Ezt olvasta már?

0

A kétnyelvűség hatása a nyelvtanulásra

Azok a családok, ahol az anya és az apa anyanyelve különböző, általában megállapodnak abban, hogy melyik lesz az a nyelv, amelyet otthon beszélnek, vagy pedig mindkettőt egyformán használják születendő gyermekeik körében. Előfordul olyan is, ha mindkét nyelv ritkán beszélt, hogy közös nyelvként az angolt választják. Ilyenkor a kisgyermek nem is kétnyelvű, hanem háromnyelvűvé válik.

 

Beszéljünk minél több nyelvet!

 

Sokan szerencsésnek mondják azokat a gyermekeket, akik többnyelvű családba születnek, de bizonyos feltételek mellett bárki elérheti, hogy professzionális szintre emelje nyelvtudását az általa választott nyelvből. A Magyarország Több Nyelven Beszél nyelviskola tanítási módszerei merőben eltérnek mind az állami oktatásban, mind pedig más nyelviskolákban alkalmazott módszerektől.

Egyik sajátosságuk, hogy igen alaposan megismerik a jelentkezőt és az ő eddigi nyelvtanulási tapasztalatait, készségeit. Kikérdezik motivációiról és ennek megfelelően ajánlanak neki több nyelvtanárt is. Ezek után a jelentkező maga dönti el, hogy kivel szeretne “együtt dolgozni”. Így elkerülhetővé válnak későbbi félreértések, valamint nézeteltérések, amelyek személyes, érzelmi szálakból fakadnak. Egy ilyen kiválasztási folyamat hatására sokkal eredményesebb a nyelvtanulás.

 

Egynyelvű versus kétnyelvű fejlődés

 

A kutatók előszeretettel vizsgálják azon kisbabák és kisgyermekek agyi fejlődését, akik többnyelvű családba születnek bele. Kutatásaik eredményeképpen megállapították, hogy azok az újszülött babák, akik kétnyelvű háztartásban nőnek fel, 11 hónapos korukra mindkét nyelv hangjait egyformán jól megértik és dolgozzák fel.

 

Ugyanis esetükben ugyanolyan ütemben fejlődnek a nyelvi készségek, mint az egynyelvű gyermekeknél, csak párhuzamosan mindkét nyelvre vonatkozóan. Az első szótagokat és szavakat ugyanabban az életkorban kezdik produkálni, mint az egynyelvűek. A kétnyelvűség hatására valójában az összesített szókincsük állománya megegyezik, de inkább nagyobb, mint az egynyelvű gyermekeké, hiszen számos szót fognak tudni már egészen kicsi korban kétféleképpen.

 

Alaptalan aggodalmak

 

Sok szülő és pedagógus osztotta abbéli aggodalmát, hogy ha egy gyerek már egészen kiskorban két nyelven kezd el beszélni és tanulni, igazán egyik nyelvet sem fogja megtanulni, érteni és hogy a több nyelven való beszéd zavarodottságot vagy késedelmet okozhat a nyelvi készségekben. De a kutatások rávilágítanak arra, hogy ezek az aggodalmak teljesen alaptalanok. A sokak által tapasztalható “kódváltás” nem a zavarodotsság jele, hanem a gyerekeknél alkalmazott stratégiai eszköz. Ahogy a fentiekben utaltunk rá, a kétnyelvűeknél még nagyobb szókincs várható a későbbiekben, mint az egynyelvű társaik esetében.

 

Ehhez természetesen szükséges a szülők és a tanárok megfelelő hozzáállása is, ugyanis a két különböző nyelv megfelelő támogatása segíthet abban, hogy a többnyelvű gyermekek az általános iskola első vagy adott osztályáig felzárkózzanak az egynyelvű normákhoz.







0
0
0

hírek innen, onnan

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás,...

A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni

A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.

Nyert a DVTK, a Videoton és a Kazincbarcika is - NB II-es felkészülés

A DVTK a Mezőkövesdet verte, a Videotont a BVSC-Zuglót, míg a Kazincbarcika a Cigánd ellen aratott győzelmet.

Trump: Netanjahu tudja, hogy ki a főnök

Az amerikai elnök pár héten belül először találkozhat az izraeli kormányfővel az iráni háború megkezdése óta.

Minden, amit eddig tudni lehet Taylor Swift és Travis Kelce titkos gigaesküvőjéről

A sztárpár péntek este mondta ki az igent a Madison Square Gardenben, ahol Adam Sandler vezette a ceremóniát. Swift ruháját a Dior...

Magyar Péter sarokba szorította a Fideszt, Török Gábor szerint így vethetnek véget az abszolút filmszínháznak

Török Gábor elemzése alapjaiban forgatja fel a parlamenti erőviszonyokat az őszi ülésszak kezdete előtt a...

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos...

