Ezt olvasta már?

0

Áder: jól kezeltük a járványt

Magyarország és Szlovénia a lakosságszámához viszonyítva a legjobban teljesítők közé tartozik az Európai Unióban a koronavírus-járvány kezelésében, mind a megbetegedések, mind az elhalálozások alacsony száma alapján - mondta Áder János köztársasági elnök csütörtökön Budapesten.

A köztársasági elnök előzőleg négyszemközti, majd plenáris megbeszélést folytatott a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó szlovén kollégájával, Borut Pahorral a Sándor-palotában.

Áder János a közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a koronavírus-járvány elleni hatékony fellépésben a gyors, időben meghozott intézkedéseknek mindkét országban döntő jelentőségük volt.

"Beszéltünk arról, hogy a járványnak milyen gazdasági következményei vannak a két országban, illetve milyen lépések megtételét tervezzük külön-külön, és az EU tagjaként is, hogy a káros következményeket minél hamarabb le tudjuk küzdeni" - jegyezte meg a magyar államfő.

Kérdésre válaszolva kitért arra, hogy a két ország között teljesen szabad a közlekedés, a magyarok mehetnek Szlovéniába és viszont. Hozzátette: az élet visszaállt a régi kerékvágásba Magyarországon, az emberek nem félnek, és ugyanúgy vesznek igénybe szolgáltatásokat, mint a válságot megelőzően.

"Egyetértés volt közöttünk abban is, hogy Európa külső határainak megvédése kiemelt fontosságú, csakúgy, mint az illegális migráció megállítása" - szögezte le Áder János.

Mint elhangzott, a két ország kapcsolatai, illetve a két államfő személyes viszonya egyaránt nagyon jó, ezt támasztja alá az a számos találkozó, amelyet az elmúlt években folytattak kétoldalú szinten, illetve nemzetközi fórumok keretében. A felek felvetették, milyen irányban lenne érdemes folytatni az eddigi sikeres regionális gazdasági és fejlesztési együttműködést, illetve javítani a határtérség nagyobb településeinek infrastrukturális összeköttetését, a kapcsolattartást.

"Elkötelezettek vagyunk a természeti értékeink megóvása mellett. A végéhez közeledik a Mura-Dráva-Duna-bioszférarezervátum létrehozásának folyamata. A projekt Magyarország és Horvátország kezdeményezésére indult, később Ausztria, Szlovénia is csatlakozott, majd Szerbia. Szeretnénk előrelendíteni a rezervátum nemzetközi elismertetésének eljárását az UNESCO-nál" - mondta Áder János.

A magyar-szlovén elnöki megbeszélésen Trianon is szóba került az évforduló kapcsán. Áder János hangsúlyozta: Magyarország eddig is betartott minden nemzetközi szerződést és ezután is be fog.

"Magyarországnak a második világháború óta soha nem volt senkivel szemben területi igénye vagy követelése és ezután sem lesz" - mondta a magyar államfő.

Áder János szólt arról, hogy az oktatás, a képzés, a vállalkozások támogatása, az infrastrukturális fejlesztés továbbra is kiemelt terület a kétoldalú együttműködésben.

"Sikeres a tíz éve kezdődött regionális gazdaságfejlesztési modell, amely a Rába vidékén van, ennek bővítése, kiterjesztése közös érdek. Az elmúlt tíz évben az itt élő szlovén kisebbség támogatása közel megnégyszereződött" - tette hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

Baromfipiac: mutatjuk, melyik tartási móddal lehet most a legtöbbet keresni

Így változtak a tojásárak és a csirkehúspiac nemzetközi trendjei, friss jelentés.

Megrázó hír jött Sydney van den Boschról

Sajnos hiába várják a nézők.

Stohl András váratlan beismerése rengeteg embert meglepett

Szakított Stohl András és Kiss Kriszta! A színész még nincs túl az exén, Vicán, a Nagy Ő győztesét pedig nyomasztotta az ismertség.

Millie Bobby Brown véletlenül elárulhatta a kislánya nevét, a rajongók a bikinis fotóján szúrták ki az apró részletet

Millie Bobby Brown tavaly augusztusban lett édesanya, amikor férjével, Jake Bongiovival közösen örökbefogadtak egy kislányt. A kicsi nevét...

Lázasan készülnek a BL-döntőre, a fizetések is megváltoznak

Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard.   

Ráskó Eszter idézett Sebestyén Balázs könyvéből: elég kellemetlen helyzetbe hozta élő adásban a műsorvezetőt – videó

A dunaújvárosi élő adás jól példázza a Balázsék című műsor sikerének egyik kulcsát: a házigazdák közötti őszinte, baráti...

Palvin Barbi meseszép ruhákban pózolt kismamaként Cannes-ban - fotók

Palvin Barbara a 2026-os Cannes-i Filmfesztiválon mutatta meg először nyilvánosan terhespocakját, amivel teljesen magára vonta a figyelmet...

Buszmegállóban tombolt egy férfi Miskolcon, egy milliós értékű automatát is szétvert – videó

Egy miskolci férfi ellen emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség rongálás bűntette miatt, miután a vád szerint szándékosan...

Utasítást adott ki Magyarországgal kapcsolatban Zelenszkij: mire készülhet az ukrán elnök?

Az ukrán elnök azt szeretné, ha mihamarabb rendbe jönnánek a két ország között fennálló diplomáciai kapcsolatok.

Durván mást mutat a pénztárcájuk a magyar fiataloknak: köszönőviszonyban sincs az érzetük a hivatalos inflációval

A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt,

Vészhelyzetet hirdetett a világszervezet a rettegett vírus miatt: nincs ellenszer, egyre csak nő a halottak száma

Több mint 130 halálos áldozatot követelt eddig az a gyorsan terjedő, ritka ebolajárvány a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén.

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba

A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.

Szalah bombája szétszakíthatja a Liverpoolt

Szoboszlainak a BL-kiesés utáni szavai most nyernek valódi értelmet.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC

A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

29 évesen visszavonult a Fradi és az MTK korábbi támadója

Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.

Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát

A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I és BL körül, indul a Vb, itt a megújult Meccsbox

Régen minden egyszerűbb volt, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még könnyű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté... Rengeteg sportcsatorna osztozik az egyre növekvő meccsszámon, a közvetítési jogok dara

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat

A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegy

Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez

A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a fővárosi agglomerációban „működő” bűnözői csoport

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói újabb összehangolt akciót szerveztek, a főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport elfogása érdekében.

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint

Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.

Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól

A volt sajtós szerint ő mindig korrekt, szakmai munkát végzett.

0