Vasárnap tartják a mohácsi busójárás fő programjait
Vasárnap rendezik meg a mohácsi busójárás fő programjait; a maskarások dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, a koporsó vízre bocsátására, valamint az esti máglyagyújtásra várhatóan több tízezer érdeklődő lesz kíváncsi a Duna-parti városban.
hirdetés
A február 16. és 21. között zajló télűző, tavaszköszöntő népszokás vasárnapi programjai reggel kilenctől egészen az esti órákig tartanak.
A térség legnagyobb eseményén 70 busócsoport 2200 busója és egyéb maskarása gondoskodik a résztvevők szórakoztatásáról. Farsangvasárnap már reggel kilenc órától érdemes kilátogatni a mohácsi belvárosba. Ekkor nyit a népművészeti- és kézműves vásár, míg az érdeklődők ekkortól nyerhetnek betekintést a busócsoportok készülődésébe a nyitott udvarban, egyúttal megindul a készülődés a szigeti révnél a busók átkelésére is.
Tíz órától tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat a Széchenyi téri nagyszínpadon, a Selyemgyár Kulturális Negyed színpadán és a Busósudvarban, a szerb templomnál pedig a Kolompos busócsoport tagjaival találkozhatnak a látogatók. Ugyanekkortól Udvardi Krisztián maszkfaragó a Kanizsai Dorottya Múzeumban mutatja meg, miként készülnek a faálarcok.
A busók fél egykor kelnek át a Sokac révbe a Dunán, majd kezdenek gyülekezni az álarcosok a Koló téren, hogy délután kettő órakor elinduljon felvonulásuk a belvárosban. Fél négykor kerül sor a busóavatására, hogy négy órától elindulhason a szabad farsangolás a busókkal a belvárosban.
Fél ötkor bocsátják a Duna vízére a télbúcsúztató farsangi koporsót, majd öt órától a főtéri óriási máglyával égetik el a telet jelképező koporsót, miközben körtáncokat járnak.
A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a programokon napi átlagban 40-45 ezer ember is megfordulhat, a legtöbb látogató vasárnap érkezik a városba.
A köznyelvben sokácnak, a mohácsiak körében sokacnak nevezett népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.
A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel - tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal - felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.
A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.
A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és a Mohácsi Busójárás Hivatalos Oldala nevű Facebook-oldalon található bővebb tájékoztatás.
MTI
hírek innen, onnan
Hiába gyakori az emlőrák, mégsem járunk szűrésre - friss kutatás
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a 35 évesnél idősebb magyar nők 44 százaléka még sosem járt emlőszűrésen, a fiatalabb nők...
Gyilkosság történt Dunaföldváron, egy 60 éves férfi rendezhetett vérfürdőt
Az áldozat nem halt meg azonnal.
Rendkívüli bejelentést tett a MÁV, leáll a vonatközlekedés Budapest két állomása között
Elkerülhetetlen volt.
Átrajzolja a határokat két európai ország: nyomós okuk volt rá
Svájc és Olaszország határai a klímaváltozás hatására megváltoznak.
Négyezer éves sírkamrára bukkantak Egyiptomban
A helyiségben két díszes szarkofág kapott helyet.
Ökölcsapás vagy pofon? Ítéletet hozott a Puzsér Róbert és Ábrahám Róbert utcai incidensével kapcsolatban indult sajtóperben a Fővárosi Törvényszék
A Media1 megtudta, hogy a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete több százezer forint perköltség...
Diploma nélkül szinte esélytelen jó nyugdíjat kapni
A KSH által közölt friss kereseti adatok alapján akinek van diplomája, ő a jelenlegi átlagnyugdíjat (233 ezer forintot) akár jócskán...
A letartóztatásban ülő Kiss László ott akart lenni Óbudán, amikor megalakul az új képviselőtestület, de az ügyészség nem engedi ki
Kiss várhatóan decemberig őrizetben marad.
Robban az őszi covid-hullám: egy magyar városban már rengeteg a beteg, megjelent az XEC-variáns itthon
A 35. héttől hazai szennyvizekben is kimutatható a világszerte terjedő XEC alvariáns is, amely az ábrán az X-rekombináns csoport...
Lecsapott NAV, talán még maguk sem hitték el, mekkorát fogtak
Rekordmennyiségű, több mint egymilliárd forint értékű adózatlan vágott dohányt találtak a pénzügyőrök Zalában egy román kamion...
Sport
Marco Rossi: Többet profitálna a válogatott, ha Szoboszlai Dominik hátrább játszana
A szövetségi kapitány ugyanakkor hozzátette, a Liverpool légiósának kedvéért luxus lenne kihagyni a középpályáról Schäfer Andrást, Nagy Ádámot, Callum Stylest vagy Nikitcher Tamást.
„Annyit kínáltak, hogy majd hanyatt estem” – a magyar kapitány nem akarja cserben hagyni a válogatottat
Marco Rossi tagadja, hogy az elmúlt hónapokban akár egyszer is eszébe jutott volna a lemondás gondolata, és azt a szóbeszédet […] A „Annyit kínáltak, hogy majd hanyatt estem” – a magyar kapitány nem akarja cserb
A korábbi magyar válogatott labdarúgó: Az építőiparban dolgozom
Egy éve vonult vissza a labdarúgástól a 23-szoros magyar válogatott középpályás, Pátkai Máté. Ennek apropóján készített vele interjút korábbi csapata, a Fehérvár FC honlapja.
