Ezt olvasta már?

Ébredj frissen a mentolos bőrradírral!

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a reggelek milyen kimerítőek tudnának lenni? Sokan érzik úgy, hogy a nap indítása egy kicsit kevésbé lenne kihívás, ha valami friss...

0

US Open - Fucsovics ezúttal is legyőzte Dimitrovot

Fucsovics Márton öt szettben legyőzte csütörtökön a 14. helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrovot, így a legjobb 32 közé jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 66. magyar és 20. helyezett ellenfele egy hete, a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett torna második fordulójában is összecsapott egymással, akkor 7:5, 4:6, 6:2-re nyert a nyíregyházi játékos.

Ezúttal a korábbi világbajnok bolgár kezdett jobban, miután az első szettben viszonylag simán - brék nélkül - eljutottak 6:6-ig, a rövidítésben pedig ő összpontosított jobban. A második felvonás már fordulatosabb csatát hozott. Dimitrov háromszor is brékelőnybe került, Fucsovicsnak azonban mindháromszor sikerült visszaküzdenie magát, a második alkalommal - 4:5-nél - úgy, hogy négy játszmalabdát is hárított. A hat brék után ismét 6:6 lett az állás, tehát következett az újabb rövidítés, amely ezúttal a magyar teniszező fölényét hozta, így sikerült az egyenlítés.

A harmadik szett közepén ismét Dimitrov került brékelőnybe, Fucsovicsnak ugyan 5:3-as hátránynál volt két lehetősége fogadóként megnyerni a játékot, azonban nem élt vele, a bolgár pedig második játszmalabdáját már nem hibázta el. A negyedik játszmában szintén a magyar teniszező futott az eredmény után, de kétszer is ledolgozta brékhátrányát, majd 4:4 után a tavaly elődöntős Dimitrov kifejezetten sokat hibázott, így Fucsovics ismét egyenlített.

A továbbjutást eldöntő ötödik szettben Fucsovics rendkívül magabiztosan teniszezett, melynek köszönhetően 3:1-re elhúzott, majd szoros küzdelemben, többek között a meccs labdamenetét is megnyerve hozta a saját szervajátékát. Ekkor úgy tűnt, Dimitrov "elengedte" a mérkőzést, három bréklabdához jutott Fucsovics, de a bolgár visszaküzdötte magát, végül a magyar játékos a hetedik lehetőségét már kihasználva másodszor is brékelte riválisát, ezzel pedig el is döntötte az összecsapást.

Fucsovicsnak a következő körben a világranglistán 82. helyen álló amerikai Frances Tiafoe lesz az ellenfele, aki szintén ötjátszmás mérkőzésen jutott tovább.

 

Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

------------------------------------------

férfiak:

Fucsovics Márton-Grigor Dimitrov (bolgár, 14.) 6:7 (5-7), 7:6 (7-4), 3:6, 6:4, 6:1

Tiafoe (amerikai)-Millman (ausztrál) 7:6 (8-6), 3:6, 1:6, 6:3, 6:3

korábban:

Thiem (osztrák, 2.)-Nagal (indiai) 6:3, 6:3, 6:2

Bautista (spanyol, 8.)-Kecmanovic (szerb) 6:3, 3:6, 6:3, 6:4

Rubljov (orosz, 10.)-Barrere (francia) 6:2, 6:4, 7:6 (7-4)

Hacsanov (orosz, 11.)-Kuznyecov (orosz) 6:3, 6:4, 6:1

De Minaur (ausztrál, 21.)-Gasquet (francia) 6:4, 6:3, 6:7 (6-8), 7:5

Ruud (norvég, 30.)-Ruusuvuori (finn) 6:4, 6:3, 6:2

Cilic (horvát, 31.)-Gombos (szlovák) 6:3, 1:6, 7:6 (7-2), 7:5

nők:

