Vége a Varga érának Siófokon
Távozik Varga Attila a hét forduló után egy győzelemmel, öt ponttal kieső helyen álló BFC Siófok vezetőedzője. Utódját egyelőre még nem nevezte meg a klub…
A hír nem váratlan, már az is meglepő volt, hogy a nyári szünetben nem váltott edzőt a BFC Siófok. Öt veretlen meccs után ugyanis valami eltört áprilisban Nyíregyházán, ahol a vereség után tett egy furcsa nyilatkozatot a tréner, aki elő adásban kritizálta, rúgta ki játékosát. Ezt a nyíregyházit aztán további négy nyeretlen bajnoki követte, ám az utolsó fordulóban, a már bajnok, fiatalokkal felálló MTK elleni három ponttal biztosította másodosztályú tagságát a Siófok.
A nyáron mégis maradt a tréner, akivel a kispadon három vereséggel nyitott a Siófok! Az újonc ellenit követően megint tett egy érdekes nyilatkozatot, mely szerint nem sikerült jól a felkészülésük, de mégis jobb játékot várt… Három vereség után úgy tűnt mégis talpra állnak; jött két döntetlen és egy siker, ám legutóbb Békéscsabán már ismét az első három fordulóban látott Siófok volt a pályán.
Varga edző kétség kívül – még ha az utolsó fordulóban dőlt is el a kérdés – az elsőző szezonban bent tartotta a másodosztályban a tíz forduló után öt ponttal álló balatoniakat! A statisztika azonban már nem ennyire kedvező, hisz harmincöt bajnokin irányította a kék-sárgákat és ezeken a megszerezhető 105 pontból negyvenöt jött össze tizenkét győzelemnek, kilenc döntetlennek és tizenhét vereségnek köszönhetően. A legszomorúbb a mindössze 38 rúgott gól a harmincöt meccsen, ami nagyon kevés… Áprilisban, a nyíregyházi bajnokit követően indult el igazán a lejtőn az együttes, azóta mindössze két bajnokit tudott megnyerni a tizenháromból, pont is csak tíz jött össze.
forrás: sonline.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


