Ezt olvasta már?

0

A kkv-k a szlovén-magyar gazdasági kapcsolatok fókuszában

A Magyarország és Szlovénia közötti kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlődésének alapja az exportképes kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) közötti együttműködés ösztönzése - hangsúlyozta Kövér László házelnök a szerdai budapesti szlovén-magyar üzleti fórumon.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a budapesti szlovén nagykövetség rendezvényén kiemelte: a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok dinamikusan fejlődtek az előző években, 2012-ben az árucsere-forgalom összértéke 1,7 milliárd euró volt; 2013 első fél évében a magyar export 0,6 százalékkal, az import 10,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Szlovénia 1,1 százalékban részesedik a magyar külkereskedelmi forgalomból és a 17. helyet foglalja el a külkereskedelmi partnerek sorában.

A kkv-k közötti kooperáció ösztönzése jó lehetőséget nyújt a határ menti gazdasági kapcsolatok, a termelői és beszállítói együttműködések erősítésére is - fejtette ki Kövér László, hozzáfűzve, hogy ez a térség mindkét országban a kevésbé fejlett területek közé számít. Ezért van nagy jelentősége a Muravidék fejlesztésére elfogadott törvénynek, és az annak keretében megjelenő pályázatoknak, amelyek kedvező befektetési lehetőségeket, valamint a térségben induló nagyobb projektekbe történő bekapcsolódást teszik lehetővé az érdeklődő magyar vállalatok számára - tette hozzá.

Elmondta: a két ország kkv-i közötti együttműködésben jelentős lépés, hogy idén áprilisban Lendván Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes részvételével megnyílt a Kárpát Régió Üzleti Hálózat szlovéniai irodája.

Kövér László szólt arról is, hogy a magyarországi nagyvállalatok - elsősorban a Mol vagy a Magyar Telekom - továbbra is élénk érdeklődést mutatnak az állami tulajdonban lévő szlovén vállalatok privatizációja iránt mint szakmai befektetők. Ennek érdekében már most is szívesen alakítanának ki stratégiai partnerkapcsolatot szlovén nagyvállalatokkal.

A gazdasági kapcsolatok szorosságát mutatja az a tény, hogy 2007 óta szlovén-magyar üzleti tanács segíti a kapcsolatok mélyítését. A tanács 2013-ra célul tűzte ki a logisztikai, vasúti együttműködés erősítését, a kereskedőhálózatok közötti együttműködés elősegítését, élelmiszeripari, fa-, papíripari, biotermék, biogyógyászati üzleti találkozók szervezését és a közös információcserét és kapcsolatátadást a Nyugat-Balkán, illetve a V4 országok között - fejtette ki az Országgyűlés elnöke.

Emlékeztetett arra is, hogy az innovációs és turisztikai kapcsolatok is erősödtek Szlovéniával. A turizmusról szólva Kövér László elmondta: Magyarország Szlovénia nyolcadik legfontosabb partnere, és a magyar-szlovén határ menti együttműködésnek is egyik kiemelt célszektora a turizmus, amelyben további lehetőségek rejlenek mind magyar, mind szlovén cégek számára.

Véleménye szerint a magyar-szlovén gazdasági kapcsolatokban új irányt jelenthet a közös fellépés harmadik piacokon, ugyanis Magyarország érdekelt a nyugat-balkáni pozíciószerzésben. A két ország viszonylatában további lehetséges együttműködési terület az energiaellátás összekapcsolása, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, logisztikai együttműködés - sorolta a házelnök.

A szerteágazó magyar-szlovén kapcsolatok továbbfejlesztését jól szolgálja a vállalatok közötti közvetlen kapcsolatfelvétel, amit a szerdai üzleti fórum is segít - zárta beszédét Kövér László.

Janko Veber, a szlovén parlament elnöke hangsúlyozta: Magyarország Szlovénia számára nemcsak jó szomszéd, hanem fontos gazdasági partner is. Elmondta, hogy Magyarország tavaly megőrizte 6. helyét Szlovénia külkereskedelmi partnerei között.

Kiemelte azt is, hogy Magyarország a koperi kikötő számára a 4. legfontosabb piac.

