Korábbi cikkeink
Kizárták Bangóné Borbély Ildikót az MSZP-ből, Fidesz reakció és érdekességek
Adele sírva jelentette be a hírt követőinek
Pécsett, Budapesten, Szegeden és Debrecenben is végeztek szervátültetéseket tavaly
ENNYIRE néz ki jól a PS4 egyik legjobb akciójátéka PlayStation 5-ön
Távoktatással kezdik meg az új félévet az ELTE-n
Az Aldi megnyitotta az első olyan üzletét Londonban, ahol nincs pénztár
KÉ(S)ZCSODÁK - kézműves foglalkozás a Gyermekkönyvtárban
Kiderült hányan nincsenek még beoltva Djokovicson kívül a TOP 100-ban
Elfogták azt a férfit Vasban, aki feltételezhetően rálőtt egy osztrák határőrre
Tájékoztatás az omikron variánsról és az oltási akcióról
Milyen ágyneműt válassz a csöppségnek?
Minden háztartás elengedhetetlen eszköze: a gyors és megbízható kenyérpirító
Tizenöt polgármester jelezte Lázár körzetéből, hogy nem vesz részt Márki-Zay rendezvényein
Völner-ügy: vizsgálatot indít a Pécsi Tudományegyetem
Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen
70 millió forint Zöld Forrásra pályázhatnak a zöld civil szervezetek
30 milliárd forintos támogatási program indul a falvakban működő kisvállalkozásoknak
Novak Djokovicot kitoloncolják Ausztráliából
Hatalmas érdeklődés, magas színvonal Pécsett az I. Nemzetközi Kosárlabda Konferencia első napján
Miskolcon, Siófokon, Szekszárdon és Pécsett is információs pont segíti az autistákat
Nemzetközi kosárlabda-konferencia kezdődött Pécsen
Mi lesz veled, rendezvényszervezés?
Konyhablokk választásával egyszerűen testre szabható a konyha
A fluorocarbon zsinórok fizikai tulajdonságai és sajátosságai
Egy szolnoki garázs tetején látták napozni a párducot, ami lassan egy hónapja kóborol az Alföldön
Edzőmérkőzés: Kikapott a Siófok hazai pályán a Soroksártól
Siófok összesítette a novemberi adatokat: hatszorosára nőtt vendégéjszakaszám
Embercsempészt fogtak el Siófokon
Az MNB ismét tízmilliókért vásárolt be festményekből
Az iskolák kényszerhelyzetben vannak a kieső tanárok miatt
Djokovic nyert a bíróságon, és maradhat Ausztráliában
Kásler: Napi 200 haláleset jöhet, szükség lesz negyedik oltásra
14655 új koronavírus-fertőzöttet találtak, meghalt 167 beteg
Dzsudzsák Balázs távozhat Debrecenből
A négy gyermeket nevelő édesanyák továbbra is mentesülnek az szja-fizetés alól
Tizenötmillió forint értékű csempészett cigarettát foglalt le a NAV
503 millió forintot csaltak kártyával
Csütörtökön több mint hatezer új fertőzöttet regisztráltak
DK: el kell törölni a vállalkozók kötelező kamarai hozzájárulását!
Több mint ezer körözött embert fogott el tavaly a BRFK
A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban
ITM-államtitkár: a kormány 750 milliárd forintos adócsökkentéssel segíti a vállalkozásokat
Itt megnézheti mennyit kereshetnek az országgyűlési képviselőink
Közel 162 ezer éves e-matrica kelt el már az érvényességi idő kezdete előtt
Gyopáros: már pályázhatók a Magyar falu program ez évi forrásai
hírek innen, onnan
Az amerikai hadsereg csapásokat mért Iránra
Az Egyesült Államok a helikoptere kilövését torolja meg.
Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók
Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...
Új fejezet jön a bérlakásszektorban?
A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...
Így és ekkor kell szedni a vitaminokat, ha azt akarod, hogy hassanak
Ez az egészséges vitaminszedés kulcsa!
Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain
Ilyenre évek óta nem volt példa.
Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt
A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.
Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...
Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon
A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...
Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben
A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...
A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron
Szeretnéd, hogy a bazsalikomod egész nyáron bokros, dús és intenzíven illatos legyen? Fedezd fel a visszacsípés és a megfelelő fény...
Ezt a fehér port szórják a háziasszonyok a szemetes aljára: Pillanatok alatt elbánik a bűzzel
Soha többé büdös szemetest!
Kongatják a vészharangot a kutatók: 5 népszerű gyümölcs, ami éveken belül örökre eltűnhet a boltokból
Talán utoljára ehetjük őket.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kamera a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a leköszönt honvédelmi vezetés levendulába áztatott törölközőt kért a szállodától az EU-csúcsra
Kérték, hogy a törölköző megfelelően legyen „aromaterápiásítva”.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

- Egy szolnoki garázs tetején látták napozni a párducot, ami lassan egy hónapja kóborol az Alföldön
- Edzőmérkőzés: Kikapott a Siófok hazai pályán a Soroksártól
- Siófok összesítette a novemberi adatokat: hatszorosára nőtt vendégéjszakaszám
- Embercsempészt fogtak el Siófokon
- Az MNB ismét tízmilliókért vásárolt be festményekből
- Az iskolák kényszerhelyzetben vannak a kieső tanárok miatt
- Pécsett készül a magyar covid orrspray is – Jakab Ferenc szerint a covid hosszú távon egy szezonális, enyhe vagy középsúlyos felső légúti tüneteket okozó fertőzéssé szelídülhet
- Djokovic nyert a bíróságon, és maradhat Ausztráliában
- Kásler: Napi 200 haláleset jöhet, szükség lesz negyedik oltásra
- 14655 új koronavírus-fertőzöttet találtak, meghalt 167 beteg
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