Kenin (amerikai, 2.)-Fernandez (kanadai) 6:4, 6:3

Pironkova (bolgár)-Muguruza (spanyol, 10.) 7:5, 6:3

Szakkari (görög, 15.)-Pera (amerikai) 2:6, 6:3, 6:2

Vekic (horvát, 18.)-Tig (román) 6:2, 6:1

Muchova (cseh, 20.)-Kalinszkaja (orosz) 6:3, 7:6 (7-4)

Anisimova (amerikai, 22.)-Scott (amerikai) 4:6, 6:4, 6:1

Dzsabúr (tunéziai, 27.)-Kanepi (észt) 7:6 (10-8), 6:0







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

ByeAlex drogügye: ez vár a cuccozgató zenészre – Megszólalt a szakértő

A közelmúltban módosított, azaz szigorított drogtörvény alaposan behatárolja a néhány napja kokainbirtokláson kapott zenészt. ByeAlex...

Majdnem egy napig lángokban állt Zágráb híres felhőkarcolója

A Vjesnik-toronyban a felső szinteken ütött ki a tűz, ami hamar terjedt lefelé, így a tűzoltók alig tudtak bejutni az épületbe....

Volodimir Zelenszkij Madridban vett fordulatot

Ukrajna megpróbálja „újraaktiválni” a diplomáciai folyamatot az Oroszországgal folytatott háború lezárása érdekében – jelentette...

Kiakadt a Házasság első látásra pszichológusa - durván beszólt a pároknak.

Megelégelte, hogy a műsor párjai nem tesznek meg mindent házasságukért.

Elképesztően okos vagy, ha rájössz, milyen hosszú a hal

Ebben a rejtvényben egy hal hosszát kell kiszámolnod. Menni fog?

4 közönségkedvenc magyar film is szerepel a Netflix kínálatában, amire joggal lehetünk büszkék

A hideg, téli hétvégéken jól esik bekuckózni a kanapén és elindítani egy jó filmet. Bár csábító lehet egy-egy hollywoodi kasszasiker,...

„Na, Rasi! Meghívlak egy hot dogra” – Orbán Viktor New York utcáin evett egyet a 2026-os választás előtt az Egyesült Államokbaköltöző lányával

A miniszterelnöknek kis családi propagandavideóra is jutott ideje a másfél héttel ezelőtti amerikai látogatásán.

Nincs többé műhús

A parlamentben elsöprő többséggel döntöttek erről.

Már 14 hónapja 6,5 százalék az alapkamat

A Monetáris Tanács november 18-i ülésén (is) 6,5 százalékon tartotta az alapkamatot; a tanács megítélése szerint „a szigorú...

Kérdőre vonták Menczer Tamást, miután Szabó Tímea büntetéséről szavaztak

Orosz Bernadett és a Párbeszéd képviselője beszélt a kormánypárti politikussal.

TechXpo – Ezzel a három újítással ment meg még több életet az Országos Mentőszolgálat

Idén második alkalommal rendezték meg a TechXpo nagyszabású rendezvényét, amelyen az Országos Mentőszolgálat is részt vett egy standdal....

0

Sport

„Rossit ki fogják rúgni” – Miriuta László nem tud magához térni a magyar–ír óta

A korábbi 9-szeres magyar válogatott Miriuta László szerint nemzeti katasztrófa, hogy Marco Rossi együttese nem tudott bejutni a világbajnoki pótselejtezőbe.

Gusztustalan üzenet, hamis fotó, alaptalan vádak: a magyarok sértegetésével keverik az ünneplést az írek

Írország 2002 után újra kijuthat a labdarúgó-világbajnokságra – ehhez az kell, hogy sikerrel vegye a márciusi pótselejtezőket. A rájátszás eléréséhez a vb-selejtezősorozat utolsó játéknapján Heimir Hallgrí

A magyar válogatott kapusára felfigyelt a Bayern München

A német rekordbajnok játékosmegfigyelői rendszere jelzett.

Dibusz és Orbán lemondhatja a válogatottságot válaszul a vb-selejtezős kudarcra?

Marco Rossi több alapembere is komoly válaszút elé érkezett az írek elleni drámai vereség után.

