Ezt olvasta már?

0

A legizgalmasabb szakaszához érkezett a Zrínyi-újvár feltárása

A legizgalmasabb részéhez, a kút feltárásához érkeztek a közelmúltban a Zrínyi Miklós költő és hadtudóshoz köthető egyetlen magyarországi épített emléknél, az őrtilosi Zrínyi-újvárnál zajló régészeti munkálatok.

Esterházy Pál azt írta a vár 1664-es török ostromáról is szóló visszaemlékezéseiben, hogy a hódítók bosszúból megölt magyar védőket dobtak a kútba, megmérgezve a vizet, amiért Zrínyi a téli hadjárata során a kút kupolája fölé rakatta a Szulejmán szigetvári síremlékének tetejéről elhozott aranyozott zászlót - mondta Vándor László, az ásatást vezető régész az MTI érdeklődésére.

Hozzátette: három régész és négy kútásó már tíz méternél is mélyebbre jutott, eddig azonban nem lelt rá az említett emberi maradványokra. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy találtak embericsont-töredékeket, amelyekről nem tudni, mikor kerültek oda, s előkerült még a kútból a lerombolt egykori kútház több darabja, gerendája, s egyebek mellett néhány díszes kályhacsempe is.

Nehezen haladunk, ám néhány méter és elérjük a vízszintet. Azután ha lesz még lelet, szivattyúznunk kell, hogy a felszínre hozhassuk - jegyezte meg Vándor László, aki szerint másfél millió forintos beruházással a kutat bemutathatóvá lehetne tenni.

Utalt rá, hogy Zrínyi Miklós a birtokait támadó kanizsai törökök féken tartására 1661-ben kezdte el építtetni az őrtilosi hídfőerődöt. A hadvezér a várból vezette híres téli hadjáratát: a 17 században példátlan tettet végrehajtva felperzselte a "Kanizsa hátában lévő" török várak többségét, felgyújtotta az eszéki hidat.

Zrínyi megkezdte Kanizsa ostromát, de serege török felmentő csapatok érkezése miatt Zrínyi-újváron keresztül kénytelen volt a Muraközbe visszavonulni - mondta.

Hozzátette: Zrínyi-újvár 1664-ben, három heti ostrom után elesett, a törökök a föld színével tették egyenlővé, és a későbbi vasvári békében kikötötték, hogy nem lehet újjáépíteni.

A vár feltárása a kétezres években kezdődött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elődje, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatóinak bevonásával, de a munkálatokban nagy segítséget nyújtott és nyújt a Duna-Dráva Nemzeti Park, továbbá több múzeum, önkormányzat, erdészet is - jegyezte meg.

A feltárásban résztvevők korábban arról tájékoztatták az MTI-t, hogy nagy jelentőségű lelőhelyről van szó, mert a területen kutatható állapotban maradt fenn az 1664-es ostrom nyom-mintázata, így lehetőség van a korabeli forrásokban leírt események "terepen való elhelyezésére" és arra is, hogy információt kapjanak az alkalmazott fegyverekről és harceljárásokról.

Az egykori Zrínyi-újvár területén 2006-ban emlékhelyet hoztak létre, azóta Őrtiloson várjátékokat és kulturális bemutatókat rendeznek a Zrínyiek tiszteletére.

Vándor László úgy vélte: Zrínyi-kultusz alakult ki a térségben, a vár későbbi bemutatása kedvező hatással lenne a környező települések idegenforgalmára. "Erre azonban ma még nem látjuk a forrásokat" - fogalmazott.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kinyílik a bőség kapuja: 4 csillagjegy július végéig meggazdagszik

Négy csillagjegy egész júliusban bőségre és különleges szerencsére számíthat.

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval...

5 jel, ami autizmusra utalhat, de a legtöbben nem ismerik fel

Sokan még mindig úgy gondolnak az autizmusra, mint egy olyan állapotra, amelyet már kisgyermekkorban könnyű felismerni. A valóság azonban...

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

4 előnytelen fürdőruha 50 felett, ami öregít: ezeket a fazonokat jobb lecserélni

A gyakran választott fürdőruhák között akadnak olyan öregítő fazonok, amelyek 50 felett nem mindenkinek előnyösek.

A magyarok negyede már későn kap észbe: durva laborértékek és hirtelen hízás miatt kérünk csak segítséget

Táplálkozási kérdésekben megbízunk a dietetikusokban, de mégsem fordulunk hozzájuk.

Iskolai botrány: Adolf Hitler képe is bekerült az évkönyvbe

A diktátor babakori képe a diákoké közé keveredett. A New Jersey-i iskola az évkönyv összes példányát visszahívta és a rendőrség is...

Két év után is titok a közpénzből készült kutatás, az új kormány sem fér hozzá

Hiába kérték a korábbi minisztert, nem hozta nyilvánosságra az adatokat.

Lebukott Rogán Antal, az államapparátus erre a láthatatlan kampányra szórta el a közpénzmilliárdokat, vagyonokat költött az Origóra és a Magyar Nemzetre

Rogán Antal egykori minisztériuma alig fél év alatt bruttó 9 milliárd forintot költött el állami...

Kié a ház előtt álló gyümölcsfa termése? Ezt tudnod kell, mielőtt neki állsz szüretelni

Kié a közterületen álló gyümölcsfa termése, és leszedheti-e bárki a házak előtt érő meggyet, cseresznyét vagy szilvát?

Összeomlanak az ingatlanárak a kiszáradó Velencei-tónál? Kezd tisztulni a kép, minden egy irányba mutat

Az eladók többsége még mindig átmeneti problémának tekinti a tó ökológiai válságát, ezért a tóparti lakások és nyaralók árai...

Hétvégi időjárás: a sok napsütés mellett záporokra is készüljünk

Szombaton napos, száraz időre lehet számítani, amelyet csak kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhat meg. Az előrejelzések szerint ma nem...

0

Sport

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott

A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

0