Ezt olvasta már?

0

Akadálymentesített cirkuszi előadás Siófokon

Audionarrációval akadálymentesített előadást tartottak vakok és gyengénlátók számára pénteken Siófokon a Richter Flórián Cirkuszban. Az előadás előtt Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója hangsúlyozta: fontos, hogy mindenki egyenlő eséllyel juthasson hozzá a kultúrához.


hirdetés

Fekete Péter elmondta: a Fővárosi Nagycirkuszban már egy éve tartanak audionarrációval akadálymentesített előadásokat, amellyel a vakokhoz és gyengénlátókhoz is szeretnék eljuttatni a cirkuszművészet üzeneteit. Idén már utazó cirkuszokban is fogadják ilyen előadásokkal a helyben élő vak- és gyengénlátó nézőket.

A Richter Flórián Cirkusz esélyegyenlőségre nyitott társulatával idén már Szombathelyen is tartottak hasonló előadást az ott élő vak és gyengénlátó közösség részére, és igény esetén máshol is rendeznek majd ilyen produkciókat – tette hozzá.

Az audionarrációs projekt részeként az előadás előtt megismertetik a közönséget a térrel, az eszközökkel, a fellépő emberekkel és állatokkal, hogy jobban érezhessék mi az, amit tapasztalnak majd az előadás során. A látássérültek Siófokon például megfoghatták a vállát annak az ecuadori artistának, aki légtornász számot mutat be, megetethették a fellépő elefántot, a 43 éves Szandrát, és a motoros artisták gömbjével is megismerkedhettek.

Az előadás alatt a vak és gyengénlátó nézők egyik fülükben a narrátortól azt hallják, hogy mi történik a porondon, a másik fülükkel viszont szabadon hallhatják a produkció hangjait, a közönség reakcióját és a zenekart.

A péntek esti előadáson a Vakok és Gyengénlátók Siófoki Kistérségi Egyesületének tizenöt tagja mellett a siófoki ARON Egyesülettől húsz autista fiatal és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mintegy ötven gondozottja vehetett részt.

 

forrás: mti







0
0

hírek innen, onnan

Sokkoló jelenetet rögzített a kórházban az eltévedt anyuka - Videó

Elméletileg csak kétéves gyereke volt vele, amikor a sötét folyosón bolyongott. Elméletileg...

Olcsóbb lett a benzin és a gázolaj

A benzin ára 399 forint, a gázolajé 433 forint lett.

Elkerülték a leégést a franciák - érdekes eredmények s Nemzetek Ligájában

A világbajnok francia labdarúgó-válogatott egygólos hátrányt ledolgozva nyert a négy éve vb-győztes németek ellen Saint-Denis-ben, a...

Bértárgyalás: felmondta a KASZ a bérmegállapodást, sztrájk is jöhet

Két kiskereskedelmi multival is felmondta az idei bérmegállapodást a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. A KASZ keményebb...

Igazi csodatelefon lett a Huawei Mate 20 Pro

Londonban volt lehetőségünk személyesen is kipróbálni a Huawei új csúcselefonját, így elmondhatjuk, mi igaz a szépen hangzó...

Most tényleg megrepedt az üvegpadló a szakadék felett

Eddig csak ijesztgették vele a látogatókat.

Ma is szebbik arcát mutatja az ősz, akár 25 fok is lehet

Csak a Dunántúlon eshet egy kis eső.

Ma is szebbik arcát mutatja az ősz, akár 25 fok is lehet

Csak a Dunántúlon eshet egy kis eső.

Bombát talált a kertjében Völgyi Zsuzsi

Csákányozás közben került elő a második világháborús robbanószerkezet, ami óriási pusztítást okozhatott volna.

Mini drónokkal figyelnek bennünket a földönkívüliek...

Egy drónvideós furcsa dolgot fedezett fel egy korábban felvett videóján. Egy ideig nem fért hozzá felvételeihez a laptopja meghibásodása...

Inváziós kártevők: a vándorpoloska

Rendszertani besorolás és morfológia A vándorpoloska (vagy zöld vándorpoloska) tudományos neve Nezara viridula (Linnaeus, 1758), angol neve...

Az oltott paprika termesztésének sajátosságai egy kísérlet példáján

Hazánkban az étkezési a paprika a legnagyobb felületen, közel 1500 hektáron hajtatott zöldségnövény. Ezen felül 1000 hektáron...

0

Sport

Minden szerencsétlenség a magyar labdarúgó-válogatott nyakába szakadt

Az észtek elleni 3-3 után nincs esély arra, hogy csoportelsők legyünk a Nemzetek Ligájában.

Marco Rossi magatartásbeli problémákat látott néhány játékosnál

Eddig szép íve volt a Rossi-féle csapat teljesítményének, Tallinnban viszont sok volt a hiba, sőt, mást is látott a kapitány.

Megdöbbentő adat bizonyítja Mourinho igazát

Megnézték a futball-vb statisztikáit.

Most láthattuk, miből kellene várat építenie Marco Rossinak

Úgy kellene stabil alapjátékot kialakítania, hogy a védelem bal oldala a forma- és kvalitásbeli gondok miatt kuka.

