Ezt olvasta már?

0

A cseri városrész rehabilitációjának fontos eleme az új busztelephely

A tervezett ütem szerint zajlik a helyi közösségi közlekedést kiszolgáló komplex busztelephely építése a Cseri úton. A székházban a nyílászárók behelyezése után már az irodák kialakítása zajlik, de a kivitelező jól halad a javítócsarnok munkálataival is.

- Minden egyes nagy beruházás városrészeket épít, tár fel vagy éppen rehabilitál, hiszen az új funkció betelepítése lökést ad az adott környék fejlődésének. Így van ez az új busztelephely esetében is, amely a Cser megújításának egyik fontos pillére - fogalmazott Szita Károly a létesítmény szerda délelőtti sajtóbejárásán. Kaposvár polgármestere hozzátette, ugyanezt a célt szolgálja a készenléti rendőrség új épülete, az új orvosi rendelő és a felújított, illetve felújítandó iskola és óvoda is.

Szita Károly kiemelte: a telephelyre azért is szükség volt, mert a vasútállomás melletti buszpályaudvart már kialakításakor, 1989-ben is ideiglenes megoldásnak tartották, amely nem volt alkalmas arra, hogy műszakilag kiszolgálja a helyi közösségi közlekedést. Kaposvár most az évszázad beruházási programja, a Németh István Program keretében, a közlekedési központ kialakításával párhuzamosan öt és félmilliárd forintból megépíti azt a komplex telephelyet, amely véglegesen otthont ad a helyi közlekedési társaságnak, illetve a 2015 őszén teljes egészében lecserélt buszflottájának. A forrás jelentős részét a kormánytól kapta Kaposvár.

- A cégünknek eddig nem volt telephelye, nem volt üzemanyag-vételezési lehetősége és műszaki vizsgabázisa, mindent bérelni kellett - mondta Veizer Jánosné. A Kaposvári Közlekedési Zrt. vezérigazgatója óriási lépésnek tartja, hogy egy telephelyen lesz a társaság központja, a javító műhely, a mosó, valamint a buszok parkolását és tankolását is biztosító bázis. Veizer Jánosné hangsúlyozta: a közlekedési központ szolgáltatásai - vizsgáztatás, tankolás - a lakosság számára is elérhetők lesznek.

A sajtóbejáráson elhangzott: a javítócsarnok tetejére napelemes rendszert telepítenek, míg a telephely mögötti négy hektáros területen napelemparkot épít a Kapos Holding, hogy telephelyének energiaigényét kielégítse, illetve, hogy a fel nem használt energiát értékesítse.

- Jelenleg 50 százalékos készültségben van a létesítmény, a munkák nagy része még idén elkészül, s utána a telep üzembe helyezésére fogunk koncentrálni. A beruházás várhatóan 2019 márciusára készül el - mondta a kivitelező konzorcium képviseletében Seres György létesítményi főmérnök.

Az 5,627 milliárd forint értékű beruházás az IKOP-3.2.0-15-2016-00002 azonosítószámú, „40 darab sűrített földgáz (CNG) hajtású autóbusz számára komplex telephely kivitelezése” elnevezésű projekt keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mentőhelikopter landolt Tapolcán, iszonyatos baleset történt

Kanyarban sodorta el a biciklist az autós.

Családi tragédia rázta meg Gárdonyt, sokkoló részletek

Megbocsáthatatlan anyagyilkosság történt.

Bognár György a ZTE elleni meccs után: Nyomasztó fölényben játszottunk

A Paks 2–2-es döntetlent ért el a ZTE ellen az NB I második fordulójában. A mérkőzés után Bognár György értékelt.

Ifj. Schobert Norbi párja bikinis bombázó: a gyönyörű, szőke Petráról le sem veszi a kezét

Ifj. Schobert Norbi látszólag teljesen odavan párjáért, akivel két éve szerelmesek egymásba.

Publicus: tízből nyolc ember túl drágának tartja az augusztus 20-i tűzijátékot

A magyarok többsége szerint a Szent István-napi tűzijáték túl sokba kerül, és a forrást inkább más célokra kellene fordítani. Bár a...

Iszonyatos biciklis gázolás történt Tapolcánál

Súlyosan megsérült egy biciklis, amikor egy autós elgázolta vasárnap Tapolca és Kisapáti között.

Hadházy: Még a pincében is padlófűtés van Hatvanpusztán

A független országgyűlési képviselő újabb fotókat kapott a miniszterelnök édesapjának birtokáról. Ezek alapján azt állítja: már...

Montoya: A Ferrari kiszámíthatatlan autót adott Leclerc-nek és Hamiltonnak

Juan Pablo Montoya, korábbi Formula–1-es pilóta az AS Colombia magazinnak adott interjújában elmondta, hogy a Ferrari végre belátta, hogy...

0

Sport

Sokkoló megoldást találhat a Barcelona Lewandowski pótlására

A nagy nevekről lemaradó katalánok egy máshol nem kellő csatár felé fordulhatnak.

Luka Modricnak 24 perc elég volt, hogy meghódítsa a San Sirót

Tétmeccsen is bemutatkozott a Milanban a lassan 40 éves legenda.

Óriási focidráma Pakson, erre senki sem gondolt

Hiába vezetett Bognár György együttese és hiába játszott emberelőnyben, nem tudott nyerni. Óriási meccset játszott egymással a két csapat.

