A Zöld Pardon 15 osztálynak gyűjtött tanszereket
Tizenöt általános iskolai osztálynak elegendő iskolaszer gyűlt össze a budapesti Zöld Pardonban, az adományokat a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány juttatja el a rászoruló családoknak.
hirdetés
A szórakozóhely augusztus 21. és szeptember 1. között szervezett gyűjtőakciót a rászorulók megsegítésére. A kezdeményezés mellé álltak a fellépő zenekarok, az Alvin és a Mókusok, a Vad Fruttik, a Kowalsky meg a Vega, a 30Y, a Road, a Subscribe, a Compact Disco és az Anna & the Barbies is. A művészek arra kérték rajongóikat, hogy a koncertekre vigyenek magukkal új vagy használt, de még jó állapotban lévő tanszereket, például táskát, tolltartót, földgömböt, füzetet, vonalzót, körzőt, számológépet, radírt, tollat, ceruzát, vízfestéket, zsírkrétát.
Két hét alatt 450 füzetcsomag, tízméternyi vonalzó, legalább 50 iskolatáska, több száz tolltartó, több ezer toll, ceruza, zsírkréta, vízfesték, számológépek és földgömbök érkeztek - közölte a jótékonyság kommunikációjával foglalkozó cég szerdán az MTI-vel.
Az adományból részesülnek az alapítvánnyal közvetlen kapcsolatban álló, gyermeküket egyedül nevelő édesanyák, de felvették a kapcsolatot a XI. kerületi családsegítővel is, mely 450 kisgyerekes családot támogat, közülük minden harmadik rossz anyagi körülmények között él. A Máltai Szeretetszolgálat gyermek-segélyszolgálatán keresztül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő családok is kapnak a tanszerekből. A ZP látogatói játékokat is felajánlottak, amelyeket egy árvaházba juttatnak el - idézte a közlemény Zsigmond Orsika, a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány marketingvezetőjének szavait.
hírek innen, onnan
Hétfőn zárva tart a budapesti tőzsde
Pünkösd miatt hétfőn nincsen kereskedés a budapesti tőzsdén, azonban az amerikai és a meghatározó nyugat-európai börzék nem zárnak be. A régiót
Napi horoszkóp május 20, hétfő - számítson gyökeres változásokra az életében!
Napi horoszkópunk segítségével válaszokat kaphat, ha bizonytalan a szerelemben, párkapcsolatában, vagy a munkájával kapcsolatban.
Homokzsákokkal próbálják menteni a helyzetet Tiszaugnál
Tiszaugnál a hét elején szakadt át a szikrai Holt-Tisza egyik zsilipje.
Így fogadták ByeAlexet a reptéren
Az Eurovíziós Dalfesztivál 10. helyezettje örül, hogy sikerült helytállnia Malmőben.
Arany Listán a stabil magyar kis-és középvállalkozások
Megjelenik június közepén a kiemelkedően stabil magyar kis- és középvállalkozásokat bemutató kiadvány - közölte a KKV Szakmai Magazin kiadója, az Intermark Kft.
Fogamzásgátló tabletta = hízás?
A leggyakoribb félelem a fogamzásgátló tablettákkal kapcsolatban az, hogy szedésük következtében megnövekszik a testsúly.
Ancelotti már kikérte magát Madridba
Ancelotti már kérte, hogy engedjék el Madridba. Ancelotti eldöntötte: nem akarja folytatni Párizsban [BANNER133] Az olasz szakember az előző hét utolsó napján egyeztetett a folytatást illetően a PSG elnökével, ...
Fotó: a szurkolók csak megszerették Rafa Benítezt
Több szurkoló is végül fájó szívvel engedte el Rafa Benítezt a Chelsea éléről, többen transzparensekkel búcsúztak a spanyol szakembertől, akivel Európa Ligát nyert a klub.
Fogyj a KamaszPanasszal! 8. hét
Már a 8. hétnél tartunk és nagyszerűen haladsz! Gratulálunk, csak így tovább! Már alig maradt pár hét a programból! Mind tisztában vagyunk vele, hogy sokkal több gyümölcsöt és zöldséget kéne fogyasztanunk, különösen akkor, hogyha ...
A fiatalok mehetnek a pécsi női kosarasoktól
Ugyan még csak néhány hete ért véget a női kosárbajnokság, mindkét baranyai kötődésű klubnál bőszen kell dolgozni a jövőn. Nem utolsósorban azért, mert európai porondra léphetnek ki, ha biztosított az anyagi háttér.
