0
Siófokinapilap » Videoriport

Sirina tudása, tapsztalata aranyat ér

A világbajnoki ezüstérmes Irina Sirina 1 év pihenés után vállalt újra munkát a Siófok KC együttesnél. A szakember már meg is kezdte a munkát Scholtz Andreával, Lajtos Nórával, Hrankai Reginával, melynek eredménye remélhetőleg már a Dunaújváros elleni, első idegenbeli bajnoki mérkőzésen megmutatkozikTovább

Mega-karaván a csiszolatlan gyémántok nyomában

Régen dédelgetett álmok, amelyek most egy csapásra valóra válhatnak! A TV2 zenei tehetségkutatója több nagyvárosban is lehetőséget adott a jelentkezőknek arra, hogy megmutassák magukat. Tovább

Mr. és Ms. Summer – Ők lettek a nyár legszebbjei

Mr. Summer szerint a jó kiállás számított, Ms. Summer úgy gondolja, hogy a tapasztalatainak és mosolyának köszönheti a koronát. A siófoki szépségverseny zsűrije közel félezer jelentkező közül választotta ki Hegedűs Olivért és Györgyi Renátát. Tovább

Balaton Retro

A lángossütők kaszáltak, a német demokratikus pajtások Zánkán építették a szocializmust, míg nyugati rokonaik önfeledten ráztak a siófoki Csikó Bárban a Dzschingis Khan-ra. A magyar tenger partján pedig a magyar Piedone nyomozott. Tovább

Symbol- Palace- Superbike Jótékonysági Motoros Futam

Augusztus 21-én indul az ország első speed- és túramotor programja a gyerekekért és a balesetek megelőzéséért.Tovább

Cseke Katinka vörös fürtjeivel hódít Egyiptomban

Cseke Katinkának Bodolai Böbeként már volt része vakációban a nyáron, ugyanis Siófokon forgatták a Jóban Rosszban néhány jelenetét. Ezúttal viszont ennél kicsit messzebbre utazott, barátnőivel egy igazi csajos nyaralásban volt része Egyiptomban. Tovább

A Mizo Pécs 2010 kosarasai is segítenek

"Adj, hogy ehessenek" - ezzel a szlogennel indította útnak akcióját a Gyermekétkeztetési Alapítvány a nyár végén. Pécs - az önkormányzat közreműködésével - második helyszínként segít, illetve kéri a polgárokat arra, ha tudnak, Ők is segítsenek.Tovább

Hétfőn startolt a XV. Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál

Augusztus utolsó napjaiban Pécsre figyelnek a bábosok: nyolc hazai és hat külföldi társulat felnőtt- és ifjúsági közönségnek szóló, szellemi-érzéki izgalmakat kiváltó versenyelőadása mellett, előtt és után a város összes tere, zege és zuga a bábszínházról szól.Tovább

A néni és a kaszás

Többek között Antonio Banderas is közreműködött (producerként) ebben a szellemes, kellemes és minőségi animációban. Jó szórakozást!Tovább

Buborék - csakúgy

Sterling Johnson a buborék kovács a Stinson Beach közönségét szórakoztatja hatalmas buborékaival. Ennyi az élet is: egy nagy buborék...mindez csakúgy, kikapcsolódás gyanánt...emlékezvén a gyermekkorra, "ott ez" milyen nagy csoda volt...Tovább

Pécs-Orfű: megnyitotta kapuit az Orfűi Aquapark

Sokak örömére - kisebb huza-vona után - a nagyközönség számára is adott az igényes strandolás a Pécs melletti Orfűn. Augusztus 13-án pénteken, reggel 9 órától várja látogatóit az Orfűi Aquapark. A nyitást követő hétvégén, exkluzív party-val kedveskednek a nap és a víz szerelmeseinek.Tovább

Harminchárom éve járja a Vajdaság falvait a Tanyaszínház, a nép színháza

33 éve működik a vajdasági Tanyaszínház, melynek előadásait ez idő alatt több mint negyed millióan látták. A társulatnak több száz tagja van és fennállásuk alatt bejárták szinte az összes vajdasági magyar falut.Tovább

Ki mit csinál amikor jókedve van?

Úton-útfélen látni (sajnos) szomorú arcokat, egyre többet. Vajon a magyar tudja, mi a jókedv, boldogság? Józanul is?Tovább

Finish:Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa fejlesztési program

Megújult Pécs belvárosa, a Széchenyi tér szebb, mint valaha. A Tudás Központja elnevezésű komplexumot szeptembertől vehetik birtokba a felsőoktatásban tanulók. Teljes gőzerővel épül az ezer fős koncert- és rendezvényközpont, és jól halad a Zsolnay Kulturális Központ építése is. Tovább

0


Ön volt idén nyaralni?







Sirina tudása, tapsztalata aranyat ér


A világbajnoki ezüstérmes Irina Sirina 1 év pihenés után vállalt újra munkát a Siófok KC együttesnél. A szakember már meg is kezdte a munkát...