Áldozatvédelmi konferencia a Balatonon
Hamarosan véglegessé válnak az áldozatvédelem uniós irányelvei, amelyek a tervek szerint 2015-től lépnek majd életbe - hangzott el a svájci-magyar együttműködési program keretében megrendezett Együtt az áldozatokért című kétnapos szakmai konferencia nyitónapján csütörtökön.
hirdetés
David McKenna, az európai áldozatvédelmi szervezet elnöke az EU új áldozatvédelmi irányelveiről tartva előadást elmondta, mintegy 600 - köztük több magyar - módosító javaslatot vettek figyelembe a megfogalmazásuknál. A szöveget az európai parlament már elfogadta, de a miniszterek tanácsának is áldását kell adnia rá ahhoz, hogy a tagországok 2015-től életbe léptessék. Az irányelvek egyik alapvető kérdése egyelőre nyitva maradt: nem dőlt el, hogy az országok uniós támogatási kereteiből kell-e majd kötelező jelleggel bizonyos összeget áldozatvédelmi célokra fordítani a jövőben.
Fügedi László, a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület elnöke egyebek között arról beszélt, hogy az elmúlt években drasztikusan csökkent a szervezet állami és civil támogatottsága, ami miatt hamarosan fizetésképtelenné válhat. Az áldozatvédelemért korábban felelős Belügyminisztérium, továbbá az augusztus óta felelős közigazgatási és igazságügyi tárca egyelőre nem nyitott a civil szervezettel való együttműködésre.Balogh Zoltán emberierőforrás-miniszter azonban 3,5 millió forintos támogatást ígért a miniszteri keretéből, amiről napokon belül aláírják a megállapodást - jelezte.
Habsburg György, a Vöröskereszt közelmúltban leköszönt elnöke arról beszélt a rendezvényen, hogy a Fehér Gyűrű és a Vöröskereszt több területen is együtt tudna működni, amiről hamarosan megállapodás is születhet.
A balatonfüredi konferencia résztvevői délután áthajóztak Siófokra, ahol bemutatták nekik a helyi áldozatvédelmi irodát.
A kétnapos konferencia egyik célkitűzése, hogy a résztvevők kidolgozzanak egy olyan szakmai protokollt, amely segíti az érintett állami, önkormányzati és civil szervezetek szorosabb együttműködését. Pénteken egyházi és minisztériumi előadók beszélnek az áldozatvédelmi munkájukról, köztük az emberkereskedelemről, prostitúcióról, bűnmegelőzésről. A svájci előadók kiemelten foglalkoznak majd a zürichi prostitúcióval, amelynek résztvevői egy felmérés szerint javarészt magyarországi romák.
forrás: MTI
hírek innen, onnan
Új CEO, Vécsey Balázs a Siemens Mobility Kft. élén
Tapasztalt vezető a közlekedés átalakításáért és fenntarthatóságáért. A Siemens Mobility több mint 135 éve megbízható partner...
Új sport- és kulturális létesítményt adtak át Mélykúton
A sport és a kultúra elválaszthatatlanok és ezt a kapcsolatot fejezi ki a mélykúti központ is, amely egyszerre sportcsarnok és kulturális...
Így készíthetsz magadnak mesés mandula körmöket
Kicsi kezekkel és vastagabb ujjakkal rendelkezel? Akkor a picit hosszabb és íveltebb mandula körmök nagyságrendekkel szebbé tehetik a...
Rekordösszegű befektetés várható idén Franciaországba
A hetedik alkalommal megrendezett Choose France elnevezésű rendezvényen mintegy 15 milliárd euró értékben 56 külföldi nagyberuházást...
Hiába a nyomás, a Man. City képtelen botlani
Az Arsenal terhet tett a City vállára a győzelmével, de Guardiola csapata már évek óta bizonyítja, hogy elbírja ezeket.
Megvan sorozatban a nyolcadik. A Tottenhamet is kipipálta a City és küszöbön a címvédés
Az Aston Villa pedig bonthatja a pezsgőt, ugyanis ezzel nekik megvan a BL-indulás.
Összefüggésre gyanakszunk ennek a lánynak a mellbősége és a 7,1 millió Insta-követője között
Azt írja magáról, jobban szereti a kutyákat, mint az embereket, de a számok szerint az emberek mégis kedvelik.
Érdemes még időben átnézni a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által készített szja-bevallási tervezetet május 21-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és...
Gyümölcsök, amik leolvasztják a hasi zsírt - ezeket edd a nyár előtt
Ezek a gyümölcsök nemcsak finomak, hanem szuper hatással vannak az egyik legkritikusabb pontunkra is.
2-0-ra verte a Tottenhamet, karnyújtásnyira került a Manchester City a történelmi újrázástól
Ha Guardiola csapata vasárnap megveri a West Hamet, akkor az Arsenal meccsének eredményétől függetlenül bajnok lesz. Sorozatban negyedjére,...
Parragh László: Lehet olyan álmokat kergetni, hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát, meg hasonlók, de a realitásból kell kiindulni
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke fehér bőrű, keresztény kultúrájú, európai gondolkodású munkaerőt látna a...
Pünkösdkor majdnem annyi az utazó, mint húsvétkor
Pünkösdkor közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben...
Sport
Szoboszlairól is beszélt a Liverpool edzője az újabb bukás után
Jürgen Klopp szerint az új edző remek alapokra építkezhet majd Liverpoolban.