Engem vigyél haza!
Újra indítjuk Engem vigyél haza rovatunk. Ezentúl a Civilek a komlói állatokért csoport által mentett kutyusok képeit tesszük közre.
Sport
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
A viszontagságok ellenére Michelisz a Salzburgringen is dobogóra állt
Minden jó, ha a vége jó, Michelisz Norbert szempontjából pedig végül is majdnem tökéletesre sikeredett a túraautó-világbajnokság ausztriai versenyhétvégéje. Majdnem, ugyanis az időmérőt követő büntetések miatt az első versenyt a 1...
Húzd meg! Hátizomerősítés fegyenc- és egyéb módra
Támadjunk több szögből, ne hanyagoljuk el a mozgásirányokat! Evezés, pull egy kézzel, súllyal vagy súly nélkül.
Nyert a Vidi, karnyújtásnyira a bajnoki ezüst
A Videoton 2-1-re legyőzte a vendég Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján. A székesfehérváriak tökéletesen használták ki legfőbb riválisuk, az MTK botlását, így hatalmas lépést tettek a bajnoki ...
Magyar bokszoló a WBO interkontinentális öv birtokosa!
Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhett...
Tanult és vb-meccset nézett Svédországban a MOL Liga korábbi sztárja
Jánosi Csaba idén év elején döntött úgy, hogy felhagy az aktív játékkal és a folytatásban edzőként próbálja átadni a fiataloknak, amit ő az elmúlt évtizedekben a jégen megtanult. Jelenleg a Vasas utánpótlásedzője (U10 és U12), val...
Videó: kiszórták a brutális szabálytalanság után balhézó Dzsudzsákot
Piros lapot kapott Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkva Alanyija Vlagyikavkaz elleni meccsén, miután ő is belekeveredett egy tömegjelenetbe egy brutális szabálytalanság után a meccs 87. percében.
Bajnokveréssel érte utol a Honvéd az MTK-t
A végig hatalmas fölényben játszó Budapest Honvéd 2-0-ra győzte le a már bajnok és meglehetősen tartalékos Győri ETO-t, így harcban maradt a dobogós helyezésért.
Edzője szerint Babos Timi az utóbbi időben jól, és egyenletesen teljesít
Babos Tímea legutóbb Johannesburgban nyert versenyt. A tornagyőzelemmel 12 helyet javított világranglistás helyezésén, így ezen a héten már ismét a legjobb százban, a 99. találta magát. Mindez a siker mellett azt is jelenti, hogy ...
Kozák Danuta hosszú idényre készül
Remekül szerepeltek az elmúlt hétvégén a magyar versenyzők Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán. A csapat mint a legeredményesebb nemzet - 18 érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a ...
Bulvár
Ez aztán furcsa fordulat! Mégis ByeAlex nyerte a nemzetközi versenyt
Bár a kihirdetett eredmények szerint a 10. lett ByeAlex, kiderült, mégis ő a nyertes.
Időjárás - Vihar mossa el az estét
Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hidegfront érkezik.
Pucéran pózolt a várandós Britney - Címlapon a sztárkismama
Celebek körében nagy divat ledobni a textilt várandósan. Nézegesd meg a képeket!
70 éves a vagyonát szegényekre hagyó magyar milliárdos
70 éves lett május 14-én az egyik leggazdagabb magyar, Demján Sándor, aki Etyekre költözött székely családban nőtt fel, és vagyonának 95 százalékát hagyja a szegényekre.
Lecsapott a vihar: szupercella Nagyatád felett, fotó
Felhőszakadás, jégeső kíséretében csapott le a vihar Somogyra is, Nagyatád felett egy észlelő egy szupercellát kapott lencsevégre.
Nagyon kínosan érezte magát! Az énekesnő fél feneke kilógott a bőrnadrágból
Rihanna megbánta, hogy a szűk bőrnadrágot vette fel.
Csodanövény a szorongás ellen
A kutatást vezető Dr. Jerome Sarris elmondta, hogy a mostani, mérsékelt hatékonyságú gyógyszerek mellett új módszerekre van szükség. "A növényi hatóanyagú készítmények tapasztalataink szerint lehetséges alternatívát jelentenek a k...
