Ezt olvasta már?

0

A Szekszárd nyerte meg az alapszakaszt a női kosarasoknál

A Szekszárd legyőzte a vendég BEAC-ot szombaton a női kosárlabda NB I utolsó fordulójában, ezzel megnyerte az alapszakaszt a címvédő Sopron előtt. - Pécsi Napilap -

A tolnaiaknak nem jelentett gondot az utolsó előtti budapesti csapat, és 17/3-as győzelmi mérleggel zártak az élen, így végig pályaelőnyük lehet a rájátszásban.

A soproni gárda a második hely megőrzéséért küzdött a negyedik PEAC elleni rangadón, méghozzá kedvező előjelekkel, mivel decemberben 82-80-ra nyert Pécsett. Igaz, sikerükért nagy árat fizettek, ugyanis azon a meccsen szenvedett súlyos térdsérülést svéd légiósuk, Binta Drammeh, akinek a számára véget ért a szezon, és a helyére a visszatérő amerikai Shenise Johnson érkezett. A baranyai siker mellett az is Sterbenz László együttese mellett szólt, hogy eddigi 13 meccséből nyolcszor megverte a Pécset, illetve hogy meggyógyult amerikai centere, Cayla George. A junior bajnokság döntője miatt a múlt héten nem rendeztek fordulót az NB I-ben, így mindkét csapatnak két hete volt a felkészülésre.

A kiegyenlített első félidő után a csata a Sopron által 22-11-re hozott harmadik negyedben dőlt el, a hazaiak húzóemberei az amerikai légiósok voltak: Yvonne Turner 17, Johnson és George pedig 15-15 ponttal zárt. A pécsiek legjobbja a szintén amerikai Jessica Kuster volt 20 ponttal. A Sopron ezzel a második, a PEAC pedig a negyedik helyen végzett.

Ami a záróforduló többi meccsét illeti, a kupagyőztes DVTK hatodik és a Miskolcra látogató ZTE hetedik helye már korábban biztos volt (ahogy a szabadnapos Cegléd ötödik pozíciója is). A tavaly bajnoki ezüstérmes Győr nyert a Vasasnál, ezzel harmadik lett, míg a PINKK és a sereghajtó MTK találkozóján két leendő alsóházi gárda csapott össze.

Az alapszakasz első nyolc helyezettje (sorrendben: Szekszárd, Sopron, Győr, PEAC, Cegléd, DVTK, ZTE, Vasas) az egyik csapat második győzelméig tartó negyeddöntőben folytatja szereplését, míg a többi három klub (PINKK, BEAC, MTK) a kiesés elkerüléséért játszik az alsóházban.

A női kosáridény a jövő hétvégén Pécsett folytatódik a Killik László női Magyar Kupa nyolcas döntőjével.

Eredmények:

Uniqa Sopron - PEAC-Pécs 69-54 (19-15, 17-20, 22-11, 11-8)

Aluinvent DVTK Miskolc-ZTE NKK 79-65 (25-15, 18-19, 13-10, 23-21)

PINKK-Pécsi 424 - MTK Budapest 72-56 (23-15, 12-11, 19-16, 18-14)

Atomerőmű KSC Szekszárd-BEAC Újbuda 78-52 (17-17, 16-7, 27-18, 18-10)

Vasas Akadémia-CMB Cargo UNI Győr 64-76 (24-19, 15-10, 11-25, 14-22)

 

Az alapszakasz végeredménye:

1. Atomerőmű KSC Szekszárd 20 17 3 1484-1190 37 pont

2. Uniqa Sopron 20 16 4 1671-1303 36

3. CMB Cargo UNI Győr 20 15 5 1496-1303 35

4. PEAC-Pécs 20 14 6 1473-1342 34

5. Aluinvent DVTK Miskolc 20 13 7 1471-1241 33

6. VBW CEKK CEGLÉD 20 13 7 1549-1376 33

7. ZTE Női Kosárlabda Klub 20 9 11 1342-1401 29

8. Vasas Akadémia 20 5 15 1224-1480 25

9. PINKK-Pécsi 424 20 4 16 1231-1501 24

10. BEAC Újbuda 20 3 17 1243-1566 23

11. MTK Budapest 20 1 19 1143-1624 21







0
0
0

hírek innen, onnan

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai...

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.

Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül

A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.

Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett

A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.

Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák

Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója

A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.

ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos

Három szezont követően távozik az ETO román védője.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0