Dani végzett Szandrával - a szülők szerint várható volt
Bicskei Alexandra (15) hetekig készült a szakításra, mert félt a fiú bosszújától. Szandra édesanyja előre megérezte, hogy lányával valami történni fog. K Dániel nem tett vallomást, sőt tagadja is tettét. K. Dániel (18) Előzetes letartóztatását kezdeményezi a pécsi rendőrség.Tovább
Elköszöntek Suchman Tamástól
Visszahívta a kormány a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnökét Suchman Tamást, derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. Tovább
Nem lesz reptér Szentkirályszabadján?
Nem adható ki engedély a szentkirályszabadjai reptéren kialakítani tervezett 2500 méterhosszú kifutópályával üzemelő nemzetközi kereskedelmi repülőtér létesítéséhez a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség előzetes vizsgálati eljárásának végeredménye szerint. Tovább
Teherautó méretű szikla érkezik a Földhöz szerdán
A Holdnál ötször, illetve kétszer közelebb fog elhúzni a Föld mellett szerdán két kisbolygó. Az égitestek nagysága egy személyautóhoz, illetve kisebb teherautóhoz fogható. Földtávolságuk valóban kicsi lesz, de becsapódásuktól nem kell tartani.Tovább
A szocialisták színeiben indul Terry Black
Rácz Károly Tökölön pályázik az önkormányzati testületbe.Tovább
Egymillióra büntették a Raiffeisent
A fogyasztók tájékoztatásának elmulasztása miatt egymillió forint pénzbírságot szabott ki a Raiffeisen Bank Zrt.-re a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - olvasható a PSZÁF internetes honlapján. A vizsgálatot a Generali Providencia Biztosító Zrt.-nél és a banknál folytatta le a felügyelet.Tovább
A csodára várnak a hiteladósok?
A lakossági hiteladósok egy része nem együttműködő a bankokkal, az ő helyzetüket csak állami közbeavatkozás tudja rendezni – mondta az InfoRádiónak Gyuris Dániel, az FHB Bank vezérigazgatója, aki szerint egyfajta csodavárás is jellemző a nehéz helyzetbe került hiteladósoknál.Tovább
Nyári pillanatok is lesznek a héten
Átmenetileg nyáriassá válik az időjárás szerdán és csütörtökön az ország egyes részein. Sajnos Közép-Európát továbbra is gyakran elérik a légköri frontok, így tartósan meleg, napos idő egyelőre nem várható.Tovább
Mai névnapok és eredetük
Nagyon Boldog Névnapot Kívánunk minden ma ünneplőnek!Tovább
Új IMF-hitel: mi lehetünk a tesztország?
Magyarország ideális célpontja lehet a Nemzetközi Valutaalap új típusú hitelének, melyet a múlt héten jelentettek be - vélik az egyik nagy amerikai befektetési bank elemzői.Tovább
Kritikus időszak előtt áll az egész euróövezet
Hamarosan kritikus időszakához érkezik az euróövezet adósságválsága - hívja fel a figyelmet a Financial Times minapi cikkében. Egyes piaci stratégák ugyanis arra figyelmeztetnek, hogy az őszi hónapok beköszöntével nem biztos, hogy minden tagállam képes lesz beszerezni a szükséges forrást a piacokrólTovább
Elhunyt Bajor Nagy Ernő
Nyolcvanhét éves korában vasárnap elhunyt Bajor Nagy Ernő Pulitzer-emlékdíjas, Aranytollas újságíró - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) hétfőn az MTI-vel.Tovább
10 év és 200 millió autó lesz Kínában
A kínai utakon közlekedő autók száma több, mint kétszeresére nőhet 2020-ra - hivatkozott a kínai ipari minisztérium munkatársára, Vang Fucsangra (Wang Fuchang) a China Securities Journal.Tovább
Kétszer is gázolt a rendőr, majd elhajtott
Két fiatalt sodort el személygépkocsijával egy - amúgy Koszovóban szolgáló - magyar rendőr, aki mindkét baleset után segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt vasárnap hajnalban - erősítette meg a rendőrség az MTI információit hétfőn.Tovább

- Meghalt Mária Valéria
- Kocsmában hagyták a pápai látogatás titkos akciótervét
- Retteg a nyomozás eredményétől a Zámbó-család
- Mégsem lesz egykulcsos adó?
- Orbán történelmet és alkotmányt akar írni
- Indul a szegények bankja Magyarországon
- Szállodakomplexum Kecskeméten
- Egyelőre marad a változékony, igazi őszi idő...
- A tíz legveszélyesebb munka
- Mai névnapok és eredetük
- Véget ért a nyár. Volt nyár?
- Demszky és két évtized - helló!
- Nagyon gyorsan elhelyezkednek a frissdiplomások
- Csökkenhetnének a lakossági vízdíjak, ha...
- Bejelentés a Választási Bizottsághoz
- A jövőben az APEH is lehallgathatja a telefonokat
- Cseke Katinka vörös fürtjeivel hódít Egyiptomban
- Fokozott közúti ellenőrzésre kell számítani
- A tégla bement a Lincolnba - német fiatalok randalíroztak Siófokon
- A boldog békeidőket idézik Siófokon
- Visszaállt a helyi iparűzési adó beszedésének régi rendje
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Saját segélyhívószámot kapott a Balaton
- Nyári menetrend a vasúton
- Közérdekű telefonszámok,weboldalak
- Kórház és szakorvosi rendelők
- Gyógyszertárak
- Vöröskereszt
- Postahivatalok
- Bölcsödék, óvodák, általános iskolák
- Középiskolák
- Felsőfokú oktatás

