Ezt olvasta már?

0

A bajnok otthonában küzd a Siófok a nyolc közé jutásért

Az odavágó döntetlenje (2-2) után a Bp. Honvéd otthonában játssza a visszavágót a BFC Siófok szerdán 18, órakor. Az egyszer már elhalasztott találkozó tétje a legjobb nyolc közé jutás.

A találkozó egyértelmű esélyese a siófoki döntetlennel a háta mögött pályára lépő magyar bajnok, melynek a játékoskerete – a német transfermarkt szerint – közel ötmillió euróval nagyobb értéket képvisel. Remélhetőleg ebből a különbségből minél kevesebb látszik majd a mérkőzésen, melyet remélhetőleg – a lehullott rengeteg csapadék ellenére – végre le tudnak játszani. A kispestiek szerint az időjárás előrejelzés napközben 7 fokot mond, estére pedig egyet, ha ez így marad, akkor nem lehet probléma a pályával.

Az odavágón fél tucat külföldivel felálló Honvéd tehát egyértelmű favorit, de a balatoniakat sem kell leírni miután legutóbbi öt – három bajnoki és két Magyar Kupa – tétmérkőzésükön nem kaptak ki. A kispestiek ezzel szemben még nem nyertek idén, hisz ikszeltek a siófoki kupameccsen, majd kikaptak a Fraditól. A novemberi, MTK elleni idegenbeli bajnoki volt az utolsó vereségük a siófokiaknak. A legutóbbi győri bajnokin nyilvánvaló volt Tajthy szabálytalansága Farkassal szemben a tizenhatoson belül, mégsem jött a tizenegyes. Az említett kisalföldi meccsen Farkas – aki talán nem túlzás, a mezőny legjobbja volt – remekül pótolta Petneházit az ék mögötti pozícióban. Utóbbi azonban ezúttal – ha Varga edző is úgy gondolja – ott lehet a pályán, így a pontrúgások ismét előtérbe kerülhetnek. Az odavágón Petneházi szöglete utáni Gál fejes hozta meg a döntetlent. Ezúttal akár a fiataljait is pihentetheti Varga Attila, akik közül úgy tűnik tavasszal Szilágyi felvette a másodosztály ritmusát, ami egy gondot leve(het)tt a tréner válláról. A kispesti összeállítás kapcsán Varga edzőnek a hétvégi, kisvárdai bajnokira is gondolnia kell, mert arról sem szabad megfeledkezni, hogy a remek győri siker ellenére még mindig két pontra vannak a kieső helytől és a következő várdai és gyirmóti bajnokiknak nem ők az esélyesei. Visszatérve a kispesti meccsre, a szerencse nem kedvezett a párharc továbbjutójának, hisz arra az élvonalban a két „nagy” – az FTC és a Videoton – mögött harmadik helyen álló Debrecen vár a nyolc között.

 

Forrás: sonline.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai...

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.

Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül

A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.

Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett

A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.

Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák

Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója

A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.

ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos

Három szezont követően távozik az ETO román védője.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0