Mutatjuk az év legfélelmetesebb KO-ját

Aaron Pico bemutatkozása a UFC-be katasztrofálisan sikerült.

Régen volt ilyen drámai forduló a labdarúgó NB I-ben

Egyetlen hazai pályán játszó csapat sem tudott nyerni. A Paks hihetetlen lehetőséget szalasztott el, a Fradi is kikapott.

Dráma a Nagyerdőn: a Nyíregyháza az utolsó percben megnyerte a keleti rangadót

A labdarúgó NB I (Fizz Liga) negyedik fordulójának keleti rangadóján a Nyíregyháza idegenben 2–1-ra legyőzte a Debrecent.

Megalázták, lehazugozták, és most megdönti a futballtörténelem nagy világcsúcsát

Isten ereje is segítette a brazil kapust, aki Peter Shilton legendás pályára lépési rekordját adja át a múltnak.

A nemzetközi siker után hazai gólfieszta: a Győr csúnyán kiütötte az MTK-t

A labdarúgó NB I negyedik fordulójában a Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7–2-es győzelmet aratott az MTK otthonában.

Robbie Keane berezelt a Qarabag csapatától az azeriek szerint, akiknek lebuktak a kémjeik

Eldőlt, hogy kedden este portugál stáb működik közre a Groupama Arénában.

Újabb pofon a Vasasnak: ezúttal saját játékosa okozta a csapat vesztét az újonc ellen

A Vasas az újonc Karcag otthonában szenvedett vereséget az NB II-ben.

Drámai véget ért a magyar autóversenyző skóciai hétvégéje

Molnár Martin pazar tempó és előzések után már bajnoki riválisával csatázott a dobogóért, amikor összeütköztek Knockhillben.

Horváth Dávid az MTK ötgólos veresége után: Ez gyalázat volt...

Mint ismert, a labdarúgó NB I negyedik fordulójában az ETO FC Győr 7–2-es győzelmet aratott az MTK otthonában. A mérkőzés után a hazaiak vezetőedzője, Horváth Dávid az M4 Sportnak úgy nyilatkozott, önsorsrontók

Bulvár

Magyar Péter: A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítania a valaha volt legcsapnivalóbb, legpökhendibb egészségügyi vezetőt

A Tisza Párt elnöke szerint a Székesfehérváron történtek rávilágítanak arra, hogy Takács Péternek mennie kell, mert a magyar betegek, a magyar édesanyák ennél sokkal többet érdemelnek.

Verebes István nagyot robbantott a Tisza Pártról, Nagy Ervinről olyat mondott, hogy a színész is belepirul

A magyar televíziózás és színjátszás nagy öregje ma már ritkán szólal meg, de akkor érdemes odafigyelni rá.

Szájról olvasó fejtette meg, mit kiabált Putyin az alaszkai találkozón

Kulisszatitkok a világ vezetőinek találkozójáról.

Ez az egyetlen étel, amit Vlagyimir Putyin nem hajlandó megenni: a világ legnépszerűbb eledele tabu nála

Van egy olyan étel, ami állítólag soha, semmilyen körülmények között nem kerülhet az orosz elnök asztalára, pedig a világon szinte az összes ember odáig van ezért a "nyugati" finomságért.

Belehalt sérüléseibe az egykori szépségkirálynő, brutális balesetet szenvedett

Mindössze 30 éves volt Kseniya Alexandrova, az egykori Miss Universe versenyző, aki augusztus 12-én halt meg, hetekkel azután, hogy a szélvédőjüknek csapódott egy jávorszarvas még júliusban. A modellként és pszichol

Harmincas nők vallomásai a párkapcsola-tokról: „De most komolyan, bizonyos férfiaknak mi baja van?.”

Harminc felett a társkeresés olyan, mintha nehezített pályán játszanál egy amúgy sem egyszerű játékot.

Letarolták az országot a felhőszakadások, ekkor érkezik a második kör - Időjárás-előrejelzés

Csak egyetlen vármegye ússza meg a vasárnapot szárazon, a többiek mind készülhetnek.

Negyvenen utaztak a balesetet szenvedett buszon, mentőhelikopter a helyszínen

A Bercsényi utca és a József Attila utca közötti szakaszon történt sárbogárdi balesethez a helyi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították az egyik gépkocsit. A buszon negyven fő utazott. A helyszí

Ezért ragaszkodik Putyin és Zelenszkij is a Donbászhoz, amelyért százezren haltak meg

Egy fél magyarországnyi, földig rombolt területen múlhat a háború lezárása.

"TEK által elhurcolt Fradi-drukker" - Hatalmas a botrány az első ferencvárosi vereség után

A drukkerek lassan rettegnek az FTC-t érő büntetésektől, megfigyelő ült a lelátón.

Ezt a hibát szinte minden nő elköveti, amikor a férfi eltávolodik

Számtalan párkapcsolati tanácsadó könyv és internetes forrás próbálja megfejteni azt a rejtélyt, hogy miért is távolodnak el a férfiak bizonyos idő után a partnerüktől, különösen, amikor a kapcsolat kezdeti lá

Nem kérnek a menekültek az osztrák fizetésekből, ezért elbukják a nyelvvizsgát

Miközben súlyos munkaerőhiánytól szenved az ausztriai munkaerőpiac, egy friss hatósági jelentés borzolta fel a kedélyeket: eszerint a szomszédunkban a szíriai menekültek között elterjedt, hogy szándékosan buknak m