Megszólalt a brutális támadás után: megdöbbentő részletekről számolt be a magyar sportolónő, akit az utcán aka...

Makai Viktória megdöbbentő részletességgel számolt be a vasárnapi, brutális támadásról.

Képernyőn a francia-német slágermeccs - Sportmenü

U19-es és U21-es válogatottainkért is szoríthatunk az Európa-bajnokság selejtezőjében.

Micsoda váltás: Ferrariba pattant Hamilton

Beverly Hills Ferrarival pózolt a Forma1-es Mercedes-csapat brit pilótája, Lewis Hamilton a hét végi, sorsdöntő Amerikai Nagydíj előtt.

Részletek a kegyetlen támadásról: szöges bottal verték a magyar szurkolókat Athénban

Athén Nem kímélték a magyar fociszurkolókat: aljas módon, szöges botokkal támadtak rájuk a görög huligánok.

A magyar U19-es válogatott csoportelsőként jutott elitkörbe

Utolsó percben lőtt góllal győztük le Ausztriát Telkiben.

Nem tud lenyugodni: durván megtaposta ellenfelét Sergio Ramos - videó

Megtaposta Raheem Sterlinget a Spanyolország-Anglia Nemzetek Ligája találkozón Sergio Ramos.

Bulvár

Volt menedzsere gyászolja Michael Schumachert

Lemondott a barátjáról, nincs remény.

Elvették az életem. Az emberi jogaimat. A hajam. A ruhámat. A nevem. És elvették a lányomat is. - A Magdolna...

Az arcát az Úr világossága felé fordította... de nem talált ott csak sötétséget...

Leszakadt a Ninja Warrior versenyzőjének a karja

Fontos kiindulópontként tekintett a versenyre.

A Barátok közt alapszereplője volt - Most egy tanyán él az 50 éves színésznő

Így néznek ki a Barátok közt régi szereplői napjainkban.

Rossz hír Németországból

Jelentősen visszaesett az új autók forgalomba helyezése szeptemberben Németországban a motorok károsanyag-kibocsátásának a korábbinál pontosabb mérését szolgáló új eljárás hatályba lépését követően.

Vörös foltok a bőrön? Ha így néz ki a tünet, rákra utalhat

Vörös foltok, bőrbehúzódás és akár fokozott szőrnövekedés is jelezhet rákot.

Íme a fegyver, ami megállíthatja a poloskainváziót

Magyar kutatók már dolgoznak a hatékony poloskacsapdán.

A honvédség gépe hozta haza Ciprusról Orbán Viktor lányát

Az Airbus A-319-cel eddig az Orbán-család több tagja is utazott, katonák nem igen.

A magyar színész egy rajongóját vette feleségül - Titokban házasodtak össze

Maros Gábor magánélete fordulóponthoz érkezett, megnősült.

Az NDK-s lányok hajlandósága, avagy balatoni erotika

Egykoron a Balatonra érkező NDK-s lányok 'hajlandóságáról' beszélt az ország férfitársadalma, az ügyeskedők pedig a Zimmer Frei mozgalomban utaztak. De miért is lett a Balaton a kelet-németek kedvelt nyaralóhelye és mit köszönhet nekik a Balaton?

blogmorzsák

Európa legtitokzatosabb fővárosa

Tiranában egyszerre van jelen a múlt és a jövő és persze nem meglepő módon itt is élnek magyarok.

Kútmizériával fedik el az einstandot?

Mi a fene a vízhozam? Ki fogja azt megmondani, hogy mennyi a vízhozama a kutamnak?

A legfőbb elemző jóslatai a 2019-es iPhone-okról

Ming-Chi Kuo, kinek szinte minden eddigi pletykát köszönhettünk, ismét szólott. És nem hozott túl sok jó hírt.

Felejtsd el a rament és társait, ez a világ legjobb levese!

„Bármikor becserélném az aranyló újházi tiklevesemet egy hualongi lamianra.“

Szakálla miatt lecsukták a „dark web” egyik prominens dílerét

Tényleg az impozáns szőrzet lett a veszte!

A 3.000 forintos szabály!

Sosem marad pénzed a hónap végére? Ezt teheted ellene!

A világvége lassú lesz és fájdalmasan hosszú

Már az 50-es években felfigyeltek rá.

Megvan az idei év egyik slágerajándéka

Egyszerre időutazás és érdekesnek tűnő program, sorban állnak érte karácsonyra.

Fotel felújítás házilag

Az emberek nagy része inkább kárpitos bútorokat használ, ezért jó, ha megismerjük a kárpitozás rejtelmeit is.

Neten is nézhető az Oscar-esélyes magyar animáció

Egy hónapig online elérhető Bucsi Réka legújabb, Oscar-esélyes animációja, a Solar Walk.

Hogyan lehet megfilmesíteni egy lemezt?

A Szólíts a neveden rendezője megmutatja Bob Dylan dalaival.

A eredeti spaghetti alla carbonara: Olaszországban tanultam

Sokan azon csúsznak el, hogy nem elég gyorsan forgatják össze a meleg tésztát a tojással.

0