Véleménye szerint a biztató adatok ellenére sok lehetőség van az együttműködés további erősítésére, amihez a szerdai üzleti fórum is hozzájárul.

Janko Veber kifejtette, hogy a jelenlegi előrejelzések rövid távon még nem mutatnak javulást a szlovén gazdaságban, ezért megoldások kellenek a gazdaság élénkítésére. A kivitel növekedését szeretnék támogatni, és növelni Szlovénia ismertségét, hogy minél több külföldi befektetést vonzzanak az országba, ezért a kormány mindent megtesz a befektetési korlátok lebontása érdekében.

A magyar gazdasági társaságok érdeklődését szívesen fogadják a 15 szlovén állami cég privatizációjában, ami a következő hónapokban esedékes - hangsúlyozta a szlovén törvényhozás elnöke.







0
0
0

hírek innen, onnan

Olcsó elektromos kisautót hoz Európába a Leapmotor

Megértjük, ha a könyöködön jönnek már ki a kínai autók, de egyre inkább megkerülhetetlenek.

Kerkez nem finomkodott a City elleni pofon után: "Ennek a klubnak nyernie kell!"

Kerkez Milos határozott célja, hogy a Liverpool azonnal visszatérjen a győztes útra.

Megszólalt a a hűtlenségi vádakról a Farm VIP sztárja, tiszta vizet öntött a pohárba

A Farm VIP-ben történtek óta sokan keményen ítélkeznek Varga Noel felett. A realityszereplőt eleinte megviselték a róla szóló negatív...

Ezért nem került képernyőre a Nyerő Páros legújabb évada - megszólalt a csatorna

Óriási a csalódottság a nézők körében, miután elmaradt a Nyerő Páros jubileumi, 10. évadának beígért premierje.

Sokba kerülhet, ha külföldön nem figyelünk a készpénzfelvételnél

A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami...

Itt találod a legolcsóbb szuveníreket ha külföldön jársz

A tokiói tojásos szendvicsektől a görög tejtermékes hűtőkig a külföldi szupermarketek folyosói az utazások egyik legmeghatározóbb,...

Tengervízből állít elő ivóvizet az új kínai üzem, 60%-kal kevesebb energia kell hozzá

Kínai mérnökök olyan üzemet fejlesztettek ki, ami egyszerre energiahatékony és kezeli a tengervíz sótalanítása során keletkező,...

„Amíg fogod a kezét, nem lop!”

Sajnos Orbán úgy rontotta el azt, ami akár jól is alakulhatott volna, jelesül a formálódó demokráciát, hogy egyrészt nem...

Eladta milliárdos üzletrészeit Balásy Gyula

Balásy Gyula, az Orbán-kormányok idején állami kommunikációs megbízásokból meggazdagodott üzletember október 1-jén eladta a Lounge...

Ránézésre csodás, de néhány nap múlva elhervad? Kerüld el ezt a 3 hibát a krizantém vásárlásakor

Ahogy közeledik a mindenszentek és halottak napja a piacok és a virágboltok megtelnek a leggyönyörűbb krizantémokkal. Bár sokan...

Madárürülék az autódon? Íme, miért kell azonnal reagálnod

Egy pillanattal ezelőtt még tiszta volt a motorháztető, de néhány óra szabadban tartózkodás után hirtelen egy fehér folt jelent meg....

Azonnal dobja ki ezt a barackot, nagy baj van vele

A megengedettnél nagyobb mennyiségben tartalmaz ez az aszalt sárgabarack kén-dioxidot, ami nagy bajt is okozhat, ezért visszahívják.

0

Sport

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

Kőkemény kritika: veszélyben van Andoni Iraola állása a Liverpoolnál?

Több szakértő is nekiugrott Szoboszlai Dominik edzőjének.

Bulvár

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

Kapitány István is reagált a Fidesz felháborító parlamenti jelenetére

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a parlamentben történteket bírálta, miután Magyar Péter miniszterelnök felszólalása alatt fideszes képviselők bingóztak, Pócs János pedig egy „hányinger” fe

0