Ezt olvasta már?

0

A Balatoni Turizmus Szövetség csatlakozott a családok évéhez

Csatlakozott a kormány által meghirdetett családok évéhez a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ), amely meghatározó szereplője lesz a balatoni turizmus irányítását végző, hamarosan megalakuló konzorciumnak - mondta Hoffmann Henrik, a szervezett csütörtökön újraválasztott elnöke Siófokon.

A BTSZ tisztújító közgyűlését követő sajtótájékoztatóján Hoffmann Henrik elmondta, hogy zajlik az egyeztetés a balatoni turizmus-irányító konzorcium létrehozásáról a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Balaton Fejlesztési Tanács és munkaszervezete, a BTSZ, valamint két további balatoni szervezet között. Hozzátette, a konzorcium tud majd pályázni egymilliárd forintnyi uniós forrásra, amelyből létre lehet hozni a balatoni turizmus munkaszervezetét, és Balaton-márka egységes megjelenítését. Kifejtette, a turizmusfejlesztési törvény szerint némileg módosult a Balaton-régió területe. Néhány kisebb település kiesett, viszont bekerült Veszprém városa, Eplény, Sümeg, és a bakonyi területek. "A Balaton így még komplexebb programlehetőséget tud majd nyújtani a jövőben, Közép-Európa egyedülálló turisztikai régiójává válva, figyelembe véve a következő években elkölthető 370 milliárd forintos fejlesztési forrást is" - fogalmazott a szervezet elnöke.

Üdvözölte, hogy az üdülőrégió "nagyobb" lett a Sopron és Fertő vidékét a Balatonnal összekötő, 13. számú bicikliút kijelölésével is, összeköttetésbe kerülve ezzel egy másik magyar turisztikai övezettel, és egy egészen Németországig nyúló kerékpárút-hálózattal. Már akadnak német túraszervezők, akiknek idei túrakínálatában szerepel a Passautól Balatonig tartó bicikliút - tette hozzá.

Elmondta, a közgyűlése határozott arról, hogy "az egyébként is családbarát Balaton a programkínálatában, termékfejlesztéseiben, szolgáltatásiban is kiemelt figyelmet fordít majd a családokra".

Hoffmann Henrik a BTSZ eddigi legnagyobb eredményei között említette, hogy megszűnt a rivalizálás az északi és déli part, illetve a városok között. A Nyitott Balaton mozgalom megmutatta, hogy érdemes a nyári szezonon kívül is a Balatonra figyelni. A szövetség meghatározó, megkerülhetetlen szereplő lesz a balatoni turizmus-irányításban a konzorciumi taggá válással.

Beszámolt arról is, hogy a BTSZ módosított alapszabályának köszönhetően már nemcsak turisztikai civil szervezetek lehetnek tagok a szövetségben. Így tagságuk olyan sikeres helyi szervezetekkel bővült, mint az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, vagy a veszprémi és a sümegi turisztikai egyesület. A hamarosan felvételét kérő Bakony-Balaton Egyesülettel 24-re emelkedik a BTSZ tagszervezeteinek száma - mondta az elnök.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Jelentős változás jön szombaton, erre érdemes felkészülni – Időjárás-előrejelzés

Egyetlen időjárási tényező sokak programját megnehezítheti. Mutatjuk, mire kell készülni szombaton.

Hétvége van, mégis a munkán jár az eszed? Ezért nem tud igazán kikapcsolni az agyad

Hiába jön el a péntek este, sokan még szombaton vagy vasárnap is automatikusan megnyitják a céges e-mailjeiket, ellenőrzik az üzeneteiket,...

Túl hangos a szomszédod? Így szigeteld le a falat fillérekből, és síri csend lesz

A városi élet egyik legmakacsabb, mégis sokszor tabuként kezelt problémája a szomszédok közötti zaj, és ilyenkor jön képbe a rendes...

Júliusban lesz itt az ideje: csodás látványban lehet része, aki az eget kémleli majd ekkor

A 2026-os nyár különleges időszak lesz az égbolt szerelmesei számára, hiszen a Szaturnusz júliusban fokozatosan kedvezőbb megfigyelési...

Jelentős változások léptek életbe Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózatánál

A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a Foxpost hálózatába.

Pista bátyámat 30.000-re büntették, pedig nem is aludt: tényleg nem lehet a horgászoknak vízparton sátrazni?

A vízparti sátorhasználat nem azon múlik, hogy valaki alszik-e benne vagy sem.

Ez az egy vitamin segít megóvni az öregedő agyat

A C-vitaminról eddig leginkább az immunrendszer erősítőjeként hallhattunk, de egy friss kutatás most új megvilágításba helyezte ezt a...

Vádalkut kötött Bagdy Emőke fiának gyilkosa: így végzett áldozatával a hatalmas termetű férfi

Megér egy emberélet 17 évnyi börtönt? Az amerikai bíróság szerint igen: ennyit kapott Bagdy Emőke, a neves pszichológus fiának gyilkosa,...

Itt a nagy heti kínai horoszkóp július 12-ig a híres asztrológustól: sok csillagjegynek ez a hét meghatározhatja az egész nyarat

Itt találhatók a 2026. július 6-12-i időszakra vonatkozó heti kínai horoszkópok az egyes csillagjegyek számára. Ez a hét meghatározza a...

Gyenge lett a víznyomás? Nagyon fontos, hogy erre figyelj nyáron

Hőhullámok idején a vízfogyasztás látványosan megugorhat Magyarországon, egyes időszakokban akár 50 százalékkal is nőhet a napi...

Magyar Péter és Áder János csörtéje, botrányos politikai hangulat

Egyre jobban eszkalálódik a Tisza és a Fidesz közötti konfliktus. Egyre mélyebb, botrányosabb és nagyobb területen folyik a harc

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

0