20 millióból a kormány csak 700 gyereket üdültet a Balatonnál
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) közlése szerint 20 millió forintból ők 2.500 gyermeket üdültetnek Balatonlellén, míg a kormány ugyanennyi pénzből csak 700 hátrányos helyzetű roma gyermek nyaralását kívánja biztosítani Zánkán.
Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke csütörtökön nyílt levelet intézett a nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárhoz, arra reagálva, hogy Szászfalvi László a Magyar Nemzetnek azt mondta: maga a kormány szervez hátrányos helyzetű roma gyermekeknek balatoni üdülést, nem bízza ezt az Országos Cigány Önkormányzatra.
Ennek a pénzügyi forrása az a 20 millió forint lesz, amelyet az előző kormány Miniszterelnöki Hivatala eredetileg az OCÖ-nek ígért hasonló célra - tette hozzá Szászfalvi László, jelezve: ha az előkészületek jól haladnak, államtitkársága, Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága és Soltész Miklós szociális államtitkársága augusztus 2-án nyitja meg a zánkai, állami tulajdonú üdülőben mintegy hétszáz roma gyerek táborát.
Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében azt írta: furcsának tartja, hogy a médiából kellett értesülnie arról, az államtitkár megvonta a kormány által korábban megítélt, az OCÖ szervezésében a balatonlellei üdülőben táborozó gyermekek étkeztetését biztosító, mintegy 20 millió forintos támogatást.
"A 20 millió forint megvonásának ténye ellentmondásban van azzal, hogy egy hónappal ezelőtt az Ön helyettes államtitkárával és a Lungo Drom képviselőjével aláírtunk egy megállapodást, mely szerint biztosítják a cigány gyermekek étkeztetésére a fent nevezett forrást" - közölte, hozzátéve: örömmel fogadják viszont, hogy a tőlük megvont összeget továbbra is a hátrányos helyzetű gyerekek táborozására kívánják fordítani.
Kolompár Orbán megjegyezte ugyanakkor, hogy az államtitkárság egy gyermek egyhetes üdültetését mintegy 30 ezer forintból oldja meg, míg az OCÖ szintén a Balatonon, teljes ellátással 10 ezer forintból.
Kitért arra: az OCÖ a legutóbbi közgyűlésén a költségvetési tartaléka terhére biztosította a balatonlellei üdültetés költségeit arra az esetre, ha a támogatás meghiúsulna.
MTI

- Zord hideg és havazás hétvégén
- Mai névnapok és eredetük
- Siófokon is készülnek a télre
- A gyógyszertári blokkról leolvasható az esetleges felesleges kiadás is
- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Művészek és tudósok állásfoglalása szerint a kormány továbbra is élvezi a többség bizalmát
- Az ízületi gyulladás depresszióssá és magányossá tesz sokakat
- Csökkent az üzemanyagok ára
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

