Ezt olvasta már?

0

A Siófok kapusa egy vállműtétet és egy bordatörést hozott össze

Két súlyos sérültje is volt a vasárnapi Siófok-Vasas összecsapásnak, mindkettőnél a hazaiak kapusa ütközött vendégjátékosokkal. Molnár Péter a csakfoci.hu-nak kifejtette, sajnálja a történteket, nem akart senkinek sérülést okozni. Birtalan Botondra vállműtét vár, de nem haragszik a hálóőrre.

Molnár Péter állítja, soha nem a játékost akarja támadni, csak a labdát. Sajnálja, hogy ezúttal két olyan ütközése is volt, miután le kellett vinni a pályáról az ellenfél játékosait.

Az 1-2-es végeredménnyel végződött Siófok-Vasas mérkőzésen több súlyos sérülés is történt, mindegyik a Vasast sújtotta. Az első félidő 12. percében Molnár Péter, a hazaiak kapusa kirobbant a gólvonalról, az ötös magasságában elütötte a labdát az első Vasas-gólt szerző Birtalan Botond mellett, aki a fájdalmas arccal elterült. A játékvezető nem látott szabálytalanságot. Birtalant hosszas ápolás után le kellett cserélni, elszakadt a szalag a vállában. Molnár Péter a csakfoci.hu-nak azt mondta, nem érzi magát vétkesnek az eset kapcsán, sajnálja a történteket.

– Én is nemrég néztem csak meg a mozdulatot videón. A labda magasra pattant, én meg nem vártam ki, beugrottam a védőm és Birtalan közé, s elütöttem a labdát. De eközben mindkettejükkel ütköztem. Ahogy láttam, Birtalan úgy szenvedett sérülést, hogy rosszul ért földet, a vállára érkezett. Én soha nem szeretnék bántani senkit, a labdára megyek mindig – sokszor a saját testi épségemet sem féltve. Nekem is fájt egyébként az ütközés, a könyököm és a feje találkozott, neki a fejbőre szakadt fel, nekem meg a könyököm sajog még most is – magyarázta a siófoki kapus. Hozzáfűzte, nagyon reméli, hogy a Vasas támadója minél hamarabb felépül, és pályán lesz.

A 46. percben Molnár Péter Szokol Zsolttal is ütközött a tizenhatoson belül. Majdnem a tizenhatos vonaláig futott ki egy beívelésre, az ökle találkozott a Vasas-futballista fejével, de a kapus térde is találkozott a Vasas-játékossal, a játékvezető pedig rögvest büntetőt ítélt, amit a Balajti Ádám értékesített, mellyel végül győzni tudtak az angyalföldiek. Szokolnak a Vasas honlapja szerint négy hetet kell kihagynia, mert bordatörést szenvedett.

– Én mérkőzés közben, és most, miután visszanéztem a felvételt, úgy éreztem, hogy hozzáértem a labdához. Igaz, hogy az ellenfél fejével is találkozott a kezem, de a labdát is elütöttem. A kapusedzőm is azt mondta, kívülről úgy tűnt elütöttem a labdát is. Nagyon ki kéne kockázni a felvételt, hogy igazságot lehessen tenni, valaki befújja, valaki nem, a bíró most befújta. Mindazonáltal utólag elismerem, hogy ezért lehetett tizenegyest adni. A lefújás után odamentem Szokol Zsolthoz, és megbeszéltük a dolgokat. Ez benne van a fociban.

A Siófok gyenge szezonkezdéséről – 3 meccs, 3 vereség – annyit mondott, vele együtt több új játékos is érkezett a csapathoz, többen távoztak a korábbiak közül, és időbe telik, míg össze tudnak szokni a társakkal.

Birtalan Botond is megosztotta honlapunkkal, hogyan élte meg az ütközést Molnárral. A játékosra hamarosan műtét vár rá.

Visszanéztem a felvételt, mert az az igazság, hogy nem emlékeztem mindenre, miután földet értem, egy pillanatra az eszméletemet is elvesztettem. A felpattant labdát megpróbáltam a kapuba ollózni, s ahogy Molnár Péter kivetődött, elütötte mellettem a labdát, de valamelyik testrészével a fejemet is megütötte.

Felszakadta a bőr a fejem búbján, vérzett, el is kellett látni. Mivel a levegőben elvesztettem az egyensúlyomat, nem tudtam korrigálni, pedig csak a bal kezemet kellett volna letennem a földre, és nincs baj. Így viszont lett. Először csak azt éreztem, hogy fáj a fejem, s ömlik belőle a vér. Aztán amikor megmozdultam, éreztem, hogy a vállam sincs rendben. Nem ugrott ki a helyéről, de a vállcsont és a kulcscsont közti szalag úgy tűnik, hogy elszakadt. Most jöttem ki az orvostól, holnap már műtenek is – ecsetelte portálunknak a szerencsétlen mozdulatsort a Vasas csatára. Még ő sem tudja, meddig nem rúghat labdába. Az ellenfél kapusára nem haragszik, nem vár bocsánatkérést.

– Egyelőre nem tudták megmondani, hogy mennyi kihagyás következik. Hallottam már hat hétről, de négy hónapról is ilyen sérülés esetén (a Vasas honlapja több hónapról ír – a szerk.). Szerencsétlen baleset történt, nem hiszem, hogy Molnár Péter kapus hibázott volna. Lehet, hogy ha a fejemet nem találja el véletlenül, akkor leteszem a kezem a földre esés közben, és nem történik baj. Szóval abszolút nem gondolom, hogy bocsánatot kellene kérnie. Egyébként, amennyire emlékszem, miután földet értem, már ott elnézést kért. Nagyon bánom ezt a sérülést, mert kezdtem formába lendülni, gólokat rúgni, de ilyen az élet – tette hozzá.

 

 

forrás: csakfoci.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

Ők a legjobb lelkű csillagjegyek: bárkinek segítenének, mégis gyakran ők sérülnek legjobban

Van három csillagjegy, akik szinte mindent megtesznek másokért. Önzetlenek, érzékenyek és mindig ott vannak, ha valaki bajba kerül. Viszont...

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az...

Megjelent a választások utáni első hitelminősítői jelentés, sem az adósságbesoroláson, sem a negatív kilátáson nem változtatott a Moody's

Maradt a bóvli fölött kettővel lévő Baa2 kategória és maradt a 2024 ősze óta érvényes negatív kilátás. Ha az EU-val sikerülne...

A pénztárcájuk sosem marad üres: ezek a csillagjegyek szinte mágnesként vonzzák a pénzt

Ők azok, akik sokszor csendben építkeznek, nem verik nagydobra a terveiket, de amikor lehetőség adódik, ösztönösen ráéreznek, hogyan...

Különleges jelentése lehet a születési dátumodnak: a számmisztika szerint ezt árulja el rólad a „segítő lelked”

Egyre többen fordulnak a spiritualitás és a számmisztika felé, hogy jobban megértsék saját személyiségüket és életük történéseit....

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

Ne dőlj be a közösségi média hülyeségeinek: maratont futni egyáltalán nem könnyű

Egyre népszerűbb a futás, folyamatosan növekedik az amatőr sportolók száma, és ezáltal egyre több a futáshoz kapcsolódó tartalom a közösségi médiában. Ezeknek a tartalmaknak egy része nagyon félre vihet, és a

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

Luke Littlert alaposan elpáholták, mégis örülhet ennek a kétszeres világbajnok?

Luke Humphries legyőzte legnagyobb riválisát, és így biztossá vált, hogy csak a rájátszás döntőjében találkozhat vele.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0