Így készült valójában Áder János villájáról a drónvideó, amit Magyar Péter megosztott

A drónvideót eredetileg a Kutyapárt készítette négy évvel ezelőtt. Kovács Gergely Facebook-posztban idézte fel, hogyan készült a...

Önkényuralmat emleget már Orbán Viktor is

Agresszió, fenyegetőzés, megfélemlítés – posztolta a szombati eseményekről  a volt kormányfő.

Zelenszkij egyeztet a finnekkel, drámai a helyzet, drónveszély miatt légtérzár, NATO vészhelyzet

Finnország 2026. július 4-én reggel ideiglenes korlátozásokat rendelt el a légi és tengeri közlekedésben a Finn-öböl keleti...

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, valaki a jokeren több mint 428 millió forintot vitt el

Másfél hónapja senki sem találja el mind az öt számot, így a jövő hétre 990 millió forintra nő a nyereményösszeg.

0

Sport

Hatalmas csapás érte a vb-nyolcad-döntőre készülő francia válogatottat

Az utolsó edzésen megsérült a legutóbbi két világbajnokságon döntős gárda alapembere.

A mexikóiak visszaadták a több mint 300 milliót érő ajándék luxusórákat

A kapitány elmondása szerint a játékosok közös elhatározása volt.

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Messi újra csodát tett, ez a nyolc meccs következik a világbajnokságon

Lionel Messi újabb rekordot ért el a Zöld-foki szigetek ellen, ő a vb hőse egyelőre.

Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek

Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.

A franciák győzelmével továbbjutott a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőkön

A második csoportkörből hárman jutnak ki a 2027-es vb-re.

Itt vannak Lionel Messi éjjel megdöntött vb-rekordjai: minél tovább olvasod, annál őrültebbnek tűnik az egész

A Zöld-foki Köztársaság elleni szenvedős mérkőzésen újabb történelmi estét rakott össze.

A Barcelona óriási pénzért lemondott róla, így a Real Madridnál lett a történelem egyik legnagyobbja

Ötször nyerte meg a legnagyobb klubsorozatot, 396 meccsen 308 gólt szerzett a királyi gárdában.

Ezek a meccsek jönnek a foci-vb-n a 16 között – A vb teljes ágrajza

Mutatjuk a nyolcaddöntők párosításait és programját.

Bulvár

„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?

Néha az ember lánya már az első randin ágyba viszi a partnerét. Az alábbi történetek különböző okokat mutatnak be, miért is dönthetünk így.

„Célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs” – Pikó András emlékeztet, hogy a közmédia leendő szakmai vezetője fideszes lejárató anyagot készített a lányáról 13 év...

Bodacz Balázs 2013 márciusában a Hír TV-nek készített anyagában aggatta a „Bajnai Gárda” megnevezést tiltakozó fiatalokra, köztük Pikó akkor kiskorú lányára is.

Putyin és Zelenszkij sokkoló konfliktusa, drámai NATO üzenet, és halálozási adatok

A szomszédban zajló brutális konfliktus egyre nagyobb méreteket ölt. Putyin és Zelenszkij csapatai nem kímélik egymást, és ezért Mark Rutte NATO-főtitkár is a hangját hallatta.

Az egyik Kormányhivatal 24 millió forintért vett egy pickupot, kiderült, hogy mire használhatják

Ételszállításra vették, de úgy tűnik, teljesen más funkciót tölt be.

Bezárták a népszerű magyar strandot: semmiképp ne indulj el ide!

Baktérium terjedése miatt döntöttek így.

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

Fordulat a Zsolti bácsi-ügyben: Tordai Bence és Szabó Tímea is a vádlottak „padján”

Semjén Zsolt jogi eljárást indított politikai ellenfeleivel szemben a rágalmazási ügyben. A pedofilbotrány szálai a...

Nyugdíjáról vallott a legendás rádiós, Bochkor Gábor: elárulta, mennyi az annyi

Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni.

Itt a MÁV azonnali bejelentése a Keleti pályaudvaron történt hajnali fennakadásról

A szombat hajnali órákban rendkívüli esemény miatt módosult több, a Keleti pályaudvart érintő járat közlekedése.

Kitért a válasz elől Magyar Péter – Ennek a 12 pontnak a teljesítésére kérik az Lmbtq-szervezetek

Magyar Pétert már a parlamentben is kérdezték a javaslatokról. Mutatjuk, milyen 12 pontos követeléslistát tettek le a kormánya elé az Lmbtq-szervezetek.

„Elnézést kérek Fruzsinától is és Öntől is a 2013-as riportom miatt” – Bodacz Balázs reagált Pikó András kritikájára

Azt is írja az újságíró, hogy „az erő pedig nyugalmat, hogy szembenézzek azzal, ha méltánytalan sérelmeket okoztam akár Önnek és a lányának, akár bárki másnak.”

0