Agrárkonferencia Siófokon: hozamnövekedés hibridekkel
Látványos hozamnövekedés és nagyobb profit érhető el a hibridkalászosok használatával – emelte ki Blum Zoltán, a Saaten-Union Hungária Kft. ügyvezetője a siófoki Agrárszektor Konferencián.
Emellett a repcehibridek alkalmazásával az olajtartalmak is növekednek, valamint egy tonna áru előállításához jóval kevesebb tápanyagra van szükség.
A hibridek térhódítása az elmúlt száz év egyik legnagyobb sikerének számít, nem csak a szántóföldön, de az állattenyésztésben is – mondta Blum Zoltán. Érdemes ugyanakkor azt is kiemelni, hogy a szántóföldi hibridek köztermesztésbe vonásával jelentős hozamnövekedést sikerült elérni az elmúlt években.
A repcehibridek előállítása csak a 80-as években kezdődött el, a hibridfajok használatával ugyanakkor nem csak a termőképesség javult, de az olajtartalmak is növekedtek – hangsúlyozta az ügyvezető. A hibridek előnye az is, hogy egy tonna áru előállításához jóval kevesebb tápanyagot használnak fel. A hibridrepcék elterjedésének egyik fő oka, hogy használatukkal nagy biztonságú hibridrepce vetőmag előállítások jöhetnek létre, valamint üzemi körülmények között is beigazolódott, hogy ezek a fajták sokkal nagyobb stressztűréssel rendelkeznek, és jelentős teljesítmény-többletet biztosítanak a termesztőknek – tette hozzá.
A repcehibridek elterjedésével párhuzamosan a termesztéstechnológia is gyökeres változásokon ment keresztül (például vetésnorma, vetésidő, tápanyagutánpótlás, növényvédelem) – közölte Blum Zoltán. Emellett a hibridek napjainkra egyre szegmentáltabb termelői igények kielégítésére alkalmasak: termőhelyi adaptáció, a széles sortávú termesztéstechnológia, valamint az új betegségekkel szembeni rezisztenciák (gyökérgolyva, vírusfertőzések).
A kalászosok hibridizációját több trend is erősíti, az egyik ilyen, hogy világszinten folyamatosan nő a gabonafélék kereslete, ami a népességnövekedésnek, valamint a húsfogyasztás emelkedésének köszönhető – tájékoztatott az ügyvezető. A hibridizáció elterjedését ugyanakkor szintén erősíti, hogy a művelhető és árutermelő területek világszinten látványosan csökkennek, egyre inkább kézzel fogható az éghajlatváltozás a világon, folyamatos a hozamingadozás és –csökkenés a növénytermesztésben, egyre inkább szűköl a növényvédőszerek felhasználhatósága, valamint egyre nagyobb szükség van a rendelkezésre álló erőforrások hatékonyabb felhasználására. A meghatározó rozs vetésterületeket a hibridek azonban már hosszú ideje uralják, a hibridbúzák, hibridárpák köztermesztésbe vonása pedig szintén megkezdődött – emelte ki.
Blum Zoltán kitért arra is, hogy a termelők számára mik lehetnek a legfőbb előnyei a hibridkalászosok termesztésbe vonásának, és elmondta, hogy az egyik legfontosabb az új robosztus genetika, amellyel stabilabb termésszintet érhető el. Ugyanakkor ezeknek a fajtáknak jóval nagyobb a stresssztűrése, biztosabb hozamszintet garantálnak, illetve nagyobb termésbiztonság, nagyobb profit, jobb kiszámíthatóság, és stabilabb minőségi paraméterek biztosíthatók a használatukkal. A hibridkalászosok fejődési potenciálját erősíti, hogy a hibridteljesítmény folyamatosan javul, újabb nemesítők jelennek meg hibridkalászosokkal, emellett a vetőmag-előállítás produktivitása is emelkedik, valamint újabb és újabb területeken kezdődik meg a hibridkalászosok köztermesztésbe vonása – írja az agrarszektor.hu.
forrás: hirbalaton.hu
hírek innen, onnan
"Te tényleg olyan édes kedves pasi voltál...": Szinetár Dóra Scherer Péter utolsó hónapjairól mesélt
Elárulta milyen volt Péter a kulisszák mögött.
A telenovellák főhősei meghódították a magyarok szívét: ezek a sztárok jártak hazánkban
A latin-amerikai szappanoperákból kik jártak már Budapesten?
