A homokkalózok megjelenése is jelzi a globális homokhiányt
Homokot vinni a sivatagba olyan, mint vizet önteni az óceánba: értelmetlen – gondolhatnánk. Pedig az Egyesült Arab Emirátusok – egy jórészt sivatagos ország – éppen ezt teszi mint a világ egyik legfontosabb homokimportőre.
Hiába van tele ugyanis a sivatag homokkal, az nem alkalmas építkezésre. A megfelelő homok viszont lassan globális hiánycikké válik, a fogyatkozó kínálat és a növekvő kereslet pedig fenntarthatatlan és ökológiai katasztrófával fenyegető, önsorsrontó praktikákra sarkallja a világ megannyi országát.
Sokan hasonlítják manapság a homokot a kőolajhoz – mégpedig joggal. A két nyersanyag ugyanis sok tulajdonságában hasonlít egymáshoz, és ezek sajnos mind kedvezőtlenek ránk, illetve bolygónkra nézve. Mindkettő létrejöttéhez geológiai léptékben is rengeteg idő szükséges, és egyiket sem tudjuk mesterséges eszközökkel megújítani, használat után visszaalakítani eredeti formájába (bár az újrahasznosítás lehetséges) – olvasható a New Scientistben. De a hasonlóságok itt még nem érnek véget.
Mindkettő kitermelése súlyos környezeti ártalmakkal jár, és mindkettő készletei kifogyóban vannak, pedig jelen tudásunk szerint a homok és a kőolaj is elengedhetetlenül szükséges megannyi iparág fennmaradásához.
Természetesen ezek homokéhsége eltörpül az építőipar mellett, hiszen a világ homokkitermelésének hetven százaléka a beton előállítására megy el. (Itt felkaphatják olvasóink a fejüket, mondván, a betonban nem homok, hanem sóder van. Ugyanakkor a két nyersanyag alapvetően azonos, azzal a különbséggel, hogy a sóderben a 0,06–2 milliméteres szemcsemérettel definiált homokfrakció mellett nagyobb kavicsok is vannak.)
Első hallásra az elfogyó homokról szóló hírek szöges ellentétben állnak azzal, hogy más hírek viszont évtizedek óta az elsivatagosodás veszélyeire figyelmeztetnek. A sivatagok terjedésével nemhogy fogyna, hanem éppen gyarapodik a világ homokállománya. Hogy is van ez? „A betonkészítés szempontjából elsőrendű fontosságú a homok felületi érdessége és szemcsemérete. A sivatagi homok ehhez túl apró szemű, sima felületű, és sok esetben nemkívánatos ásványi szennyeződéseket tartalmaz. Emellett az agyagtartalmú homokok ugyancsak alkalmatlanok a betongyártásra, mert a szemcsék felületén lévő agyag rontja a cementkötés minőségét – mondta az mta.hu-nak Török Ákos egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszékének vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia Földtani Tudományos Bizottságának elnöke. – A sivatagi homok vas-oxidos bevonata ugyancsak hátrányos a betonkészítés szempontjából, hiszen hajlamossá teszi a korrózióra.”
Az építkezési szempontból legjobb homokot a tengerparton, folyómedrekben, illetve homokbányák mélyén találjuk. Ennek mennyisége azonban korántsem olyan határtalan, mint a sivatagok végeláthatatlan dűnéi. Pedig alig felmérhető, hogy milyen mennyiségben van rá szükségünk. Az emberiség évente 47–59 milliárd tonnányi kőzetet használ fel ipari célra, olvasható az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) számára a homokkrízisről készített jelentésben. Ebből 2010-ben a Journal of Industrial Ecology szaklapban publikált tanulmány szerint 11 milliárd tonnányi homokot és ugyanennyi kavicsot betongyártásra fordítottunk. Csak a Dubaj partjai mentén épített mesterséges Pálmasziget létrehozásához 94 millió köbméter homokot szórtak a tengerbe (egy köbméter tömege nagyjából másfél tonna). Török Ákos és munkatársai a Londoni Geológiai Társaság kiadásában megjelent kötetben közölt tanulmányukban kimutatták, hogy a világszerte kitermelt kőzetek összértéke mintegy 886 milliárd dollárra tehető. Ez még viszonylag csekélynek tekinthető (tonnánként nagyjából 17 dollárnak felel meg), ugyanakkor a jövőben egészen biztosan drágulni fog a kőolajhoz hasonlóan.
hírek innen, onnan
7 dolog, amiért a takarítók könyörögnek, hogy tedd meg, mielőtt megérkeznek – különben csak kidobod a pénzt az ablakon
Egy profi takarítás nem attól lesz igazán hatékony, hogy mindent másra bízol, hanem attól, hogy jól készíted elő a terepet. Néhány...
