Ezt olvasta már?

0

Profession.hu: álláskeresésnél döntő szempont lehet a munka- és a lakóhely közötti távolság

Álláskeresésnél döntő szempont is lehet a munka- és a lakóhely közötti távolság, a magyar dolgozók jellemzően elkerülik az ingázást - derül ki a Profession.hu reprezentatív felmérésből, amit szerdán juttattak el az MTI-nek.


hirdetés

 

A magyarországi dolgozók munkába járási szokásairól szóló, júliusban készült online kutatásba a 18-65 év közötti lakosságból 1000 embert vontak be.

A felmérés alapján tízből hat munkavállalónak volt már olyan álláslehetőség az életében, amelyet csak azért nem pályázott meg, mert túl sok időt igényelt volna a munkahelyre való bejutás. Ez az arány a szabadúszóknál elérte a 81 százalékot.

A válaszok alapján a magyar munkavállalók jellemzően elkerülik az ingázást és ha tehetik, inkább a közelben található munkahelyeket részesítik előnyben: tízből hat munkavállaló dolgozik a lakóhelyével azonos településen.

Az ingázók 35 százaléka faluból utazik valamelyik városba a munkája miatt, 29 százalékuk városból egy másik városba, a fővárosba pedig csaknem negyedük jár be e célból.

A munkavállalók fele kevesebb, mint napi fél órát utazik összesen a munkahelye és otthona között, egyharmaduk fél és egy óra közötti időt, míg 20 százalékuk akár 1-2 órát is eltölt az ingázással.

A közlemény szerint a magyar dolgozók közül tízből négyen tömegközlekedéssel utaznak a munkahelyükre, 34 százalékuk pedig saját autójával teszik meg a szükséges utat. A válaszadók 7-7 százaléka céges autóval, illetve kollégákkal közösen, vállalati busszal oldja meg az utazást. Ezek mellett a kerékpározás vagy a séta is bevett szokás Magyarországon, előbbi a dolgozók 15 százalékánál, míg utóbbi 7 százalékánál fordul elő.

A közlemény idézte Dencső Blankát, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértőjét, aki elmondta, hogy a válaszadók 85 százaléka elégedett közlekedési eszközével. A felmérésből az is kiderült, hogy céges támogatást kevesen kapnak: kevesebb, mint negyedük kap benzintámogatást, 18 százalékuk pedig bérlettámogatást, a munkavállalók 47 százalékának aktuális munkaadója egyáltalán nem járul hozzá az utazás költségeihez. Ezzel párhuzamosan olyanok is vannak, akik bár élhetnének a hozzájárulás lehetőségével, de mégsem igényelték azt - tette hozzá a szakember.


MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

A legtehetségesebb fiatal zeneművészeket díjazta idén is az MVM

A magyar zeneművészet tíz kiemelkedő, harminc év alatti képviselője vehette át tizenhetedik alkalommal a Junior Prima Díj magyar...

Májusban emelkedtek a lakbérek havi szinten

Májusban országosan 0,7 százalékkal, a fővárosban pedig 1,4 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest - derül...

Mentők verekedtek össze hadkiegészítőkkel Odesszában

Az odesszai hadkiegészítő központ közleményt adott ki a Facebook-oldalán.

Mától pályázhatnak a kistelepülések út-, híd-, járda-, és kerékpárút építésére, felújítására

A mai naptól pályázhatnak a kistelepülések út-, híd-, járda-, és kerékpárút építésére, felújítására - közölte a...

A Hezbollah 215 rakétát lőtt ki Izraelre, miután az IDF megölte egy magas rangú vezetőjét

Senki nem sérült meg, de több tűz is keletkezett Észak-Izraelben.

Indokolt a fegyelmezett költségvetés tartása a Költségvetési Tanács elnöke szerint

Az elszálló infláció és az annak letöréséhez kényszerűen újra kétszámjegyűre emelt kamatok a forintadósság terhét magas szintre...

Bűnösnek találta Hunter Bident az esküdtszék a fegyverbirtoklási ügyben

Bűnösnek mondta ki az esküdtszék Hunter Bident a tiltott fegyverbirtoklás és hamis nyilatkozattétel miatt indult büntetőügyben.

Nekiestek a brit uralkodó hivatalos portréjának az állatvédők

Az Animal Rising nyilatkozata szerint az aktivisták azért választották a tiltakozás e formáját, mert köztudott, hogy a király a Wallace...

Negyvennegyedik alkalommal rendezik meg június végén a Kaláka Fesztivált

A "Hangol már a zenekar" című előadáson a házigazda együttes mellett fellép a Szélkiáltó és a Miskolci Szimfonikus zenekar is.

Hollandiában közmunkára ítéltek egy parlamenti képviselőt

Mert erőszakra buzdította a gazdákat.

Így jöhet rá, ha méhmióma miatt alszik rosszul

A méhmióma menstruációs zavart és kisugárzó fájdalmat is okozhat.

0

Sport

Kiderült, mennyit kapnak a magyar focisták az Eb-szereplésért

Gulácsi Péter már el is döntötte, mire költi az összeget.

Max Verstappen megcsalásáról adott ki közleményt a barátnője

Kelly Piquet szavaira a holland pilóta is reagált.

Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válogatott ellen

A házigazda német válogatott kétszer a hazai, a magyarok ellen pedig az idegenbeli mezében lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében […] A Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válog

Rózsaszín mezben játszanak a németek a magyar válogatott ellen

A házigazda német válogatott kétszer a hazai, a magyarok ellen pedig az idegenbeli mezében lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében - írja az MTI.

Mohamed Aida: Bárki „leöregezhet”, de így is megelőztem sok fiatalt

Rabb Krisztián még nem is élt akkor, amikor Mohamed Aida megszerezte első Európa-bajnoki érmét. Most mindketten a jövő heti bázeli kontinensbajnokságra készülnek. A 22 éves kardvívó első, a 48 éves tőröző pedi

Elköszönt a magyar játékosaitól a szlovák bajnokcsapat

A szlovák másodosztályt megnyerő KFC Komárno a Facebook-oldalán közölte, hogy szerződésének lejártával több játékos is távozik a klubtól. A keret […] A Elköszönt a magyar játékosaitól a szlovák bajnokcsap

Szörnyű tragédia: hűtőszekrénynek ütközött és meghalt egy autóversenyző

Hiába érkezett azonnal a segítség, nem tudták megmenteni az életét.

Sikeres kezdés: magyar érem az úszó-Eb nyitónapján

A nyíltvízi úszók első versenytávja máris magyar dobogós helyezést hozott Belgrádban.

Lionel Messi bejelentette, hogy hol fejezi be a pályafutását

Erről a Copa America előtt beszélt egy interjúban

Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válogatott ellen

A mieink ellen a vitákat kiváltó mezben játszanak majd a házigazda németek. További részleteket a társoldalunk, az NB1.hu által közölt cikkre kattintva olvashat, melyet az alábbi linkre kattintva ér el.

Távozik Felcsútról a négyszeres Magyar Kupa-győztes védő

Ahogy korábban az NB1.hu megírta, Batik Bence távozik a Puskás Akadémia csapatától. A Ferencvárossal (3) és a Honvéddal (1) kupagyőzelmet […] A Távozik Felcsútról a négyszeres Magyar Kupa-győztes védő bejegyzé

0

Bulvár

Dráma az ATV stúdiójában, a betelefonáló olyat mondott, amire nem volt felkészülve a műsorvezető

Érdekes pillanatok történtek az ATV egyik legkedveltebb műsorában.

4 dolog, amit anyai ágon örökölsz, és 3 dolog, amit az apukádtól kaptál

Érdekes lehet tudni, hogy bizonyos vonásokat és tulajdonságokat nagyobb eséllyel örökölsz az egyik ágról, mint a másikról.

Vége a Fidesz vidéki egyeduralmának: nagyvárosok sora jelzi, hogy tényleg földindulás történt

Három megyeszékhelyen legyőzte, sok más helyen megközelítette a kormánypártot a Tisza. Sorrendbe állítottuk a legnagyobb vidéki csatákat.

Ezt idd citromos és almaecetes víz helyett: csak úgy falja a zsírpárnákat

Minden álmod, hogy leadj pár kilót? Nos, bár a bikiniszezon már beköszöntött, de még most sem késő, hogy elérd az álomalakot.

Ő jelenleg a világ legszebb nője: a 34 éves színésznő párját ritkítja

Még Jennifer Lopez is odavan az Oscar-díjas színésznőért, akit az énekesnő szó szerint istenít és dögösnek tart.

Félreverték a vészharangot Párizsban, baj van

Nincs elég biztonsági őr az olimpiára.

Gyurcsány Ferencről leszedték a keresztvizet, Magyar Pétert nagy veszélyre figyelmeztették

Az üzleti márkák világában nagyon hasonló dolgok történnek, mint a politikában.

Élete legreménytelenebb helyzetébe került Dobrev Klára? – politológusok a baloldal bizonytalannak tűnő jövőjér...

Új megoldásokat, új eszközöket és új utakat kell keresniük a baloldali pártoknak - írta Dobrev Klára a Facebook oldalán. Gyakorlatilag csak a DK-nak sikerült talpon maradnia a hétvégi választások után a baloldalo

Harvardi tudósok: Lehet, hogy rejtőzik egy fejlett technológiájú, ismeretlen civilizáció itt, a Földön

Elég rangos intézmények kutatói írják, hogy nem szabad kizárni ezt a lehetőséget sem – az ebből az állításból kinövő, esetleges következmények pedig még ennél is vadabbak.

Brad Pitt a Keleti pályaudvar mellett éjszakázott, miután szakított vele barátnője

Van Oscar-díja, nem is egy, számos emlékezetes filmszerepe, és persze tőle volt hangos a bulvársajtó, miután összetörte Jennifer Aniston szívét, és véget ért viharos házassága Angelina Jolie színésznővel. Viszo

blogmorzsák

Szilágyi Arabella titkokkal teli élete

Hogyan lett az Operaház egykori sztárja, a századfordulós Budapest egyik legmodernebb asszonya Fedák Sári rokona?

Megpuhult a narancs

A Fidesz győzött, a Tisza Párt nyert, a magyar választók pedig fényes sikert arattak.

0