Ezt olvasta már?

0

A korán kelő nőknél kisebb eséllyel alakul ki mellrák

A korán kelő nőknél kisebb eséllyel alakul ki mellrák - idézte a BBC hírportálja egy új brit kutatás megállapítását.

A tanulmány szerzői, a Bristoli Egyetem kutatói a napokban folyó glasgow-i brit rákkutatási konferencián elmondták, egyelőre nem tudni, milyen mechanizmus áll az összefüggés hátterében.

Minden embernek van biológiai órája, amely a szervezet működését irányítja nagyjából 24 órás ciklusokban, ezt hívják cirkadián ritmusnak, ez befolyásolja az alvásidőt, a hangulatot, még a szívroham kockázatát is.

Azonban az egyes emberek biológiai órái "nem ugyanazt az időt mutatják".

A "pacsirták" az első napsugárra kinyitják a szemüket, a nap folyamán korábban jutnak el teljesítményük csúcspontjára, este korábban álmosodnak el.

A "baglyoknak" nehezebb a kora reggeli felkelés, produktívabbak a nap vége felé és később alszanak el.

A kutatók megvizsgáltak 341 DNS-részletet, amelyek az embert pacsirtának, vagy bagolynak "programozzák".

Ezután elemezték több mint 180 ezer nő adatait a UK Biobank nevű projekt adatbázisából, valamint majdnem 230 ezer nő adatait a Breast Cancer Association Consortium nevű rákkutató intézet tanulmányából.

Kiderült, hogy akik genetikailag pacsirták, azoknak kisebb az esélyük a mellrákra, mint azoknak, akiket a génjeik bagolynak programoztak.

Mivel a szóban forgó génszakaszokat születésétől hordozza az ember, és nem függnek össze a rák más ismert okával, például az elhízással, ezért a kutatók okkal vélik, hogy a biológiai óra szerepet játszik a rák kialakulásában.

Minden hetedik brit nőnél alakul ki mellrák élete során, a kutatás pedig csak egy rövid, nyolcéves szakaszt vizsgált. Ebben a szakaszban száz "bagolyból" kettőnél, száz "pacsirtából" egynél alakult ki tumor.

Az életkor és a családi hajlam a mellrák fő kockázati tényezői. A Brit Rákkutató Intézet szerint az esetek nagyjából negyedét lehetne megelőzni.

Egyértelmű alvási tanácsot azonban korai lenne adni, mivel további kutatásoknak "fel kell még deríteni, milyen okok miatt nagyobb a mellrák kockázata a bagoly típusúaknál, mint a pacsirtáknál" - mondta Richmond.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Putyin fura kézmozdulata: így reagált az orosz elnök, amikor Trump vadászgépeket küldött a feje fölé

Az orosz és az amerikai elnök Alaszkában találkozott, ahol vadászgépek és bombázók szelték át az eget felettük. A szakemberek szerint a...

Eszeveszett potyagól, döbbenetes fordítás – Látnia kell, mi történt Csehországban

A Slovacko-Teplice bajnoki 87. percében az addigra emberhátrányba kerülő vendégek joggal bízhattak abban, hogy megnyerik a találkozót,...

Nagy Feró beszólt a tabáni koncertjén Azahriah-nak: Olyan, mint a malária

Nagy Feró és a Beatrice augusztus 16-án a Tabánban lépett fel.

A ChatGPT megjósolta, mi vár ránk ősszel: ez szuper lesz

A ChatGPT sok mindenben segítségünkre van, most pedig a sminktrendeket is megjósolta nekünk!

Hatszáz millió dollárért vásárolt be Amerika az új fegyverekből, most viszont úgy néz ki, mehet az egész a kukába

Minden fegyveres erő retteg attól a pillanattól, amikor a jól bevált, gyakran évtizedek óta használatban lévő fegyvereik elavulttá...

Heves viharok nehezítik a közlekedést az autópályákon

Érintik az M0-s autóút déli szektorát az M1-es és az M5-ös autópálya között, az M1-es autópályát Tatabánya és Budapest között, az...

Fel, fel polgár!

Azt, hogy jelentett-e valamit nyolcvankilenc, majd huszonhat dönti el. Az, hogy volt-e értelme a lakiteleki sátornak és a kilencvenes szabad...

Magyar Péter: A Fidesz már méri, hogy el kell-e távolítani az egészségügyi államtitkárt

Maradhat-e hivatalában az a Takács Péter, aki folyamatosan a betegek szemébe hazudik, aki ahelyett, hogy meglátogatná és segítené az...

0

Sport

Keane keményen reagált a Fradi vere-ségére, Hornyák még bele is rúgott az FTC-be

A Ferencváros edzője nem érti, mi történt a csapatával a Puskás Akadémia elleni NB I-es rangadón.

A legyőzhetetlen Farkas agyonverte a UFC-világbajnokot

Hamzat Csimaev totális dominanciát bemutatva megnyerte a világbajnoki övet.

Kubatov reagált az FTC vereségére, a DVTK edzője megvédte a kapusát, Keane frappáns választ adott

Szombaton két meccset rendeztek az NB I-ben: a Diósgyőr eltüntette a kétgólos hátrányát a Kazincbarcika ellen, míg a Puskás Akadémia […] A Kubatov reagált az FTC vereségére, a DVTK edzője megvédte a kapusát, Ke

Kubatov Gábor videóüzenetben értékelte a Felcsút elleni vereséget

A Puskás Akadémia ellen elszenvedett 2–1-es bajnoki vereség után a Ferencváros elnöke a közösségi oldalán üzent.