Szoboszlaival szárnyal a BL-ben a Liverpool, Willi Orbánék hatalmas dühe - képek
A Liverpool Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően 2-0-ra legyőzte szerdán a vendég Bolognát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában. Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az R
Rendkívüli: rasszizmus miatt súlyosan megbüntették az MLSZ-t
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.
Szoboszlai gólpassza után rúgott nagy gólt Mo Szalah a BL-ben
Magabiztosan nyert hazai pályán a Liverpool a BL-alapszakasz második fordulójában.
A BL csodanapján Szoboszlai Dominik fürdőzik a sikerben
Folytatódott a BL megújult alapszakaszának második fordulója. Mind a kilenc mérkőzésen esett gól, a kisebb csapatok megmutatták, hogy itt is lehet csodát tenni
Megvan a garancia, jöhet az olimpia
A nyári, párizsi olimpiát megelőző 142. ülésén döntött úgy július 24-én a NOB tagsága, hogy a feltételek teljesülése esetén a francia Alpokban... Read More... A Megvan a garancia, jöhet az olimpia bejegyzés el
Michael Schumacher több mint 10 év után először mutatkozott a nyilvánosság előtt
Schumacher kétségtelenül minden idők egyik, ha nem a legnagyobb Formula-1-es versenyzője, hiszen máig rekordot jelentő hét Formula-1-es világbajnoki címet nyert illusztris pályafutása... Read More... A Michael Schumach
Az Atalanta már hárommal vezet; Szoboszlai kezd; Mbappé csak a kispadon - élő eredménykövető a szerdai BL-mérkőzésekhez
Szerdán is kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában (köztük Aston Villa-Bayern München, Liverpool-Bologna, Lille-Real Madrid és RB Leipzig-Juventus találkozót), k
Szoboszlai készítette elő Szalah történelmi BL-gólját
A Liverpool 2-0-ra győzött a Bologna ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójában. Az angol együttesből előbb Alexis MacAllister volt eredményes a... Read More... A Szoboszlai készítette elő Szalah törté
Szoboszlai-gólpassz és újabb Szalah-rekord - ha nehezen is, de hozta a kötelezőt a Liverpool
A Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában a Liverpool 2-0-ra nyert a Bologna ellen.
Bulvár
Feketébe borult az ország. Fia jelentette be, hogy meghalt a magyarok közkedvelt színésze
84 éves volt.
„Csak a feleségem halála után értettem meg” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak
Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.
„Segíteni akartam kereket cserélni, a nő közölte, hogy férjnél van” Srácok legröhejesebb van barátom sztorija
Nőként fél életünkben kéretlen udvarlásokat utasítunk vissza, de van, amikor bénán jön ki a helyzet.
Autóba rejtett kamerával rögzítették Nyírbogáton, hogy kik vesznek részt a Tisza Párt helyi szervezetének alapításán
A frissen megválasztott képviselő szerint a fideszes polgármester próbált titokban felvételeket készíttetni, de feltűnő volt a telefon.
A gázzal fűtők járnak ismét rosszul, mindenkinek el kell ezt végeznie
Magyarországon a háztartások fűtési szokásai jelentősen befolyásolják az energiafelhasználást és a költségeket, különösen a téli hónapokban. A gázfűtés az egyik leggyakoribb fűtési forma, amely számos magy
Fontos orvosi vizsgálat lesz ingyenes az egész hónapban! 40 felett tanácsos elmenni rá
Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket!
Hont András válaszolt Magyar Péternek: Köszönd meg a feleségednek, hogy szabadlábon vagy
A publicista az Átlátszóra írt egy cikket a Diákhitelközpont egykori kényes pénzügyeiről, innen szabadult el a pokol.
Egyetlen kérdést tett fel nekem a hentesünk, a vármegyéből is elköltöztem
Évek óta hozzá jártam, de ilyen sértés után nem volt maradásom a vármegyében.
Szijjártó Péter ilyen állapotban ment a kormányülésre
Nincs könnyű helyzetben Szijjártó Péter, amit tetéz az Izraelt ért súlyos rakétatámadás. Erről is szól az éppen zajló kihelyzetett kormányülés, amire rendhagyó módon készült. Az Izraelt ért súlyos rakétat
Videón, ahogy rakéták százai indultak Izrael felé az utasszállító repülőgépek között
Nem jelezte Irán kedden a polgári légiközlekedésnek, hogy rakéták százait fogja kilőni Izraelre. Csoda, hogy nem történt tragédia.
Sokkal nagyobb a baj, mint hitték: Rengeteget fogyott a rákbeteg Katalin hercegné
Hosszú hónapok után saját maga nyilatkozott az állapotáról Katalin hercegné. A 42 éves, rákos megbetegedéssel küzdő királynét több mint fél éve nem láthatta a nyilvánosság. Év elején egy hasüregi műtétet
Új termékekhez menekülnek a magyarok a visszaváltós palackok elől
Az új DRS-rendszer bevezetése miatt nagy megugrást tapasztalnak a szénsavasítók és a szörpök piacán.
blogmorzsák
5 jel, hogy nem alszol eleget!
Az alvás az emberi szervezet alapvető igénye, ami nélkül nem tud megfelelően működni.
"Volna igény az árkok betemetésére"
Volt idő, amikor még konstruktív ellenzékről ábrándoztunk.
Mik a legfelkapottabb hirdetések?
Mit árul el 8000 Youtube-hirdetés elemzése?
- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál