Ezt olvasta már?

0

A svéd bajnokot is kiverte a Fradit megalázó feröeri csapat

Folytatódik a feröeri diadalmenet.

A Ferencváros legyőzése után a svéd bajnok BK Haeckennel került szembe a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a félamatőr feröeri Klaksvik.

Az első, otthon játszott meccsük ugyanúgy 0-0 volt, mint a Fradi ellen. A visszavágón a feröeriek megszerezték a vezetést a 17. percben.

De a svédeknek sikerült, ami az FTC-nek nem: gólt lőttek a feröerieknek. Nem is egyet: a 48. percben már 2-1 volt nekik, a Klaksvik viszont egyenlíteni tudott. Itt is volt potyagól:

A rendes játékidőben maradt a 2-2.

A hosszabbításban aztán a svédek rúgtak egy harmadikat, de a feröeriek nem csuklottak össze, hanem megint egyenlítettek.

Így újra rúgtak 3 gólt idegenben - Svédországban mindhárom góljukat Frederiksberg szerezte, aki az Üllői úton duplázott -, de most kaptak is, így továbbjutás helyett jöttek a 11-esek.

A harmadik körig senki nem hibázott, de akkor a svéd Rygaard lába megremegett, ezt viszont nem használta ki a Klaksvik, Gussiås is rontott. Megint egy svéd jött, Sandberg, kihagyta, Forren berúgta, tovább ment a Klaksvik.

forrás: 444.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Így oldd meg a kéményproblémát: a korom magától eltűnik, dörzsölés nélkül

Sokak számára ismerős lehet a helyzet, amikor a kandalló vagy a kályha lángja gyengül, és a füst visszafolyik a szobába. Ez gyakran a...

Drónnal és motorcsónakokkal provokálta Irán az amerikaiakat

Egy repülőgép-hordozót és egy tankert is vészesen megközelítettek az irániak.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Elképesztő lett az Xbox Game Pass februári felhozatala – nagy játékokat kapunk

A Microsoft újabb frissítést adott ki az Xbox Game Pass kínálatához, amelyben egy váratlanul megjelent játékról és kilenc közelgő...

40 évet dolgozott építőmunkásként – ilyen nyugdíjat kap majd: ez nem vicc

Egy lengyel férfi története rávilágít arra, hogyan működik a nyugdíjrendszer, ha valaki egész életét fizikai munkával tölti. Bár...

C. Ronaldónak elege van a klubjából, Benzema már váltott is - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a műszaki egyetem

A két intézmény fejleszti a meglévő közös képzéseket, egységesíti az egyetemek közötti áthallgatás és átoktatás feltételeit is.

Korrupciós ügyben letartóztattak egy alpolgármestert

Az ügyészség a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatását.

Légi-katasztrófa történt – nincsenek túlélők, mindenki meghalt a gépen

Két férfi vesztette életét, amikor egy Cirrus SR20 típusú kisrepülőgép mezőgazdasági területre zuhant Greater Manchester térségében...

Fa dőlt a felsővezetékre Komáromnál, egy Railjet és egy tehervonat áramszedője is megsérült

Egy szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat. Nagy késésekre kell számítani.

0

Sport

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence

Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett

A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

Bosszút állt a korábbi Real Madrid-aranylabdás, a legnagyobb riválishoz szerződött

Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.

Panaszkodik a Vidi-edző: „Az a játékos lőtte a győztes gólt, akit ki kellett volna állítani”

A Honvéd 2-1-re legyőzte a Videotont és már öt ponttal vezeti a tabellát, a fehérváriak idegenben továbbra is nyeretlenek.

Bulvár

Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban

Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.

Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez

Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket

A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.

Melania akkorát virított, hogy Trump is csak nézett

Az Amazon Melania Trump életéről szóló dokumentumfilmje 7 millió dolláros amerikai nyitóbevételt ért el, ami több mint egy évtizede a legerősebb dokumentumfilmes rajt, miközben a produkció rendkívül magas költsé

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

Epstein botrány: lekurvázták Palvin Barbit és Mihalik Enikőt a magyarok

Napok óta Jeffrey Epstein botrányától hangos a nagyvilág és a hazi sajtó. Mint ismert, a felső tízezer szégyentelen milliárdos kerítője, drogdílere, a pedofil Jeffrey Epstein kiskorúakat is futtatott. Az egy milli

Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi

Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes

Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt

A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

Gyászol Jeszenszky Zsolt, szívszorító beszédet mondott a műsorvezető

Megható üzenetet tett közzé a műsorvezető.

0