Ezt olvasta már?

Négyezer fölött az újonnan beazonosított fertőzöttek száma

Négyezer-háromszáznyolcvanöt újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 414 514 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzötte...

0

A DK petíciót indít a szabad vakcinaválasztásért

Az ellenzéki párt azt követeli, hogy mindenki maga dönthesse el, melyik vakcinát kéri, és ezért ne érje hátrány,


hirdetés

 

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követően döntött a petíció elindításáról, hogy a Fidesz az Országgyűlésben elutasította az ellenzéki párt szabad vakcinaválasztásra vonatkozó törvényjavaslatát - mondta Arató Gergely frakcióvezető-helyettes.

 

Hangsúlyozta, hogy a DK oltáspárti közösség, ám felelősen is gondolkodnak. Ezért nagyon veszélyesnek tartják a vakcinákkal kapcsolatos ellentmondásos kormányzati kommunikációt, ami csökkenti az oltási hajlandóságot. Ez utóbbi folyamat viszont veszélyezteti a normális élet újraindulását - fűzte hozzá. Az embereknek muszáj tisztán látniuk - folytatta -, amit nem segít, hogy a kormány tagjai össze-vissza beszélnek és egymásnak ellentmondó információkat közölnek. "Mi európai magyarok követeljük", a kormány tegye lehetővé, hogy az emberek eldönthessék, milyen készítményben bíznak meg - mondta.

 

"A 133 bátor ember pedig nyugodtan adassa be magának az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett, ellenőrizetlen kínai vakcinát, ha annyira bíznak benne" - fogalmazott Arató Gergely, a kormánypárti parlamenti képviselőkre utalva, akiket korábban Orbán Viktor nevezett így.

mti







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

A műanyagmentes drogéria csak egy álom, de közelíthetünk hozzá

Melyik fontosabb, a profit vagy a környezetvédelem, és szappannal mosakodjunk vagy tusfürdővel? Válaszol a Procter&Gamble, a világ egyik...

Franciaország 100 ezer vakcinát ad Csehországnak

Franciaország 100 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcinát ad március közepéig Csehországnak a koronavírus-járvány elleni fellépés...

Aggasztó koronavírus-variáns ütötte fel a fejét New Yorkban

Két, egymástól független kutatói csapat szerint a vakcinákkal szemben ellenállóbb és az immunrendszerrel szemben sokkal erősebb...

Csodás lakóautóvá alakította egy pár a nagyszülők buszát

A közel 70 éves jármű új életre kelt és várja a családi kalandozásokat.

Elstartolt a hatalmas autóipari beruházás Kecskeméten - Új présüzemet épít a Mercedes-Benz

Megkezdődtek a Mercedes-Benz új présüzemének építési munkálatai Kecskeméten. A gyár második présüzemében a tervek szerint 2022-ben...

Mennyi lesz idén a gépjárműadónk? A NAV elkezdte postázni az értesítéseket

Nincs kőbe vésve, hogy április közepéig kell befizetni az első részletet: ha fellebbez a tulajdonos, akkor módosul a határidő. 

Elfogták a férfit, aki megkéselt egy SZFE-s maszkot viselő nőt Csepelen

A rendőrök hajtóvadászatot indítottak a 151-es buszon történt támadás elkövetője után.

A Forma?1 letörölne végre egy óriási fehér foltot a világtérképről

A fekete kontinens az, ott szeretnének futamot mihamarabb.

Félig nőstény, félig hím madarat találtak - Fotó

A rendkívül ritka, félig nősténynek és félig hímnek tűnő madarat egy madármegfigyelő fényképezte.

Akadozik az üzenetküldés a Facebook Messengerben

Egyeseknél eltűnnek a korábbi üzenetek is.

Csehország százezer vakcinát kap Franciaországtól

Ezt Andrej Babis kormányfő jelentette be.

Sport

Parázs vita a stúdióban ? Élő adásban kaptak össze a műsorvezetővel

Összeomlás szélén a címvédő? A városi riválist a találkozó előtti incidens sem tudta kizökkenteni.

Dárdai Pál: ?Amikor beléptem az öltözőbe, volt olyan, aki nem beszélt sem németül, sem angolul?

Másodszor érkezett megmentőnek a Hertha BSC első csapatához Dárdai Pál. Legutóbb bravúrokat ért el, a mostani berlini csapat nincs jó állapotban, ezt a magyar szakember is elismerte. De tudja, hogy lehet felrázni a cs

?Fel sem akartam fogni az egészet? ? Zlatko Saracevic magyar fia a netről tudta meg, hogy meghalt az apja

Veszprém ? A kamaszkorba lépett fiú fájdalma, a tehetséges sportolóé, aki egyik pillanatról a másikra elveszítette világsztár édesapját.

Messi elkérte a kiscsapat kapusának mezét, látnod kell utóbbi reakcióját

Edgar Badia egyáltalán nem számított arra, hogy Lionel Messivel mezt fog cserélni.

A sosem focizó ostoba bíró miatt őrjöngenek az olaszok a Real Madrid elleni BL-meccs után

Az Atalanta edzője szerint tönkretették a meccsüket. A Manchester City tökéletes futballgépezetként nyert Budapesten.

Pep Guardiola csúnya zakója a Puskás Arénában - képek

A Manchester City vezetőedzőjének szerda esti öltözete sokaknak szemet szúrhatott.

Mourinho alatt inog a kispad, a német sztáredző válthatja

Nehezen megy mostanában a Tottenhamnek, már szinte biztosan oda a Bajnokok Ligája szereplés. Ez Mourinho állása kerülhet.

Továbbra is bizonytalan Szoboszlai visszatérése, megszólalt a menedzse

Szoboszlai Dominik menedzsere, Esterházy Mátyás szerint továbbra sem lehet tudni, az RB Leipzig válogatott labdarúgója mikor térhet vissza a pályára ? írja az MTI.

Meghalt a magyar birkózás legendás alakja

A kiváló sportember a sportág nemzetközi Hírességek Csarnokának is a tagja.

Eladják az Újpest focicsapatát ? Azt mondják, ez már biztos

Az elmúlt 2-3 évben rendszeresen felröppentek hírek az Újpest FC eladásával kapcsolatban.

Kezdődik az újabb csata a magyar?román fociháborúban?

A fiatal játékost behívták a román válogatottba, de ő a magyarba vágyik.

Sokak számára meghökkentő kijelentést tett a Barcelona sztárja

Vannak, akik egyetértenek vele, de a legtöbben a homlokukat ráncolják.

Bulvár

"Lehet, hogy szűk lesz egy kicsit, de a férje majd bejáratja" - Magyar nők megrázó vallomásai a férjöltésről

Szülész-nőgyógyászt és tanácsadó szakpszichológus-dúlát is kérdeztünk a jelenség kapcsán.

Döbbenetes sztorik esküvői dolgozóktól: ebből tudták már a lagzin, hogy rövid lesz a házasság

Ami elméletben a párok egyik legszebb napja, a gyakorlatban nem mindig az. És ez sosem utal jó dolgokra!

"Pénteken tudom oltani. A kínai vakcinával. Kéri?"

A héten sok nyugdíjas szembesül vele, hogy olyan kérdésben kell döntenie, amelyet jelenlegi ismeretei alapján nehéz meghoznia. Hogy beadassa-e magának a kínai Sinopharm koronavírus elleni védőoltását. Nekik próbál

Rejtélyes épületekre bukkantak a Marson ? a következő képek láttán ezt is hihetnénk, pedig egy spanyol kisváro...

A spanyol fotós és ideggyógyász, Al Mefer lőtt néhány fotót a spanyol tengerparti város, Benidorm néhány hórihorgas épületéről.

Micsoda kutatási eredmény. Azok a nagyszülők, akik sok időt töltenek az unokákkal, óriási előnyre tesznek szer...

A nagyszülők számára az egyik legnagyobb kincs, hogy sok időt tölthetnek az unokáikkal. De ennek több előnye is van rájuk nézve; valamint a gyerekekre is!

Mennyi idős a kutyád? Nem, nem 7-tel kell szorozni az évek számát

De akkor mennyi idősek valójában szeretett kedvenceink?

Felakasztotta magát a 17 éves lány, borzalmas dolgot tettek vele

Borzalmas tragédia történt az Egyesült Királyságban, egy fiatal lány az áldozat.

Több évtizedes titok derült ki Pécsi Ildikóról: a színésznő élete mégsem volt nyitott könyv ? Ezt árulta el fo...

Izgalmas életet élt a Kossuth-díjas színésznő, akinek a halála után újabb titkokra derült fény: most L. Péterfi Csaba, a színésznő fogadott fia elmesélte, hogy valójában milyen kalandos és romantikus regénybe i

Parázs vita a stúdióban ? Élő adásban kaptak össze a műsorvezetővel

Összeomlás szélén a címvédő? A városi riválist a találkozó előtti incidens sem tudta kizökkenteni.

Mit rejtegetnek a Vatikánban? Megdöbbentő információk

Megállt az idő a Vatikánban - sajnos. A 21. századra elvárná az ember, hogy innen tiszta hit, igazság és elfogadás fakadjon.

Ennyi ideig tart az átlagos szex

Egy szexuális szokásokat vizsgáló kutatás szerint egy átlagos szexuális aktus csak 19 percig tart.

Palik László a kamerák előtt jelentette be: Nem folytatja tovább

Döbbenetes bejelentés látott napvilágot!

blogmorzsák

Magellán, aki nem kerülte meg a Földet

Az expedíció során volt lázadás, lakatlan sziget, kannibálok, éhezések és viharok. De Föld megkerülés, na az nem volt.

Fotelforradalmárok kora

Miért érezzük szükségét annak, hogy beszóljunk bárkinek és bármiért?

A vakcina: a legyőzött COVID

A Discovery exkluzív dokumentumfilmben mutatja be a COVID-19 elleni vakcina létrejöttét.

Mit jelentett az ókori rómaiaknál a „csók joga”?

A férfiak attól tartottak, hogy a feleségek, ha isznak, könnyebben félrelépnek.

11 ok, ami miatt Barcelona nagyon jó hely

A katalán főváros, azon túl, hogy népszerű turisztikai célpont, élhető, sokszínű és befogadó.

Lehet-e még gyurcsányozni?

Már nem igazán alkalmas arra, hogy afféle mágnesként rántsa össze a kormánypárti vasreszeléket.

Személyre szabható fülhallgatókat nyomtat a Sennheiser

Csak beszkenneled a füledet és már készül is a pont beleillő füles!

Ő miért kapott előbb oltást, mint én?

Az egymondatos válasz így hangzik: „Mert ő következett.” Össztársadalmi kérdés lesz, ki, mikor, milyen vakcinát kaphat.

Diktatúrák a két világháború között

A második világháború küszöbén kontinensünk politikai térképe diktatúrákkal volt tele.

Korlátozza-e a Facebook a szólásszabadságot?

Mi áll az ausztrál kormány és a techóriás közötti vita hátterében?

A Stummer-alagút

„Mindegy is, hogy lesz alagút vagy sem, a mi fejünkben már megvan.“

A legütősebb házi nassolnivaló egészségesen

Inkább ezt együk pattogatott kukorica és a bolti chips helyett.

0