Ezt olvasta már?

0

A pécsi virológusok is beadatnák a kinai vakcinát, ha lesz uniós engedélye

Még csak a harmadik tesztfázisban jár a kínai Sinopharm vakcinája, ami ha olyan kedvező hatékonyságú lesz, mint amilyen ígéretes most, és lesz EU-s, valamint hazai engedélye, a Jakab Ferenc vezette pécsi virológiai labor munkatársai is bátran beadatnák maguknak – adták hírük facebook-oldalukon. Itt azt is elmagyarázzák, mit kell tudni erről az oltóanyagról.

A pécsi virológusok az elején leszögezik, hogy több kínai fejlesztésű vakcina is létezik. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a magyar kormányfő által is említett Sinopharm cég a BBIBP-CorV oltóanyaggal párhuzamosan egy másik vakcinán is dolgozott (együttműködésben a Wuhan Institute of Biological Products-szal), de amelynek a fejlesztése a jelek szerint leállt. Egy harmadik, alacsony hatékonyságú kínai vakcina, a Sinovac sem azonos azzal, amit a magyar kormány beszerezni kíván.

 

A Sinopharm BBIBP-CorV oltóanyaga a klinikai I és II-es fázisvizsgálatokon esett át eddig. Ennek során azt nézik, kivált-e mérhető immunválaszt emberben a vakcina, illetve meghatározzák a legjobban tolerálható adagolást és az optimális időzítést is. Ezeket a vizsgálatokat néhány száz emberen végzik, ezekre alapozható a hármas fázisvizsgálat, ahol már tízezreknek adják be a vakcinát.

 

A BBIBP-CorV vakcinát 18-60 és 60-79 éves korosztályokon tesztelték. Az oltóanyag biztonságosnak (súlyos mellékhatás nélküli) és jól tolerálhatónak bizonyult minden tesztelt dózisban, mindkét korcsoportban, az immunválaszt pedig megfelelő mértékben idézi elő. Adagolását tekintve kétszer kell beadni 21 nap eltéréssel.

 

A klinikai hármas fázisra vonatkozóan indikatív adatok olyan országokból vannak, ahol a vakcina használatban van: ezek összességében 79,35 százalékos os hatékonyságot jeleznek. Fontos megjegyezni, hogy a bejelentések alapján a súlyos megbetegedéstől ez a vakcina is száz százalékos védelmet nyújt.

 

Ezek alapján egy klinikai hármas fázisba vonható, ígéretes vakcina képe rajzolódik ki – vélik a pécsi kutatók, akik arra a saját maguk által feltett kérdésre, hogy beadtanák-e a vakcinát, a következőt írták: „Amennyiben a hármas tesztfázisban is megmarad a kedvező profil, valamint az Európai Unió és a hazai szakhatság is jóváhagyja és engedélyezi a válasz egyértelmű: igen!”

 

Azt is egyértelműsítik, hogy ez a kínai vakcina egy elölt, teljes vírust tartalmazó készítmény – hasonlóan a gyermekbénulás, a Hepatitis A, a veszettség vagy az influenza elleni oltóanyaghoz. Ebben a vakcinában az egyik leggyakrabban használt vakcina adjuváns, alumínium-hidroxid van. (Az alumíniumsók védőoltásokban történő alkalmazása csaknem 90 éves múltra nyúlik vissza, használatuk kapcsán komolyabb mellékhatások csak lokális reakciók formájában léptek fel.) Az adjuvánsok hivatottak az immunválasz megfelelő aktiválását segíteni, azt, hogy a szervezetet a bevitt elölt vírusra irányítani a figyelmet.

 

Technológiáját tekintve az első generációs vakcinák közé tartozik, ehhez összetettebb gyártási folyamatok kellenek, mint az újabb generációs oltóanyagokhoz, de – teszik hozzá a kutatók - rendkívül fejlett gyártósorok léteznek ezekre a technológiákra is. Logikus, hogy azok az országok, ahol ez elérhető, ebbe az irányba indulnak.

novekedes.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Kényszermunkára fogott egy hajléktalant – 10 év fegyházat kapott

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tíz év fegyházbüntetést szabott ki kedden a Pécsi Ítélőtábla arra a szekszárdi férfira, aki...

Orbán Viktor bukását az EU-ban is kihasználnák, megnehezítenék a tagállamok zsarolását

Az Európai Bizottság és több nyugati tagállam is régóta szeretné ezt elérni.

Szerbia is ajánlatot tehet a NIS-re, ha a Mollal füstbe megy a megállapodás

Ha a hazai olajvállalattal nem sikerül megállapodni, az ex-energiaügyi tárcavezető szerint a szerb állam is tehet ajánlatot.

Két hónapot is csúszhat a friss nyugdíjasok első kifizetése

Ez történik a nyugdíjigénylés benyújtása után.

Kozso bajban van, kimondta – megrendítő vallomást tett

Kozso hétfő este megtörte a csendet, és egy végtelenül fájdalmas, hosszú bejegyzésben vallott arról a horrorról, amit jelenleg a...

Vadonatúj rendszámok tűntek fel a magyar utakon

Megint szintet léptek a magyarországi rendszámok, eddig nem látott betűkombinációkat osztanak ki pár hete itthon.

Klaas Knot elmondta, miért úszta meg "olcsón" Európa a legutóbbi inflációs válságot

Klaas Knot a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában értékelte a holland jegybank élén és az Európai Központi Bank (EKB)...

Tari Annamária: Nagyon nagy árat fizetünk azzal, hogy az érzelmeinket feláldozzuk a mesterséges intimitásért

Digitális függőség, az emberi kapcsolatok leépülése, elmagányosodás, mesékbe, illúziókba menekülés, izolálódás – mindezek a...

Meghalt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész

Hatvannégy éves volt. Mi történt? Május 19-én délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész – derül ki a...

Krémmel töltött ostyák tűnnek el a boltokból – komoly problémát találtak

Krémmel töltött ostyákat hívnak vissza gluténveszély miatt. A Nébih arra kéri az érzékeny fogyasztókat, ne egyék meg őket. A Krémmel...

Megszűnt a tilalom: újra jönnek az ukrán termékek a boltokba

Hatályát vesztették a veszélyhelyzeti rendeletek, így megszűnt az ukrán gabona és több mezőgazdasági termék importtilalma. A Megszűnt...

Kartonpapírból készült drónnal erősít Japán, a radarok is nehezen veszik észre

A japán Tengerészeti Véderő már megkapta az első, kartonból készült drónokat, amely költséghatékonnyá teheti a gyakorlatozást.

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba

A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC

A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.

29 évesen visszavonult a Fradi és az MTK korábbi támadója

Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.

Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát

A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I és BL körül, indul a Vb, itt a megújult Meccsbox

Régen minden egyszerűbb volt, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még könnyű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté... Rengeteg sportcsatorna osztozik az egyre növekvő meccsszámon, a közvetítési jogok dara

Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt

Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat

A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegy

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez

A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor

Közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a fővárosi agglomerációban „működő” bűnözői csoport

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói újabb összehangolt akciót szerveztek, a főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport elfogása érdekében.

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint

Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.

Laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették, hogy hantavírussal fertőzött a magyar határ közelében érő bihari férfi

Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.

0