Ronnie O’Sullivan elvesztette a 137 milliót érő frémet

Fordulatos döntőt hozott a szaúd-arábiai torna a két világbajnok között.

Záporoztak a pofonok a Hősök terén, de az se bánta, aki kapta

Kokótól Madárig mindenki szorítóba lépett, aki csak számít a magyar bokszban.

Semenyo a rasszista inzultusok után: „Soha nem felejtem el az anfieldi estét”

A ghánai csatár hálás a csapattársainak és a szurkolóknak, hogy támogatták őt az eset után.

Olimpiai bajnokunk edzője is belekeveredett az úszóháborúba

Itthon Hosszú Katinka, Amerikában Michael Phelps esett neki a szövetségnek. Kós Hubert edzője sem maradt ki a balhéból.

Keane szerint a játék alapján nem érdemelt vereséget a Fradi: „Akár három nullra vezethettünk volna”

Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője kiemelte, hogy nem szabad magukba roskadniuk a Puskás Akadémia elleni vereség után.

Extázis Szolnokon: pokoli hőségben vágott vissza Romániának a magyar válogatott

A nemzeti csapat a második félidőben esélyt sem hagyott riválisának.

A kirúgott diósgyőri sportigazgató visszavág: „Vétkesek közt cinkos, aki néma”

Továbbra is győzelem nélkül áll a DVTK az NB I-ben, a kirúgott Horváth Csenger Babits-idézettel reagált.

Bulvár

„A férjem mindig tönkreteszi a nyaralást” 10 sztori, amiben sokan a párjukra ismernek

A közös nyaralás sokszor ugyanannyira stresszes, mint amennyire élvezetes, ahogy az alábbi történetekből is kiderül.

A paradicsomfogyasztás hatásai - Mit mondanak a kutatók?

A paradicsomot nemcsak a hagyományos magyar konyha része, hanem számos speciális étrend, például a mediterrán diéta is előszeretettel használja. Mivel egészséggel kapcsolatos hatásai a széles körű kutatás ellené

Lassan csődbe mennek a szülők: egyre több fiatal dönt a Kipper életmód mellett

A jelenség egyre ismertebb: felnőtt gyerekek, akik még mindig a szülők pénzére támaszkodnak. A Kipper életmód sokaknál nemcsak kényelmi, hanem kényszerű döntés.

Amit soha nem kérdez meg az orvosod – pedig alapvető lenne

Amikor orvoshoz megyünk, a legtöbben azt várjuk, hogy teljes körű figyelmet kapunk, és minden apró részletre kiterjedő figyelemmel vizsgálják meg egészségünket. Azonban előfordulhat, hogy nem kérdeznek rá bizonyos

Pirosban az ország közepe, ezek a vármegyékre csap le az eső estére - Időjárás-előrejelzés

Viharos zivatargócok szüntetik meg a kánikulát, több vármegyénk is elázhat.

35 évesen itta halálra magát a gyönyörű színésznő: magányosan, méltatlanul hunyt el

Gail Russell könnyen válhatott volna Hollywood egyik legnagyobb ikonjává, ám saját démonjai végül felülkerekedtek rajta, ő pedig tragikusan fiatalon és rendkívül szomorú körülmények között távozott az élők s

Elmegyünk nyaralni és fele napot a szálláson töltjük. Ez tehet róla

Nyaralás közben talán alig van annál izgalmasabb gondolat, mint elmerülni a meleg tenger hívogató hullámaiban. A kristálytiszta víz, ahogyan lágyan ringat, az égbolt, ami sosem látott kékben pompázik, és a napfény

Kirobbant a botrány augusztus 20. kapcsán: erre nincsenek szavak

Megjelent a közösségi média oldalakon a közlemény.

Ez az ember áll Putyin mögött, végre sikerült levideózni és ez sok mindent megmagyaráz

Jól sikerült Putyin orosz elnök alaszkai útja, elégedetten dőlhet hátra az elért eredmények kapcsán. Egy nagy rejtély is megoldódott ugyanakkor vele kapcsolatban.

Óriási felháborodást váltott ki az új Balaton szelet

Nagy visszhangot váltott ki a közösségi médiában a Balaton szelet legújabb ízének bemutatása.

Tolmácsok mögé bújva mindenkit átvert Vlagyimir Putyin az angolnyelv-tudásával

A diplomáciai találkozókon úgy tesz, mintha meg sem értené az angolt, máskor viszont vígan dalolja a nyelvet.

blogmorzsák

Forgószárnyas Ünnep Szolnokon - Alakulat nap 2025

Augusztus 15-én Alakulatnapot tartottak a Légierő Napján Szolnokon.

Deadly Prey

Én kérek elnézést ezért a filmért.

Minek van szaga, és minek illata?

Lehet-e "illatolni", vagy csak szagolni? A szag és az illat szinonimák? Régen hogy használták őket?

„Sosem volt cicám… most meg tíz van”

Olvasóink megható történetei örökbefogadott macskáikról.

0