tisztelet, mint az imádságnak

Olvassátok el ezt a cikket, majd nézzetek fel az égre! Nem kell hinni semmiben, csak gyönyörködjetek a teliholdban. Persze, ha kedvet kaptok...

Mi van a halál után, avagy mi volt az élet előtt? – Íme a szakértő válasza

Vajon mi van a halál után? Ez a kérdés szinte mindenkit foglalkoztat, de a választ csak találgatni tudjuk, hiszen a tudomány, a vallás és...

Meggyalázták a pannonhalmi Radnóti-szobrot – megrázó felvételek

Ellopták Pannonhalmáról Radnóti Miklós szobrát, amelyet 1983-ban Meszlényi János bronz lemezekből készített – tájékoztatta a város...

"Súlyos aggályokat vet fel, hogy Balog szerint K. Endre ártatlan" - Mire utal a kiszivárgott levél?

Továbbra is hisz az államfői kegyelmet kapott K. Endre ártatlanságában Balog Zoltán - legalábbis ez derül ki egy kiszivárgott levélből,...

Javította Csehország adósosztályzatának kilátását a Fitch Ratings

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Csehország magasan elsőrendű, "AA mínusz" szintű...

Ukrajna orosz lerohanása ellen demonstrálnak Budapesten

David Pressman amerikai nagykövet is megjelent az eseményen, a főpolgármester beszédet mondott.

Így éli dolgos hétköznapjait a nagybeteg Bruce Willis felesége

Őszintén vallott Emma Heming arról, milyen most az élet beteg férje mellett. Bruce Willis feleségét megterheli a világsztár ápolása, de...

Ma megtudhatod, mikor jön el a tavasz.

A mai napon van a szökőnap. Tudod mit jelent ez? Eláruljuk cikkünkben!

Márton szerint van még hova fejlődni, Szabó odaszúrt volt játékosának – reakciók

Az NB I 22. fordulójában a ZTE 3-1-re legyőzte a Kecskemétet. A Kecskemét sem tudta megállítani a remek formában lévő […] A Márton...

Gólt lőtt a Bundesligában a magyar válogatott futballista

A 24 éves középpályás legutóbb 2022 májusában volt eredményes a német élvonalban.

Sport

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Botrányos mérkőzésen kapott ki a magyar válogatott a házigazda ellen

A mexikói Cancúnban zajló Copa Americán elszenvedte első vereségét a magyar socca-válogatott. Guatemala és Uruguay legyőzése után a házigazdával találkozott […] A Botrányos mérkőzésen kapott ki a magyar válog

Építkezéseken dolgozik, és a fura Milák Kristófról is beszélt a budapesti vb hőse

Kozma Dominik soha nem fogta vissza magát a vízben és a parton sem.

A börtönök Hiltonjában hűsöl Dani Alves

Négy év hat hónap. Ennyi időt kell rácsok mögött töltenie a Barcelona korábbi futballsztárjának, Dani Alvesnek, akit a spanyol bíróság nemi erőszak vádjában talált bűnösnek. A 40 esztendős brazil hátvéd otth

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

Karácsony óta kórházban volt.

Meghalt Thaly Zoltán

Újságíróként és sportvezetőként is elismert tagja volt a magyar futballtársadalomnak.

Egyiptomba igazolhat a Fradi középpályása

Egyelőre szerződés köti a zöld-fehérekhez, de a nyáron elhagyhatja a klubot.

Nem csak a vezetőedző távozik az ETO-tól

A spanyol Antonio Munoz vezetőedző mellett tolmácsa is elhagyja a klubot, az erőnléti edző és a videóelemző pedig a helyi akadémiánál folytatja.

Hertha: Dárdaiék egy félidő után kezdtek el focizni

A német másodosztály 8. helyén álló Hertha BSC a 1. Braunschweig otthonába látogatott, Dárdai Palkó a kezdőcsapatban kapott helyet, Márton […] A Hertha: Dárdaiék egy félidő után kezdtek el focizni bejegyzés el

Bődületes potyagól után született történelmi rekord a Bundesligában

Folytatta elképesztő menetelését a Bayer Leverkusen.

Idegspecialistáktól kértek segítséget Szoboszlaiék érdekében

Korábban külön Mohamed Szalah felkészítésén is dolgoztak.

Bulvár

Rákot, magas vérnyomást, pikkelysömört gyógyít ez a fekete mag

Olaja miatt az emberek úgy tekintenek erre a növényre, mint egy csodaszerre. Nem csak számos betegséget gyógyít, de számos neve is van.

Magyar Péter durva felvételt tett közzé Deutsch Tamásról: "Tomit a wc-ből kifele kapták el szipogva"

"A polgári oldal európai parlamenti listavezetője" – ezzel a felütéssel osztott meg egy TikTok videót Magyar Péter. A felvételen Deutsch Tamás látható, amint szipogva felel a riporter kérdésére: látta-e, Magyar pa

Nagyon durva, lehet, hogy átverték a Katalint - egész Bicske a kegyelmi botrányt találgatja

A pedofil bicskei igazgatót fedező igazgatóhelyettes kegyelmi ügyéből hatalmas botrány lett. Mit szólnak ehhez a bicskeiek? Kiderül a videóból.

Mindenki készüljön: Magyarország felé közelít az Európában orkánerejű széllökéseket okozó Louis

Hozzánk közelít az Északnyugat-Európában viharos, orkánerejű széllökéseket generáló frontrendszer.

Lefeküdtem a főnökömmel, döbbenetes dolgot mondott ezekután - Magyar nők vallomásai a munkahelyi románcokról

Mi történik, ha munkahelyi románcba bonyolódsz, ráadásul a főnököd a másik fél? Magyar nők mesélték el nekünk saját tapasztalataikat.

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Újabb részletek derültek ki a bécsi bordélyházban megölt három nő haláláról

Egyre több részlet lát napvilágot a Bécsben történt kegyetlen gyilkosságról, aminek három nő az áldozata.

Egy transz fiatal a megszállt Herszonban: „Azt vettem észre, hogy nem figyelek a valóságra”

Ma két éve, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hogyan hatott a háború a szexuális és nemi kisebbségekre? „A 22 éves Makszim Csernov közel kilenc hónapot élt a megszállt Herszonban, az mentette meg, hogy alig me

Nagy rossz hír jött a magyar jogosítványokról

Három év alatt csaknem megduplázódott a tanfolyamok ára.

10 élelmiszer, amit hűtőben kellene tartani – mégis a kamrába tesszük

Sok élelmiszer esetében nyilvánvaló, hogy hol a helyük az otthonunkban - vagy mégsem? Senki nem akarja, hogy egy étel vagy ital, amiért már fizetett, megromoljon, mert a kamrában volt a hűtőszekrény helyett, vagy a h

0