Ezt olvasta már?

0

A pécsi Knoch Viktor is az idei Fair Play-díjazottak között

Sportszerű cselekedetéért díjat vehetett át Knoch Viktor olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó hétfőn a Budapesten megtartott Fair Play-gálán.

Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottság fair play-bizottságának elnöke a rendezvényen kiemelte, a magyar sport továbbra is a sportszerűség szellemének irányába halad előre.

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke beszédében hangsúlyozta, a sport egyik legfontosabb része a fair play. Példaként külön kiemelte, hogy az idei phjongcshangi téli olimpián a két Korea közös zászló alatt versenyezett, ma pedig "látjuk, hol tartanak".

"A sport tette meg az első lépéseket, ilyen és ehhez hasonló példákra van szükség" - tette hozzá.

Sárfalvi Péter utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár kiemelte, a sportszerűség szellemiségében számára a kudarcok elviselésének feldolgozása volt a legnehezebb, de a többek között ma is díjazott mentorától, Pécsi Gábortól olyan tanácsokat kapott, amelyek segítettek neki.

Életműtrófeát vehetett át Rákosi Gyula olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgó, edző. A Ferencváros saját nevelésű játékosa 1957 és 1972 között négy magyar bajnoki címet nyert, és 512 mérkőzésen 116 gólt szerzett. Ugyancsak életműdíjban részesült Hóbor Béla, az utóbbi három évtized legsikeresebb magyar röplabda-játékvezetője.

A rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktort azért díjazták, mert tavaly a világkupasorozat harmadik állomásán azt követően is vállalta a váltóban való szereplést, hogy egyéniben súlyos vágási sérülést szenvedett, és félórás orvosi beavatkozást igényelt. A sportoló akaraterejének is köszönhetően a staféta végül elődöntős lett, ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy a csapat ott lehetett Phjongcshangban, ahol sporttörténelmi aranyérmet nyert.

Hozzá hasonlóan a fair play-cselekedet kategóriában diplomával díjazták Péni Istán sportlövőt, aki a világkupa döntőjében segítette ki cseh riválisát egy fontos alkatrésszel. Ezzel hozzájárult, hogy Filip Nepejchal pályafutása legjobb eredményét elérve második legyen. Szintén diplomát kapott Pavuk Tíra atléta, aki a junior Európa-bajnokságon a 3000 méteres akadályfutás döntőjében felsegítette nagy esélyes honfitársát, a hatalmasat bukó Tóth Lili Annát, aki nem tudta folytatni a küzdelmet.

A magyar curlingválogatott tagjai azért kapták meg az elismerést, mert a csapat Európa-bajnokságon, az angolok elleni mérkőzésen jelezték, hogy a rivális köve technikai hibás, így az angolok újra próbálkozhattak, és kiütötték a magyarok köveit.

Különdíjat kapott Oláh Bence, a rövidpályás gyorskorcsolya-váltó ötödik tagja, aki nem kapott lehetőséget, de végig ott volt a csapattal az olimpián.

A sport szolgálatában-trófeát vehetett át Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség korábbi elnöke, akinek a vezetése alatt hat olimpián 17 aranyérmet nyertek a magyar sportolók, valamint Pécsi Gábor, az öttusasport kiemelkedő alakja, aki kapitányként és a szövetség főtitkáraként 12 évig irányította a sportágat. Losonci György korábbi jégkorongozó a magyar gyeplabdában tett szolgálataiért kapott diplomát.

A sportszerűség eszméjének népszerűsítése kategóriában Jocha Károly újságíró kapott elismerést. Művészet-tudomány kategóriában Dr. Takács Ferenc professzor, valamint Béres Klára és Dr. Béres József trófea elismerésben részesült.

 

A díjazottak:

fair play-cselekedet:

---------------------

trófea:

Knoch Viktor (rövidpályás gyorskorcsolya)

diploma:

Péni István (sportlövészet)

Pavuk Tíra (atlétika)

Magyar curling-válogatott

 

a sport szolgálatában:

-------------------

trófea:

Baráth Etele (kajak-kenu)

Pécsi Gábor (öttusa)

diploma:

Losonci György (gyeplabda)

 

népszerűsítés:

--------------

trófea:

Jocha Károly (újságíró)

 

életmű:

-------

trófea:

Rákosi Gyula (labdarúgás)

diploma:

Hóbor Béla (röplabda)

 

művészet-tudomány:

------------------

trófea:

Dr. Béres József (vegyész)

Béres Klára (vegyész)

Dr. Takács Ferenc (professzor)







0
0
0

hírek innen, onnan

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai...

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.

Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül

A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.

Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett

A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.

Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák

Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója

A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.

ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos

Három szezont követően távozik az ETO román védője.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0