A kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról tárgyalnak ma
Egyebek között a kilakoltatással kapcsolatos törvénymódosítás általános vitáját folytatja le ma az Országgyűlés. A Ház dönthet az idei költségvetés módosításáról is, amely csökkenti a pártok állami támogatását.
A 2010-es költségvetéséről szóló törvény módosításával 15 százalékkal csökkenhet a pártok támogatása. Rendelkezik arról is, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság, a Magyar Energia Hivatal, a Magyar Szabadalmi Hivatal és Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mekkora összeget köteles befizetni a büdzsébe. Ezek a rendelkezések összefüggnek az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett 29 pontos gazdasági akciótervvel.
Döntenek az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szól törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról. A hatályos törvény szerint 2010. július 1-től az önkormányzat hazai, vagy uniós pályázaton érvényesen csak akkor pályázhat, ha rendelkezik esélyegyenlőségi programmal. Ezt a határidőt most kitolnák 2011. december 31-re. A képviselők egyebek mellett lefolytatják a kilakoltatási moratórium meghosszabbításával összefüggő, a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosításának általános vitáját.
A kilakoltatási moratórium 2011. március elsejéig hosszabbodna meg, és nemcsak december elsejétől, hanem már a kilakoltatást elrendelő bírósági végzés kézhezvételét követő naptól - legkorábban így a törvény hatálybalépését követő naptól - el kellene halasztani a lakáskiürítést a következő év március elsejéig.
MTI
hírek innen, onnan
Lezárta a rendőrség a Till Tamás-gyilkosság nyomozását
Vádemelés kérdésében azonban még nem született döntés.
Latorcai Csaba: a fővárosi buszok harmadának nem megfelelő az állapota
Az eddig ellenőrzött fővárosi buszok harmadának nem megfelelő az állapota - erről írt a Közigazgatási és Területfejlesztési...
Floridában tovább tárgyaltak a béketervről az ukránok és az amerikaiak
Az Egyesült Államok és Ukrajna tárgyalói floridai találkozójukon tovább finomították azt a dokumentumtervezetet, amelyet korábban...
Rákapcsol a Fidesz, de bírja-e majd szuflával a Tisza? Kocsis Máté nagy bejelentést tett
"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról" – jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a...
Lukoil-ügy: a román állam átveszi, a szerbek leállnak – ezt úszta meg Magyarország
Románia és Szerbia finomítói leállásokkal és fizetési blokkokkal néznek szembe.
Takács Péter káromkodva osztott ki egy apát, aki sérelmezte, hogy nincs fűtés a gyermekügyeleten
Az egészségügyi államtitkár többek közt az írta egy magánüzenetben, hogy „hogy nem direkt sz*patják a kisgyerekes családokat”....
Szalay-Bobrovinczky szerint csak apróságok tűntek el a honvédségi film forgatásán, nem kéne foglalkozni vele
A honvédelmi miniszternek nem akaródzott lopásokról beszélni a parlamenti meghallgatásán, szerinte a MiG-29-es vadászgépek ellopott...
Itt a bejelentés, hozzányúlnak az üzemanyagárakhoz: erre készülhetnek az autósok, már holnaptól él
A héten szerdán a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 2 forinttal csökken, a gázolaj beszerzési ára pedig szintén kevesebb lesz bruttó 2...
Pénteken kísérik utolsó útjára Lehoczki-Spider Lászlót
Pénteken kísérik utolsó útjára Lehoczki-Spider Lászlót, a miskolci Spider Mentőcsoport alapítóját – közölte kedden az MTI-vel...
A Samsung bemutatta a Galaxy Z TriFold háromrét hajtható okostelefonját
A Samsung hivatalosan is bemutatta a régóta pletykált Galaxy Z TriFoldot, azaz a háromrét hajtható készülékét, amely már egy kisebb...
Felvásárolták a GLP-t, mostantól Marq Logistics néven működik tovább
Az Ares Management Corporation (NYSE: ARES), a világ egyik vezető globális alternatív befektetéskezelője bejelentette, hogy logisztikai...
Látványos átrendeződés a kínai EV-piacon
Legfrissebb vállalati adatok szerint a kínai járműgyártók többsége növelte az új energiafelhasználású járművek (NEV)...
Sport
Nemi erőszak gyanújával letartóztatták a reptéren a válogatott futballistát
Korábbi partnere jelentette fel.
Szoboszlainak nem kell többé védőt játszania
Bár az elmúlt mérkőzéseken több kulcsjátékosát is nélkülöznie kellett, Arne Slot kerete nagyrészt ismét egészséges, habár a védelemből továbbra is hiányzik néhány játékos.
Teljes sokk a női kézi-vb-n: a győri játékos sérülése mindent megváltoztatott
A magyar válogatott állandó riválisa óriási bajban.