"Meg is ölhetlek, rendőr vagyok" - feljelentés a rendőrök ellen
Megverték és embertelenül bántak vele a rendőrök - ezt állítja egy komlói nő. Azt mondja, hogy máig nem érti, miért vitték be a rendőrségre. A nő az eset miatt feljelentést tett a rendőrök ellen a Baranya Megyei Főügyészségen.
Botrány és káromkodás az Eurovízió után - videó
Míg a magyarok bekerültek a legjobb tíz közé, az idei Eurovíziós Dalversenyen, addig más esélyesnek tartott országok előadói hátul végeztek. Így szokott ez lenni, ám nem mindenki bírta leplezni a csalódottságát. Nézzétek csak!
Micheliszt megbüntették, szabálytalan a Honda, borult minden
A WTCC-sorozat osztrák nagydíjának időmérője után örültünk egy kicsit, hiszen Michelisz Norbi a 9. lett, ami a második futamon első soros indulást jelentett volna. Ugyanakkor a Q2-ben történtek miatt a versenybíróság rekordbünteté...
Videó: klicskói pofonok az autópálya közepén
Jól jegyezd meg, hogy fájni fog, ha rossz ember előtt kezdesz fékezgetni az autópályán. Vagy bárhol. Jusson eszedbe mindig ez a videó, ha keménykednél, nem éri meg. Ugye, hogy jobb, ha veszünk egy nagy levegőt és szépen továbbmegy...
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
blogmorzsák
Inkompetencia felsőfokon
A VIII. kerületi önkormányzatnak több hónapos csúszással sem sikerült az üres telkek közösségi célú hasznosítását megszervezni.
Forog a Downton Abbey negyedik évada
Íme néhány fotó az egyik legnépszerűbb brit sorozat forgatásáról.
A befektetés hét alapszabálya
Ezeket kövesd, ha nem akarod, hogy átverés áldozata legyél.
Álmodj, kérj, és ő valóra váltja!
Oravecz Nóra hisz a pozitív gondolat erejében, és abban, hogy bármit el tudunk érni. Ha pedig nem, ő valóra váltja: kívánságokat teljesít.
A New York-i bundagyanú
A liga történetének egyik legnagyobb botránya az 1946-os döntő előestéjén pattant ki.
Pusztatúrpásztótól a lovagi címig
Korda Sándort a mai napig olyan szinten tisztelik Angliában, hogy az európai Oscar-díj kiosztó gálán a legjobb filmnek járó díjat róla nevezték el.
Piri szerint a világ
Így fotózik egy két és fél éves gyerek.
Melyik 15 vasútvonal lesz olcsóbb?
Alacsonyabb műszaki szintet nyújtó vonalakon
15 százalékos díjcsökkentés várható.
Turistaúton Észak- Koreában
Idén tavasszal egy hetet töltött a BBC tudósítója és operatőre a világ legorwellibb államában, ebből született egy elképesztő, fél órás dokufilm.
Napház Miamiban
A tervek szerint szállodaként, kaszinóként és kiállítóhelyként is funkcionáló, hajóval is könnyen megközelíthető épület a tengerben állna.
Dave Grohl a Rolling Stones koncertjén
A Foo Fighters vezére a Beatles- és Led Zeppelin-tagok után most már Mick Jaggerékkel is zenélt.
Az arab világ belső törésvonalai
A konfliktusok egyik fő forrása, hogy a Közel-Keleten nem tud kinőni olyan hatalom, amely kvázi hegemón helyzetbe kerül.

- Elindult útjára a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúra
- Növények napja a Füvészkertben
- Kisebbségvédelem Európában címmel nyári egyetemet rendeznek júliusban
- A hálapénz megszüntetéséért szeretne harcolni a rezidensszövetség új vezetése
- Mérleg, te csak járj nyitott szemmel a világban! - napi horoszkóp
- Lassan visszatér a koranyár
- Mai névnapok és eredetük
- Erzsébet-tábor: több száz fogyatékkal élő nyaralhat idén
- Börtönbüntetést kért az ügyész, felmentést az egyik védő
- Új hajóvonalak a Balatonon
- Első alkalommal adták át a "Csakazértis" díjakat
- Az űrből is imádják a Balatont
- Felújítják a siófoki kikötőt
- Átalakul a hulladékos közszolgáltató
- Ne gettólakózza le az MSZP a bajba jutott devizahiteleseket!
- A polgármester kitüntetése a város polgárait is illeti
- Megvédjük a rezsicsökkentési programot
- Sikeres az ügyintézést egyszerűsítő program
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Fiatalok EUrópában
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!