Kína orosz katonákat képzett ki titokban a saját bázisain – Kiokosodva tértek vissza az ukrán frontra
Kína titokban mintegy kétszáz orosz katonának nyújtott katonai kiképzést, akik közül többen már az ukrán fronton harcolnak –...
Jó hírek jöttek a Hormuzi-szorosból: amerikai blokád ide vagy oda, megugrott a forgalom
A Lloyd's List Intelligence adatai arra utalnak, hogy óvatosan növekszik a forgalom a kulcsfontosságú átjáróban – számolt be az Iran...
Soha nem látott szövetséget ajánlott Trump Kínának és Oroszországnak?
Az amerikai elnök közös amerikai–orosz–kínai fellépést javasolt a hágai Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC) szemben Hszi Csin-ping...
Magyarországot is érzékenyen érintő szigorításról döntött az EU
Minden tagállamnak kötelező lesz átvilágítási mechanizmust működtetnie a stratégiai ágazatokban megjelenő külföldi beruházásokra.
Ijesztően megközelíthetik a Földet az aszteroidák anélkül, hogy, észrevennénk
Mi erre a magyarázat?
Ausztriától kell tíz InterCity-kocsit bérelnie a MÁV-nak a nyárra, hogy megoldják a balatoni forgalmat
Az osztrák vasúttársaságtól kölcsönkapott tíz InterCity-kocsit a balatoni vonalakon vetik be a nyáron. A járműhiány miatt enélkül a...
Már meg is van a Vitézy által kirúgott vezérigazgató-helyettes utódja a MÁV-nál
Kiderült, ki kapott megbízást a új gazdasági vezetőként a MÁV-csoport berkeiben.
33 ember megölésére készültek, végül enyhébb büntetést kapott a PI-kör
Jelentősen enyhítette kedden kihirdetett másodfokú ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla az úgynevezett PI-kör tagjainak büntetését,...
Sztárparádé a Stars Wars: A mandalóri és Grogu film premierjén – Galéria
A premier előtti vetítésére a sztárok is kíváncsian érkeztek
Ettől tuti kiugrik a szemed: közelről mutatta meg hatalmas dekoltázsát Zimány Linda
A közösségi oldalán mutatta meg a fotót a modell.
Sport
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan
Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.
„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”
Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.
Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok
A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.
Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát
A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.
Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon
Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.
Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt
Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.
A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt
Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.
Mohamed Szalah búcsúzóul még kirúgatja Arne Slotot a Liverpooltól
A holland edző jövője erősen kérdésessé vált az Anfielden.
Történelmi összeomlás Szoboszlai korábbi csapatánál: 61 éve nem láttak ilyet
61 éve nem látott csoda történt a szomszédban.
Erre várt mindenki: nagy bejelentést tettek Szoboszlaiék
Visszatér egy ikonikus mintázat.
Bekövetkezett az, amire senki sem számított, megverték a verhetetlent
Ez történik, ha földre száll egy UFO.
Bulvár
Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?
Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.
Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek
A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.
Ennyibe került Mága Zoltán garázsa, újabb adatok derültek ki a luxus mértékéről
Ingatlanszakértő fedte fel a titkot.
Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut
Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.
Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint
Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.
Öt nagyon fontos tény, amit talán nem tudtál a hantavírusról
Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Scherer Péter már beszélt a haláláról Mucsi Zoltánnak, és anno ezt jelentette ki
Scherer Péter tudta jól, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat, és azt is érezte, hogy ezt miképp fogja jelezni Mucsi Zoltánnak.
A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter
És természetesen nem is egyedül.
Bejelentették: kevesebbet fizet az állam a pénzünkre
Nagyot csökkennek a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatai. Az Államadósság Kezelő Központ közleménye szerint péntektől egységesen 0,5 százalékponttal fizetnek kevesebbet ezek a megtakarítások. Addig azo
Magyar Péter megoldja: bedöntheti a magyar gyárakat a miniszterelnök ígérete 13 nap múlva a munkaadók szerint
Magyar Péter szilveszteri beszédében jelentette be: 2026. június 1-jétől "nulla, azaz nulla" harmadik országbeli vendégmunkás érkezhet Magyarországra. A VOSZ kedden öt alapelvet és három azonnali döntést kért a mi
Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét
A kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumnál lévő, kedden nyilvánosságra hozott dossziéjának dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét - jelentette ki a miniszterelnök rendkívüli, a

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