A magyar kézilabda egyik legnagyobb neve biztosan nem lesz ott az Eb-n
A 40 éves, 252-szeres válogatott játékos nem került be a 35 fős keretbe.
A románok fenyegetőznek, és sárkánynak nevezik a magyar lányokat a kézi vb-n
Magyar–román rangadó következik a női kézilabda-világbajnokságon, és nagy lesz a tét.
Ritka eset a profi teniszben: az egyik játékos nyíltan felvállalta, hogy meleg
Véleménye szerint erről a témáról nem beszélnek eleget a sportban.
Megvan, kikkel küzd meg a magyar válogatott a világbajnokság középdöntőjében
Az első két ellenfél már szombaton biztossá vált, most az utolsóra is fény derült.
70 millió euróért vihető a Barcelona, a Real Madrid és a Manchester United kiszemeltje
Az Eintracht Frankfurt német válogatott balhátvédje, Nathaniel Brown iránt több európai topklub is aktívan érdeklődik. A Barcelona és a Real Madrid is figyelemmel kíséri a 22 éves labdarúgó játékát, de a Manches
Arne Slot megerősítette: december közepétől nem számíthatnak Mohamed Szalahra
Szó esett a sérülésből visszatérő Florian Wirtzről és Alexander Isakról is.
A második félidőben robbantott a magyar válogatott, hibátlanul jutott a vb középdöntőjébe
A csoportbeosztás is megvan, a délkeleti szomszéd ellen kezdenek női kéziseink.
Kihagyott büntetője karrierje végét jelentheti a Manchester United és a Real Madrid korábbi sztárjának
Jelenleg úgy tűnik, hogy Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito”, talán utoljára játszhatott tétmeccsen. A 37 éves mexikói csatár hazája egyik ikonikus klubjához, CD Guadalajara–hoz tért vissza, de a leg
Kézilabdázóink touchdownra játszottak a vb-n, Golovin nem értette
Az első félidőben döcögött a magyar válogatott játéka, de végül bedarálta a svájciakat a vb csoportmeccsén.
Bulvár
Hiába győz Magyar Péter, Orbán Viktor oszthatja szét a 6300 milliárd forintot
Lejárt a határidő. Ha minden a tervek szerint halad, akkor Orbán Viktor elképzelése szerint finanszírozza meg 6300 milliárd forinttal az unió a magyar védelmi ipart.
Ennyi kilónak kellene lenned a magasságod szerint
A túlevés és az elhízás már a magyaroknál is elég nagy probléma. A magasságod közben elárulja, hány kilónak kellene lenned.
Kiderült Kálloy Molnár Péter színész halálának oka
A színészt hetek óta kórházban kezelték, de a szervezete hétfőn feladta a küzdelmet. Az utolsó pillanatig dolgozott, több előadásban is szerepelt.
Rendkívüli hivatalos közleményt adtak ki az amerikai elnök állapotáról az éjjel
Magyar idő szerint éjjel jött ki a közlemény az amerikai elnök jelenlegi orvosi állapotáról.
Óriási fordulatot vett Orbán Viktor és Magyar Péter küzdelme, felfoghatatlan dolgot szúrtak ki
Élesedik a politikai küzdelem, érdekes eszközöket is bevetnek a pártok.
3 ezer millió forintot talált egy férfi a padlásán, nem fogod kitalálni, honnan jött a pénz
A kaliforniai padlás mélyén olyan titok lapult, amitől még a tapasztalt gyűjtők is megdöbbentek.
Riasztást adott ki Magyarország legfontosabb bankja
Az ünnepek alatti kibercsalási kockázatok csökkentését támogatja a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Navigátor „Karácsony kiberbűnözők nélkül” című lakossági ismeretterjesztő kampánya. A csalók minden eddigin
Somogyi Zoltán: Magyar Péter felidegesí-tette Orbán Viktort, mert nem így képzelte az országjárását
Nagyon erős üzenet, hogy Magyar Péter ott van az emberek előtt – mondja az elemző. A Fidesznek viszont ott a propaganda, és most már ott vannak az egyéni jelöltek is, mint Gajdos László, akiket támadni lehet. Igaz, a
Elképesztő bejelentés, ingyen jár a magyaroknak karácsonyra, százezrek élhetnek a lehetőséggel
Karácsony közeledtével egyre több a karácsonyi ajándék, ez egy különlegesség.
Rúzsa Magdi teljesen összetört, amikor kiderült a megcsalás: "Soha ilyen nagyon nem bántottak még meg"
Nagyon fájdalmas, amit elárult.
Most érkezett: óriási a káosz Budapesten, mindent elleptek a mentők és a tűzoltók
A Köves út és az Albert Gyula utca találkozásánál dolgoznak a tűzoltók.
Csapdába került Magyarország és ebből most nincs kiút
Beragadtunk és romlanak a kilátások.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