Ha így csinálod, ingyenes a testvérek közötti ajándékozás – Sokan nem ismerik ezt a fontos jogszabályt
Hogyan osszuk el: testvériesen vagy fifty-fifty? Minden, amit a testvérek közötti ajándékozásról tudni kell.
Ekkor robban be az igazi tavasz: így alakul az időjárás húsvétkor
Ilyen lesz az időjárás a húsvétkor, a hosszú hétvége alatt.
Nagy bejelentést tett a Revolut, de sok magyar pórul járhat ez miatt
Nagy változás előtt áll a Revolut magyarországi működése. A hazai felhasználók magyar bankszámlaszámot kapnak, de ezzel együtt olyan...
Félelmetes vagy inkább szórakoztató? Robotok fogadják a vendégeket egy kínai McDonald’s-étteremben
A kínai gigavárosban, Sanghajban működő egyik McDonald’s-étterem humanoid robotokat tesztel olyan szerepekben, amelyeket általában emberi...
Irán minden eddiginél durvább módon fenyegette meg a világot
Irán egyre súlyosabb fenyegetéseket tesz közzé.
Nyilvános lista: ebben az 5 magyar nagyvárosban lehet a legdrágábban eladni az ingatlanokat
Budapesten kívül is jelentős áremelkedés volt tapasztalható az ingatlanpiacon, ezekben a városokban már egymillió forint fölötti...
Égi igazságszolgáltatás: 3 csillagjegy, akinek a sors végre megadja a kezdőlökést egy új élethez
Túlvilági üzenet a csillagokból: ezek a zodiákus jegyek kapnak égi támogatást a sorsfordításhoz a hónap végén.
10 dolog, aminek egyetlen férfi sem tud ellenállni
A női vonzerő nem feltétlenül a tökéletességben vagy a látványos külsőségekben rejlik.
Bruce Willis betöltötte a 71-et, így ünnepelték a nagybeteg sztárt
Bruce Willis betegségére 2022-ben derült fény, később pedig megerősítették: frontotemporális demenciával él. Az állapot fokozatos...
Nem tudták megmenteni a háromgyermekes anyát – döbbenet, ami történt
Egy 47 éves amerikai édesanya tragikus esete háborította fel a közvéleményt, miután egy esztétikai beavatkozást követően súlyos...
10 kiló mínusz 4 hónap alatt - a táplálkozási szakértő elmondta az elronthatatlan módszert, amivel ő is jelentős feleslegtől szabadult meg
Ha fogyásról van szó, mindent megpróbálunk elkövetni a hőn áhított alak elérése érdekében. Ismerd meg Gen Coco táplálkozási...
Sport
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?
A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.
Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit
A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.
„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt
A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt
Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.
Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett
A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Az idény végén visszavonul a 37-szeres magyar válogatott labdarúgó
Már az év elején meghozta döntését.
Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet, a Paks a kiesés szélére lökte egykori csapatát
A találkozó elején két súlyos sérülés borzolta a kedélyeket.
A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt
A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.
Bulvár
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Egyből hazajön a magyar híresség, ha nyer a Tisza Párt a választásokon, nagy bejelentést tett
Egyre több híresség nyilvánít politikai véleményt.
Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta
A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
Óriási csapadék éri el az országot, már tudjuk a napját a változásnak a friss időjárás-előrejelzések szerint?
Így változhat az időjárás az elkövetkező napokban Magyarországon.
Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
Megszületett a jogerős ítélet az ügyben.
395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton
A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog
Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban
A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.
Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”
Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for
A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester
Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.
Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne
DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.
Feljelentést tett Gulyás Gergely választási csalás miatt
Az érvénytelen szavazásra való felhívás bűncselekmény.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