Gulácsi Péter elárulta, Dibusz Dénes hibázott-e a sorsdöntő pillanatban Írország ellen

A válogatott korábbi kapusa úgy látja, reális elvárás volt a világbajnoki pótselejtezős hely megszerzése.

Botrány Montenegróban, a horvátok azt skandálták: Öld meg a szerbet.

Montenegró és Horvátország labdarúgó-válogatottjai Podgoricában játszották utolsó selejtezőmérkőzésüket, súlyos incidens történt a lelátón a vendégszurkolók főszereplésével.

Szoboszlai Dominik az írek elleni vb-selejtezőről: Két nap telt el, de még mindig nehéz elfogadnom, ami történt

Két nap telt el azóta, hogy a magyar labdarúgó-válogatott az utolsó pillanatban kapott góllal 3–2-es vereséget szenvedett Írországtól, így harmadik lett a csoportjában, s ezzel el is dőlt, hogy lemarad a jövő év

Így még fájóbb: Európában csak egy válogatott kapott akkora pofont, mint mi

Magyarország mellett Szerbia kapott mélyütést a világranglista alapján az őszi vb-selejtezőkön.

Hivatalos: viselkedése miatt kellett távoznia az NB I-es légiósnak

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Kazincbarcika a hivatalos oldalain tudatta, hogy Blessing Eleke már nem az együttes játékosa.

Megvan, mikor dönthet az MLSZ Marco Rossi sorsáról

Az MLSZ november 25-i ülésén szó lesz a szövetségi kapitány, Marco Rossi jövőjéről is.

Egy eurós croissant-nal űz gúnyt a magyarokból és Szoboszlaiból az ír Lidl

Magyarországról nézve igencsak sértő az írek viccnek szánt reklámja.

Bulvár

Újra megnézték az írek döntő gólját, valami nagyon nem stimmel, rendkívüli dolgot szúrtak ki egy sosem látott kameraállásból

Olyan kameraállásból láthatód a gólt, ami megmutatja a baj, a hiba forrását azonnal.

Máris eldőlt Marco Rossi sorsa a válogatott kispadján, gyanús dolgot szúrtak ki

Nagyon sokan elfelejtkeznek két fontos tényről, ha a szövetségi kapitány kirúgásáról pletykálnak.

Hatalmasat fordult az amerikai külpolitika az ukrán háború kérdésében

Alig fél évvel ezelőtt februárban történt, hogy Zelenszkij ukrán elnököt és kíséretét gyakorlatilag kidobták a Fehér Házból. Ma pedig már arról tárgyalnak a felek, hogy milyen fegyvereket tudna szállítani az

A nő rendelt magának egy pohár bort az étteremben: majdnem lefordult a székéről, amikor meglátta, milyen üzenetet hagyott neki a pincér a számlán

A nő nem vágyott semmi egyébre, pusztán arra, hogy elfogyaszthasson egy pohár bort egy kellemes, elegáns étteremben. Végül azonban csalatkoznia kellett.

Erdogan is megszólalt, miután az édesapa sem élte túl az isztambuli tragédiát

Öt napig küzdöttek érte, de meghalt az édesapa is a törökországi szállodai mérgezésben, amelyben felesége és két gyermeke is életét vesztette. Recep Tayyip Erdogan elnök kijelentette, hogy "a legcsekélyebb hanyag

Te is minden nap iszod? Pedig óriási kárt tehet a tüdődben.

Lehet, hogy te is minden nap ártasz a tüdődnek anélkül, hogy tudnád! De vajon melyik italról van szó, és hogyan védd meg a tüdődet? Eláruljuk!

Térképen nézheti meg, kiket indítana a Tisza Párt az ön választókerületében

Minden helyen megnézheti, ki lesz az a három ember, aki részt vesz a Tisza előválasztásán. Azt is feltüntettük, mekkora kihívással néznek szembe az új indulók: kik lehetnek a kormánypárti ellenfeleik és mik voltak

Fapadoson szorongó milliárdos honvédelmi minisztert fotóztak

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Ryanair járatával jött haza Londonból.

0