(megjelentek/nek a Bélyegvilág c. szaklapban)

A Déli Vasút filatéliája          ( I.rész )

Magyarországon a 19. század elején a közlekedési infrastruktúra rendkívül elmara-dottnak számított. Igaz, az előttünk járó nyugati országok közúti hálózata is csak éppen elkezdett fejlődni, mindenütt az 1820-as és 40-as évek között megjelenő, nagyon gyorsan tért nyerő és rohamléptekkel fejlődő vasúti közlekedés hódított. Ná-lunk, az osztrák politikai-gazdasági érdekek béklyóiba szorított országban mind töb-ben ismerték fel a modern közlekedési, szállítási módszerek bevezetésének sürgető szükségességét. A reformországgyűlések heves vitáinak egyik eredménye volt végső soron az is, hogy 1946-ban megnyílt Pest és Vác között első vasútvonalunk, egy évre rá már Szolnokig is vaspálya vezetett. Az 1848-49-es szabadságharc leverése utáni nehéz évtized – bár nem kedvezett a hazai vasútépítésnek – mégis maradandó nyomokat hagyott ezen a téren, hiszen az osztrák birodalmi érdekek sem hagyhatták figyelemen kívűl a sürgető fejlődést, az Európához való felzárkózást. Bár a Monarchia a magyar területeket elsődlegesen a mezőgazdasági termelés szolgála-tába állította, ezeket a terményeket sem lehetett már kátyús utakon, ökrös szeke-rekkel, hetekig-hónapokig fuvarozni. A gazdasági és kereskedelmi célok mellett már a katonapolitikai szempontokat is figyelembe véve, 1851-ben a birodalmi kormány egy nagyobb szabású vasútépítési tervezetet készített, „Birodalmi vasúti hálózati program” címmel. Ez a terv tartalmazta többek között a Buda-Székesfehérvár-Kanizsa-Zágráb vonalat is, melyet korábban gróf Széchenyi István, a nagy magyar reformer az 1848-ban a „Javaslat a magyar közlekedésügy rendezésérül” c. munkájában javasolt és kifejtett. Széchenyi még Fiume felé, a „birodalmi terv” Trieszt irányába gondolta az áruforgalmat irányítani.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Szempontunkból a végkifejlet a tengeri kikötő vonatkozásásban mindegy, mert a terv megvalósítása még Monarchia-szinten sem ment zökkenőmentesen. A kormány vasútpolitikáját eleinte az államvasúti elvek határozták meg, azonban anyagi okok miatt már az ötvenes évek közepén feladták ezt az irányvonalat és magánkézbe adták a vasútépítési feladatokat. Így például komoly versengés alakult ki a francia tőkét képviselő csoport és magyar mágnások csoportja között. Utóbbiak a Sina-bankház segítségével megalapították a „Ferenc József Keleti Vasút” társasaágot, és el is érték, hogy a kormány 1856 augusztusában közleményben bejelentse, mely vonalak építését engedélyezi ennek a csoportnak:

---        Bécstől Sopronig illetve Nagykanizsától Eszékig

---        Újszőnytől Székesfehérvárig majd Eszékig

---        Budától Nagykanizsa felé a déli állami pályáig

Utóbbi szakasz az, mely bennünket leginkább érint, hiszen a Balaton déli partján található, egy olyan útvonalon, melyen már a történelem előtti időkben is kereske-delmi forgalmat bonyolítottak le az itt lakó népek, a római időkben pedig kiépített út  is vezetett, melyet azután a középkor folyamán is használtak. A társaság mérnökei az 1857-es év tavaszán már a tervezett vonalak kitűzésén dolgoztak, Budán pedig tervezték lerakni a (mai Déli) pályaudvar alapkövét. Úgy tervezték, hogy 1859-re elkészül az Újszőny-Székesfehérvár és a Pragerhof-Nagykanizsa szakasz, hogy egy évre rá a Buda-Kanizsa vonal is megnyílhasson. ..

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Közben a Monarchia területén – elsősorban a délebbi részeken és Lombardiában – hatalmas vasúthálózat kezdett kialakulni, így a Karinthiai Vasút mellett a Császári és királyi szabadalmaztatott déli állam,- lombard-velencei és közép-itáliai Vasúttársaság.

Már alakulása évében lezajlott ill. befejeződött az olasz-osztrák háború, és az azt lezáró zürichi békében Ausztria kénytelen volt Lombardiáról lemondani. Ekkor hozták létre a több elkészült és készülő vonalat összefogó Császári-királyi Déli Vasúti Társ-aságot. Ennek keretében elsőként a Pragerhof-Kanizsa szakasz nyílt meg a közfo-galom számára, 1864 április 24-én. Kanizsán óriási földmunkát végeztek: az állomás területét fel kellett tölteni, a Buda felé kivezető szakaszon viszont csaknem 30 méter mély bevágásban kellett a vonalat vezetni, át kellett helyezni a régi zsidótemetőt is. Egy hatalmas, faszerkezetű vonatfogadó csarnokkal kiegészített felvételi épület készült el végül, ahol négy vágányon fogadták a vonatokat. Ezt ábrázolta 1985-ben a Tematikus Szakosztály Vasútmotívumgyűjtő Szakcsoportja által készíttetett emlék-levelezőlap ábrája, míg a postai emlékbélyegzőn egy korabeli, tölcsér-kéményes gőzös látható. Akkoriban nem volt olyan postai szolgáltatás, mint mostanság, hogy a tárgynap után –, bizonyos körülmények között – még lehet pótlólag az emlékbélyeg-zőt használni, ezért nagy volt az izgalom, amikor a leérkező vasútfilatelisták nem találták a kanizsai postán a központi raktárból oda leküldeni kért vasúti témájú bélyegeket! Valami hihetetlen megérzés folyán kb. 200 db, lényegében vasutat ábrázoló bélyeg volt nálam, így a levlapra szánt „tölcsérkéményes” mozdony (az IVA-sor 1.- Ft-os értéke) helyett 2,60 Ft-os közlekedési-sor érték került rájuk – ez a története a kisebb „túlbérmentesítésnek”... később kiderült, hogy az ügyintéző elfelejtette időben leküldeni a vasút-bélyegeket Kanizsára!

Nem sokkal később a filatelisták mehettek a fehérvári postára is, mivel 1860 június elsején megnyílt a vonal Újszőny és Székesfehérvár között is. „Nem volt semmi ünnepély, semmi szokatlan, csak elindult és megjött a vonat s ezeket az egybe-sereglett kevés ember nézte.” – írta annak idején a Pesti Hírnök az eseményről. Viszont 125 évvel később a MÁV szépen rendbehozatta a vonalat, hogy egy díszes nosztalgiavonat végíghaladhasson rajta. Gőzmozodonya persze kicsit modernebb volt, mint a kiadatott emlék-levelezőlapon és a postai bélyegzőn ábrázolt Engerth-típusú gépezet, de legalább a bélyeg-ellátással már nem volt probléma, mindenki tanult a pár hónappal korábbi esetből!

A budai végállomással 150 éve sok gond volt: óriási földtömeget kellett a Vérmező szélén elteríteni, de ezt nagyjából fedezte az alagútból ( 362 m ) kitermelt omladékos kőzet. Végülis két év alatt készült el a Kis-Gellérthegy alatti átjáró, melynek meg-építéséhez a Társaság – a hatalmas többletköltségek ellenére is – ragaszkodott. Már 1861 februárjában közlekedett próbamenet Buda-Székesfehérvár között, Kanizsa felől pedig Siófokig tudtak akkor a munkavonatok járni. A teherforgalom március 22-én megindult: 50 ezer mérő kukoricát szállítottak Budáról Triesztbe. Április elsejét pedig a hivatalos, személyforgalmi megnyitás napjaként tartjuk számon, mikoris az igazgatóság, a közönség és a sajtó méltó módon ünnepelte meg ennek a hosszú és  jelentőségteljes szakasznak az átadását.

A MÁV nagyszabású ünnepséget rendezett 25 éve, április 2-án, a 125. évfordulón. Már három éve „üzemelt” a MÁV História Bizottsága, akiknek egyik első dolga volt, hogy a pár évtizeddel előbb Gárdony állomáson kiállított 109,109 pályaszámú gőzöst leemelték a műemléki talapzatról és felújíttatták. Volt már egy üzemképes 424-es mozdony is, és az évforduló idejére egy dombóvári gőzöst is sikerült üzemképessé tenni. Két emlékszerelvény indult Budáról, velük szemben a harmadik gőzös Kani-zsáról hozott kocsikat ünneplő utasokkal: a vonatok Balatonbogláron találkoztak. A MÁV Budapesti Igazgatósága 500 borítékot és 500 levelezőlapot nyomatott, a vasút-filatelisták felbélyegezték őket, és az a példátlan esemény is megtörtént, hogy a Posta előre lebélyegezte ezeket a dokumntumokat, tehát a tárgynapon a vonatokon (is) hozzájuthatott a nagyközönség! A kanizsaiak hoztak magukkal egy „fedélzeti bélyegző”-t is, melyet lila és piros színekben nyomtak a borítékokra, az egyik budáról közlekedő étkezőkocsiban pedig egy Trodat-típusú (tehát betűnként kirakható) bélyegző került a lapokra-borítékokra: „Szállítva a BUDA-KANIZSA emlékvonaton – 1986. ápr.2.”. Sajnos, a kanizsai bélyegző hollétéről semmit nem tudunk, a Trodat-ot  pedig pár napra rá – értelemszerűen – szétszedtük.

A Déli Vasút filatéliája ( II. rész )

A 25 évvel ezelőtti, három-nosztalgiavonatos események után nem sok történt a vasútvonallal, ami a filatéliát illeti. Mivel Szövetségünk egy idő óta a képes levele-zőlapok gyújtőinek is otthont ad – nagyon helyesen, hiszen a lapok is „hordozói” a postai bélyegeknek és bélyegzéseknek, vagy éppen carte maximum készítésére is felhasználhatók –, mindenképpen meg kell említeni, hogy nem sokkal az esemény után a Képzőmúvészeti Kiadó Vállalat (az akkori egyik, monopolhelyzetben levő lap-kiadó cég) néhány képeslapot jelentett meg az eseményről – ezek a lapok ma már elég ritkák és keresettek a vasúti témát gyűjtők körében. Mintegy 15 évvel később a korábban említett Vasútmotívumgyűjtő Szakcsoport tagjai (PPP lapkiadás-szervezés) több olyan képeslapot kiadattak utólagosan színezett változatban, mely kapcsolatba hozható a Balaton-parti vasutakkal, illetve reprint gőzmozdony-sorozatban is meg-jelent néhány déli vasúti vontatójármű.

Az eltelt 25 év alatt nagyot fordult a világ: új gazdasági-társadalmi rendszerben élünk és ez rányomja bélyegét a vasúti évforulók megünneplésre is, sajnos az elmúlt évek-ben inkább negatív előjellel. Már nem a MÁV, nem a párt, a Tanácsok, a művelődési és társadalmi szervezetek szervezik és finanszírozzák a ma sokszázezres, több milliós költségeket, hanem esetről-esetre kell a szponzorokat – meglehetősen keser-ves munkával – meggyőzni, beszervezni. Így fordulhat elő, hogy kisebb jelentőségű vonalat viszonylag nagy csindadrattával megünnepelnek, míg hatalmas (ma már nemzetközi) hálózat másfélszázados évforulójára (Miskolc–Kassa azaz a Tiszavidéki Vasút befejező szakasza) csak a hazai vasútfilatelisták voltak képesek egy szerény emlékbélyegzőt „összehozni” – és a postai emlékbélyegzőkre a pénzt ők is úgy „kunyerálják össze”!

A Déli Vasút az kedvezőtlen viszonyok között is eléggé szerencsés volt az elmúlt esztendőben, amikor eljött az ideje a Prágerhof-Csáktornya-Nagykanizsa vonal (2010. április 24.) és a Komárom-Székesfehérvár szakasz (2010. július 1.) 150. születésnapja megünneplésének. Előbbinél az segített, hogy déli szomszédaink, a horvátok felfogása szerint ez volt az első horvátországi vasútvonal, tehát ők innen számolják vasúti közlekedésük kezdeteit és ennek megfelelő súllyal álltak hozzá! A központi ünnepséget a Mura határfolyó túlpartján fekvő Kotoriba  (Kotor, Kottor) városkában rendezték meg, ahol félezres tömeg fogadta a MÁV emlékvonatát, amelyet hivatalos pénzekből illetve a menetdíjakból finanszíroztak. A hazai utasok döntő többsége ugyan nem Pestről érkezett, hanem inkább Nagykanizsán szálltak fel nagyon sokan. Az ünnepre Kottor-ba érkezett a horvát államelnök is, hatalmas „Kennedy”-dízelmozdony áltat vontatott szalonkocsijában.

A magyar vonatot az egykori Déli Vasút nálunk megmaradt, műemlékmozdonyból üzemképessé tett 109,109 pályaszámú gőzöse vitte át a határon, különféle kor-szakokból válogatott régi kocsijai hatalmas sikert arattak a közönség körében. A filatéliai sikerek sem maradtak el: Kotoriba postahivatalában emlékbélyegző várta az érdeklődőket, melyhez egy nem sokkal korábbi bélyegkiadás mozdonyát (MÁV 326-os sorozatú gőzös) lehetett kapni. Szlovéniában egy vasút-szimpatizáns gyűjtő – az ottani postai szabályoknak megfelelően – privát-bélyeget adott ki Ptuj-ban (Pettau), melyet le lehetett bélyegezni a szlovén alkalmi bélyegzővel. Mi, magyarok, természe-tesen vittük a nagykanizsai főpostára rendelt alkalmi bélyegzővel ellátott, díszes borí-tékjainkat és emléklapjainkat, melyekből számos darab talált gazdára az emlékvona-ton és a Kotor-i postán is. A magyar dokumentumok egy részén látható „fedélzeti” bélyegző egy korabeli postajárati útvonalra emlékeztet (Nagykanizsa – Kotor-Alsódomboru).

Sajnos, a nem kielégítő információáramlás miatt későn jutott tudomásunkra a másik két ország filatelistáinak készülődése, így csak az utolsó pillanatban sikerült előkészíteni 24 db magyar emléklapot arra, hogy – kihasználva a nemzeti Posták eltérő szabályozását, ami a bélyegzők tárgynapon túli alkalmazhatóságát illeti – a fent említett bélyegekkel is kiegészítsük, majd bonyolult levelezgetés útján mindhárom emlékbélyegző rákerülhetett! Jelenleg Magyarországon 7, Horvátor-szágban 9, Szlovéniában 8 db ilyen emléklap található. Érdekesség még, hogy a három postai emlékbélyegző felirata eltér egymástól: mi Nagykanizsáról Prágerhof felé írjuk, a szlovének éppen fordítva, a horvátokén pedig Kotoriba-Macinec felirat szerepel –  ahogy a Trianon által kialakított határok alakítják az elgondolásokat...

A nyár derekán ismét gőzös-nosztalgia közlekedett Székesfehérvár és a korábbi Újszőny között – hiszen az 1920-as  „határrendezés” előtt Komárom a Duna északi partján terült el (ezért ma Komarno-nak nevezik), a kis település, Újszőny pedig „felvehette” a Komárom nevet... Bár sokat jelentett az emlékvonat finanszírozásához a kocsikat zsúfolásig megtöltő, fizető utastömeg, a díszes menet létrejöttéhez mégis a hazai vasútpolitika zavarossága, a „megszüntetem-bezárom – visszanyitom-újjáé-pítem” huzavona (az ezzel kapcsolatos választási ígéretek!) járult hozzá, ugyanis a korábbi tervekkel ellentétben ez a vonal-szakasz megmaradhatott, amit a helyiek a 150. év megünneplésével is demonstrálni kívántak!

Az emlékvonat „postaszakaszában” Szakcsoportunk képviselői is természetesen helyet kaptak, hogy  emléklappal és emlékborítékkal tudják „kiszolgálni” a vasúti fila-télia iránt érdeklődőket. Ezekre a dokumentumokra privát „iránybélyegző”-t is lehetett kapni és a korábbi (reprint) délivasúti mozdony-képeslapok úgy elfogytak, hogy év végén újabbak kiadására adtunk megbízást a nyomdának.

Ezek a lapok már április elsején, a Déli Pályaudvaron sorra kerülő emlékünnepségen fognak a pultra kerülni, természetesen az aktuális emlékborítékok, emléklapok társaságában. E pillanatban a Magyar Postánál már készül az emlékbélyegző, de lesz emlékív, levélzáró és több privát „fedélzeti” bélyegző is (cikksorozatunk 3. ré-szében ezeket fogjuk bemutatni). Akik megtekintik az április második hétvégéjén, Balatonfüreden sorra kerülő HUNFILA Nemzetközi Kiállítást, fognak találkozni egy kis „délivasúti” meglepetéssel is...

Befejezésül olvasóink figyelmét arra szeretnénk felhívni, hogy a Déli Vasút gőzös vontatta emlékvonata nem az évfordulón, hanem a nyári balatoni idény első felében, pontosan június 25-én fog leközlekedni a Déli Pályaudvar és Nagykanizsa között. A nyári ünnepi események központja Siófok lesz, ahol remélhetőleg szintén sikerül egy emlékbélyegzőt finanszíroztatni... a postakocsiban biztosan lesz még az áprilisi dokumentumokból és felülbélyegezhető lesz egy újabb, a DSA-vasútra utaló „fedélzeti” bélyegzővel!

                                                           A DÉLI VASÚT FILATÉLIÁJA 3.   

A Déli Vasút 150. születésnapja alkalmából a Magyar Államvasutak Zrt. április 1-jén a Déli Pályaudvar utascsarnokában ünnepséget és emléktáblaavatást tartott, majd az ott jelenlevő mintegy másfélszáz személy megtekintette az alsóbb szinten a Műszaki és Közlekedési Múzeum által berendezett kiállítást, ahol a tablókon, maketteken és eredeti vasúti tárgyakon kívül egy filatéliai asztal is várta őket. Itt lehetett beszerezni emléklapokat és díszes borítékokat, sok-sok frissen megjelentetett vasúti képeslapot, az alkalomra kiadatott emlékívet és levélzárót – utóbbiakat az ELGyÜSz és a VMGyÖSz tervezte és kiviteleztette.

//   ELGYÜSz = Emlékív- és Levélzárógyűjtő Szakosztály

VMGyÖSz  =  vasútmotívumgyűjtő Ünálló Szakcsoport   //

A borítékok és többi dokumentumok témái egyrészt a néhai budai indóház és a később többször átépített Déli Pályaudvarról készült korabeli metszet és fotók voltak, de az ábrázolt motívumok között láthatjuk a pályaudvarral természetesen egy időben elkészült Kis-Gellérthegy-i alagutat is: ezt a levélzáró és egy privát („fedélzeti bélyegző”) képviseli. A postai alkalmi bélyegző rajza a régi indóház favázas csarnokából kirobogó, gőzös vontatta szerelvényt ábrázol (302-es sorozatú mozdony), míg az alagutas privátbélyegzőn egy modern FLIRT motorkocsi látható. A másik privátbélyegző a budai indóház épületeit mutatja a megnyitás évében. Az emlékíven a ma még üzemelő 109,109 pályaszámú (302-es sorozatú) nosztalgia-gőzmozdony és a Déli Vasút vázlatos térképe a fő motívumok.

A megjelentetett négyféle leporelló (összesen 16 képeslap), több állomási- és mozdonykép, mint „bélyegzéshordozó”, lehetővé tette sokféle változat elkészítését – volt is forgalom a fila-asztalnál és a szomszédos 12-es Postahivatalban, ahol vasúti témájú bélyegekkel is felkészültek. A kiállítás a hónap végéig tartott nyitva, következő állomásai Székesfehérvár, Nagykanizsa majd június hóban Siófok lesznek. A két napos siófoki ünnepségen remélhetőleg szintén lesz postai emlékbélyegző. A MÁV Nosztalgia Kft. által indítandó emlékvonaton a postaszakaszban a vasútfilatelisták ismét „szolgálatot fognak teljesíteni” egy harmadik privát bélyegző és az áprilisról megmaradt képeslapok és egyéb fila-dokuk társaságában.

Éppen egy héttel az emlékünnepség után nyílt meg Balatonfüreden a HUNFILA 2011 Nemzetközi Bélyegkiállítás a 84. Bélyegnap alkalmából. Kevesen tartják számon azt a tényt, hogy Fürednek és a Déli Vasútnak volt egy fél évszázadra terjedő közös múltja, amelynek lényege, hogy amíg a balaton északi partján meg nem nyílt a vasút (annak centenáriumát 2009-ben ünnepeltük), a fürdővendégek nagy része – kiváltva a hosszas és kényelmetlen kocsikázást a gyatra minőségű utakon – a vasúttal Szántódra, később Siófokra érkezve, a tavon át komppal illetve a beinduló hajójáratokkal utazott a híres és kedvelt gyógyhelyre. Elég nyilvánvaló, hogy mind a balatoni hajózás fejlődésének, mind Füred városának létfontosságú volt ez a közlekedési kapcsolat, Siófok pedig ekkortájt indult fejlődésnek, hiszen az utazók felfedezték a tó sekély, fürdőzésre igen alkalmas déli partjának előnyeit. A HUNFILA katalógusában megjelent cikk (Egy sikeres transzfer a XIX. században) bővebben is taglalja ezt a „sikertörténetet”.

Adódott az ötlet: köszöntse Balatonfüred is a 150 éves Déli Vasutat! Így jött létre az április 10-én alkalmazott postai emlékbélyegző, amelyre egy 333-as sorozatú mozdony és a Helka gőzhajó apró képe került. Az „ötletroham”-nak azonban ezzel nem lett vége: mi történne, ha egy alkalmi postazsákban, csak erre a célra készített felülbélyegzéssel levelek kelnének át a tavon Siófok és Füred között? Az ötletet megvalósítás követte: április 9-én délután a Budapest 62-es Postahivatal az aznapi hely-keletbélyegzővel elindított mintegy 140 levelet, több tucat képeslapot és emlékívet (ezek pontos sorszámát a szakkatalógus közölni fogja). Másnap reggel a nagykanizsai gyorsvonattal leutaztam velük Siófokra, majd egy jókora motorcsónakkal – mivel még nem indult be a menetrendi hajóforgalom –áthajókáztunk az északi partra. A HUNFILA alkalmi postáján kibontva a stílszerűen nem postai zsákban, hanem egy régi MAHART-os matrózzsákban szállított anyagot, „érkeztető bélyegzőként” ellátták a leveleket, lapokat a Déli Vasutat köszöntő alkalmi stemplivel. A különleges bélyegző rajza megegyezik a fürediével, azonban lila színben került a dokumentumokra. A rendkívüli vonat- és hajópostát az indítástól kezdve az érkezésig fotókkal és videófelvétellel dokumentáltuk. Elképzelhető, hogy ugyanezt az ötletet a nyáron, a siófoki ünnepségek alkalmával megismételjük, csak akkor a siófoki emlékbélyegzővel indítunk, menetrendi hajón kelünk át a vizen és Balatonfüred érkeztet egy hely-keletbélyegzővel! Reméljük, ez lesz majd a következő fejezet a Déli Vasút másfél évszázadot átölelő filatéliájának sorában!

Parragh Péter

(megjelentek/nek/ a Bélyegvilág 2011. március, április és júniusi számaiban)

 Egy sikeres transzfer a XIX. században

(megjelent a HUNFILA 2011 katalógusfüzetében, 2011. április)

A „transzfer” idegenforgalmi kifejezés: kisebb csoport szállítása rövidebb távol-ságra, pl. az állomásról a szálláshelyre... igaz, a nyelvünkbe szépen beépült szót általában autóbuszos utazásra vonatkoztatják, de azokban az időben, amelyekről szó lesz, éppenhogy nem voltak még autóbuszok, pláne Magyarországon, ahol jó-szerével megfelelő országutakat is alig lehetett találni – mivel ez az időszak az 1800-as évek második fele, ekkor játszódik a vesztett szabadságharc és a kiegyezés utáni-körüli évtizedek egyik sikertörténete.Balatonfüred ma Veszprém megyei (korábban Zala megyei) város, az északi Bala-tonpart legrégebbi üdülőhelye. Ismertségét nem annyira a tó közelsége, hanem  elsősorban szénsavas forrásai és mediterrán jellegű klímája alapozta meg. Már 1717-ben megemlítik savanyúvizét, öt évvel később vegyelemeztették és azonnal gyógyvízzé nyilvánították. Ekkoriban állt már itt egy fa fürdőház, amelyet később kőház követett, ahol a vendégek számára szobákat adtak ki. A további évtizedekben kétemeletes új fürdőház is épült. Füreden alakult meg 1884-ben az első magyar vitorlás-egyesület, a Stefánia Yacht Club.

A település 1971-ben kapott városi rangot, egyben Magyarországon elsőként  gyógyüdülő várossá avatták. A szívgyógyászat kezdetei az 1910-es évekre tehetőek, hiszen megállapítást nyert, hogy Füred gyógyvizei, éghajlata és egyéb gyógy-tényezői a szív- és vérkeringési betegségek gyógyításában igen hatékonyak.  A környék borkultúrája nevezetes, így a "Szőlő és Bor Nemzetközi Városa" címet is megkapta (1987). Szép hagyománya a reformkor, 1825 óta nyaranta megrendezett Anna-bál. A fürdővendégek, gyógyulni kívánók, a bálra utazók viszont jelentős nehézségek árán, hosszú utazással érkezhettek el Füredre: a néhány személyt szállítani képes u.n. ekhós szekerek vagy a lassúbb járatú, több utast befogadó  zárt társaskocsik Pest-Budáról a mai Várkert-kioszk vagy a Döbrentei téri Hétválasztó fogadótól indultak, útjuk reggeltől késő délutánig, egyébként másfél napig tartott, hiszen a korabeli utak állapotát a mindenkori időjárás erősen befolyásolta. Baracska, Fehérvár, Palota (éjszakázás), Veszprém volt az útvonal, Nyéken és Palotán lovakat kellett váltani. A főúri hintók is csak a földes, kátyús utakon juthattak el Füredre.

A Balaton déli partján az 1850-es évek óta nagy változások kezdődtek: már a történelem előtti időkben is kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le az itt lakó népek, a római uralom időszakában az útvonalat kiépítették és még a középkor folyamán is használták. Gróf Széchenyi István a „Javaslat a magyar közlekedésügy rende-zésérül” (1848) című munkájában kifejti, hogy ezen az útvonalon épülhetne meg a Budától Székesfehérváron, Siófokon át a Balaton mellett, Károlyvárost (Karlovac) érintve Fiuméig, a „magyar kikötőig” a vasút. Az osztrák birodalmi kormány viszont a Budáról induló és a Balaton mellett elvezető vasút végállomásaként az „osztrák kikötő”-t, Triesztet szorgalmazta és a finanszírozási problémák megoldása és egyéb gondok (olasz-osztrák háború) lerendezése után ez így is történt. Legelőbb a Pragerhof (Pragersko) – Kanizsa vonalon jelentek meg az építést végző munkás-seregek, kicsivel később az Újszőny – Székesfehérvár szakasz építése is megkezdő-dik (Újszőny akkoriban egy Duna-jobbparti kistelepülés volt, vele szemben állt Komárom városa és dunai kikötője). Kanizsára 1860 április 24-én érkezik az első vonat, a Duna felől Fehérvárra június 1-sején fut be az első menetrendi szerelvény. Ebben az időben már szinte teljesen kész a leghosszabb, Buda-Kanizsa szakasz is, épül a Vérmezőn a vaspályatársaság végállomása, rengeteg költséggel elkészül a Kis-Gellérthegy alagútja is. A vonalon a teherforgalom 1861 márciusában megindul, egy Triesztbe irányuló, 50 ezer mérő kukoricát tartalmazó szállítmánnyal, március 20-ára teljesen elkészül a budai pályaudvar,  míg a hivatalos személyforgalom április 1-jén veszi kezdetét. A menetrend szerint Buda és Kanizsa között 14 állomást nyitottak meg a közforgalomnak, köztük Sió-Fok, Szántód és Keszthely (ma Balatonszentgyörgy a csatlakozás) nevezetűeket. Hamarosan kiadták az „Élvezeti vonatok” megnevezésű menetrendet is, amely július 6-ától megteremtette a lehetőséget a Füredre utazóknak, hogy egy „kombinált” transzferrel, megmenekülve a porfelhőben vagy a köveken, kátyúkon való egésznapos zötykölődéstől, valóban „élvezetes” módon utazhassanak a fürdőhelyre!

Persze, Siófok (pontosabban: kikötője, Szántód) és Füred között ott húzódott a nagy víz, amelyen át kellett jutni! A tavon – megintcsak gróf Széchenyi István tevé-kenységének köszönhetően – már 1846 óta üzemelt a Balaton első lapátkerekes gőzhajója, a „Kisfaludy”, amely Keszthelyről, Keneséről és Alsóőrsről szállította a vendégeket Füredre. Ez a hajó tette lehetővé például, hogy Bécs is közelebb került a Balatonhoz: a gyorskocsi Soprontól Keszthelyig vitte az osztrák vendégeket, onnan a gőzhajó négy óra alatt ért velük Füredre, ahol jól megépített fa móló fogadta őket.

A Déli Vasúthoz a kapcsolódást a szántódpusztai rév-kikötő biztosította: itt már 1777-től a „Szent Kristóf” nevű, vitorlával és négy evezővel hajtott erős dereglye négy lovaskocsit szállíthatott a gyalogos utasok mellett. Kézenfekvő volt tehát, hogy a gőz-mozdonyos út után az „élvezeti utazás”-t egy gőzhajón folytassák a gyógyulni vagy mulatni vágyó vendégek. Az 1861-es fürdőidény megkezdésekor tehát örömmel állapíthatták meg a helyiek, hogy a vasút Füredet is közelebb hozta a fővároshoz! A nyári idényben a vonat-hajó-kapcsolat szeptember 15-éig tartott, sőt, 1863-tól a „Kisfaludy” fokozatosan beszüntette többi járatát és már csak a déli part és Balaton-füred között közlekedett. A Déli Vasúttal közlekedő vendégsereg elég hamar felismerte a sekély vizű Siófok helyzeti előnyeit és számosan már csak odáig utaztak, amivel megindult  a település fejlődése a maihoz vezető úton.

A  ”Kisfaludy” 1887-ig közlekedett, ám leállításával a menetrendi hajózás nélküli élet hanyatlás hozott a Balaton partján, ami természetesen elsősorban Füredet és Tihanyt sújtotta. A Stefánia Yacht Egylet tagjainak és a Déli Vasútnak is érdeke volt a gőzhajózás újbóli megindítása, ezért 1888. október 21-én megalakult a Balatontavi Gőzhajózási Rt., amelyet szigorú feltételekkel Baross Gábor miniszter anyagilag is támogatott. A társaság által megrendelt új lapátkerekes hajót „Kelén” névre keresztelték és 1889. július 1-én kezdte meg menetrendszerinti járatait az Almádi–Füred–Siófok–Füred–Almádi útvonalon. (nem azonos a ma is létező járművel, 1891-ben a nevét „Baross”-ra változtatták, pályafutása 1922-es szétbontásával végetért.)

A ma ismert „Kelén” és testvérhajója, a „Helka” 1891-ben indultak útjukra, testüket már Füreden (más forrás szerint Siófokon) szerelték össze. A hajók névadásánál egy régi  legendát elevenítettek fel: Helka a herceg leánya, Kelén pedig a reménytelenül szerelmes árva pásztorfiú... Sorsuk elég kalandos lett –  ha nem is a szerelemben – hiszen a második világháború végén felrobbantás illetve „életmentő” önsüllyesztés folytán a víz alá kerültek, majd felhozták és újjáépítették őket, később (1980-94 között) a „Helka” másfél évtizedet a szárazon töltött Balatonfüreden, diszkóhajóként...

A cikket illusztráló képanyag magáért beszél, és szerencsére vasúti- és hajós filatéliai dokumentumokat is fel tudunk mutatni, előbbit a MABÉOSz Vasútmotívum-gyűjtő Önálló Szakcsoportjának szervezésében, kivitelezésében, utóbbit pedig a Magyar Posta korábbi bélyegkiadása jóvoltából (Kisfaludy gőzös, MBÁ 4364, 1996). Az idei HUNFILA Nemzetközi Bélyegkiállítás azzal köszönti a túlparton mára már villamos vontatással száguldozó „délivasúti” vonatokat, a vonal 150 éves évfordulóját, hogy egyik bélyegzőjén, április 10-én egy néhai délivasúti gőzmozdonyt és a „Kelén” gőzhajót  mutatja be.

Parragh Péter, a MABÉOSz V.M.Gy.Ö.Sz. vezetője

Irodalom. Lovas Gyula:     125 éves a Buda-Kanizsa vasútvonal

Antalffy Gyula:   A reformkor balatonja

Adatok a WIKIPÉDIA, netes enciklopédiából

Megjegyzések: utólag, a bélyegző dátumváltozásának megfelelően módosított szöveg

a közben elhatározott és kivitelezett „vonat-hajóposta” rajza ugyanaz     P.P.

SNL/F.T.A.