Teherautóval ütközött, meghalt a két olimpián is szereplő sportoló
Tragédia rázta meg az orosz triatlonista társadalmat: közlekedési balesetben elhunyt a kétszeres olimpikon Igor Sziszojev. A 43 éves sportember terepjárójával áttért az út másik oldalára, nagy sebességgel egy teher
Rossi: „Nem akarok olyan játékost látni a válogatottban, aki alibizik”
Marco Rossi kihirdette az Eb-re készülő keretet, majd a döntés szempontjairól, a kapuskérdésről, az elvárásokról, valamint a kimaradókról is beszélt a Telkiben rendezett sajtótájékoztatón.
Már Szoboszlai Dominik utódjával tárgyalnak Liverpoolban
Arne Slot kiszemeltje a magyar válogatott játékos számára sem ismeretlen.
„Sosem gondoltam volna, hogy így érhet véget a pályafutásom” - eltiltották a magyar vívót, nem les...
Doppingvétség - a holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás - miatt két évre eltiltották a versenyzéstől a párbajtőröző Kun Annát, így nem indulhat a párizsi olimpián - írta az MTI.
A magyar válogatott kapus súlyos sérüléséről: „Az orvosok azt mondták, nem fogok többet futballozni&rdqu...
Kovácsik Ádám tavasszal többet védett az NB I-ből kieső Mezőkövesdben. A magyar válogatott kapus a Sportalnak adott interjúban elmondta, hogy jó a kapcsolata posztriválisával, Riccardo Piscitellivel, illetve szóba k
Kabaréba illő öngólt hozott össze a Liverpool ellen az argentin világbajnok
Történelmet írt Emiliano Martínez, de olyan rekord lett az argentin kapusé, amire nem lehet büszke.
Minden eddiginél súlyosabb olimpiai botrány robbant ki Párizsban
A július 26-án kezdődő nyári játékok szervezői most éppen az orosz származású, de Franciaországban élő önkénteseket rúgták ki.
Elek Gábor nemrég köszönt el a Ferencvárostól, hamarosan ismét a Népligetben találhatja magát
Csak már más szerepkörben.
Magyar Kupa-döntő: eldőlhetett a „kapuskérdés” az FTC-nél
Szerda este 19.30-kor a Puskás Arénában megkezdődik a Magyar Kupa-döntő, amelynek ezúttal a Paks és a Ferencváros lesz a két […] A Magyar Kupa-döntő: eldőlhetett a „kapuskérdés” az FTC-nél bejegyzés előszö
Kétségbeesetten próbálják megmenteni a nemi erőszak miatt börtönben ülő brazil sztárfocistát
Kilenc év letöltendőre ítélték a Real Madrid korábbi játékosát.
Szinte teljesen elszálltak a magyar sportoló olimpiai reményei
Szalontay Sándor pályakerékpáros továbbra is tartalék, vagyis csodának kellene történnie ahhoz, hogy kijusson a párizsi olimpiára - írt aaz MTI.
Bulvár
Itt a kormány válasza a benzinkutasok-nak: ezt azonnal fejezzék be
Az FBSZ szerint nagy az adóteher az üzemanyagokon.
Kicsinálja a bélrendszert ez az új fajta édesítőszer - Óvakodj tőle, ha jót akarsz magadnak.
A mindennapok során egyre többen igyekeznek lehetőség szerint más alternatívákkal helyettesíteni a hagyományos cukrot, ezzel azonban érdemes nagyon óvatosnak lenni!
Hónapokig nyugtatózták, majd megölték lányukat a szülők, akiket korábban piedesztálra emelt Spanyolország
Az Asunta-ügy című Netflix-sorozat nem egy forgatókönyvíró képzeletének a szüleménye, hanem igaz történet. A sztori onnan indul, hogy Rosario Porto és Alfonso Basterra 2013. szeptember 21-én bejelentik a rendőrség
Mutatjuk, kik kapnak idén meghívót vastagbélszűrésre
Évente mintegy 10 ezer vastag- és végbélrákos megbetegedést diagnosztizálnak itthon, amelyek fele halálos kimenetelű. A betegség korai felismerésére idén is országos szűrési program indul.
Magyarokat is várnak akár 4500 eurós fizetéssel, a végzettség nem feltétel
Bőven a hazai átlagfizetés fölött kereshet, aki vállalja ezt a munkát.
Zokoghatnak Madeleine McCann szülei: lezárták az ügyet, azonosították a gyereket
Ez az egész világot felkavarta.
Most jött a hír a beteg III. Károly királyról, nagy a baj
A brit uralkodót az év elején diagnosztizálták daganatos megbetegedéssel az orvosai.
Döbbenetes, ami történik. Mégsem Vilmos a trónörökös? Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb kiadása
A nagymama árulta el a születése titkát, és vér szerinti szülei kilétét.
Órák kérdése és érkezhet a feketeleves
A hét talán legfontosabb eseménye lehet tőzsdei szempontból a szerdán érkező áprilisi amerikai inflációs adat. A gigacégek jó számai a fordulatot hoztak a korrekcióban a tőzsdén. Ahhoz azonban hogy újabb tartós
Nem sikerült 216 ajánlást gyűjteni egy 27 ezres városban, egyetlen jelöltje sem lesz a DK-nak Gyulán
A tíz egyéni választókerületből kilencben viszont próbáltak képviselőjelöltet állítani, sikertelenül.
Innen tudhatod, hogy a drágán megvett lajosmizsei eper valójában olcsó spanyolországi import
Nem mind magyar eper, amit annak mondnak az árusok, néhány keresztkérdéssel elkerülhetjük, hogy csalás áldozatai legyünk.
blogmorzsák
Válogatás a Photo London kiállításainak képeiből
A héten nyíló fotófesztiválon akt-, csendélet, portré és AI képeket is kiállítanak a szervezők.
20+2 nagyon menő kínai kütyü május közepére
Ismét 20+2 összeállítás, egy csomó remek akciós termékkel!
- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál