A Művészetek Völgye is kulturális szellemi örökség lehet
Veszprém – Egyebek mellett a Művészetek Völgye is szeretne bekerülni a szellemi kulturális örökségvédelem magyar nemzeti jegyzékébe.
A potenciális Veszprém megyei szellemi kulturális örökségeket pénteken mutatják be a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság képviselőinek. A Művészetek Völgye, a tihanyi gardahalászat és a Christkindl mellett a megyéből jelölik még a magyarpolányi passiót, a balatoni borrendeket, a somlói juhfarkot, Nagy László költészeti örökségét valamint a balatonfüredi reformkori hagyományokat is – mondta Gáspár Móna, a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum közönségkapcsolatok és marketing osztályvezetője az MTI-nek.
Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt, Magyarország ehhez 2006-ban csatlakozott, ezt követően kezdődött meg a szellemi kulturális örökségvédelem nemzeti rendszerének kiépítése.
A szellemi kulturális örökségvédelem magyar nemzeti jegyzékébe először 2008-ban a mohácsi busójárás szokása került fel, majd még ugyanabban az évben az 1953-ban alapított Népművészet Mestere díj kitüntetettjeinek tudása és tevékenysége. 2009-ben a kunsági birkapörkölt karcagi hagyományával, a mezőtúri fazekassággal, a kalocsai hagyományokkal (hímzés, viselet, pingálás, tánc) bővült a nemzeti lista, majd tavaly, már Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter idején a magyar solymászattal, a halasi csipkevarrás élő hagyományával, valamint a matyó örökséggel (hímzés, viselet, folklór továbbélése).
Ezek közül a mohácsi busójárás és a táncház módszer szerepel az UNESCO nemzetközi reprezentatív listáján is; a táncház módszert tavaly novemberben fogadta be az UNESCO illetékes kormányközi bizottsága az Indonéziában, Bali szigetén tartott ülésén.
forrás: dehir.hju
F.T.A.

- Nem találtak robbanóeszközt a Debreceni Egyetemen
- Elfogadta a kormány a nemzetbiztonsági stratégiát
- A KENÓ nyerőszámai
- A nyári fővárosba kerülhetnek a főváros szobrai
- Gyurcsány fekete Orbánja
- Különleges algafajok élnek a téli Balatonban
- Három BKV-utas sérült meg egy közúti balesetben
- Lopott autóval csúszott árokba egy fiatal Szegeden
- Az MSZP ne provokálja a vidéken élő embereket
- Téli hangulatok - egykoron
- Új igazgató a KIKK élén
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

