Ezt olvasta már?

0

Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató tiszteletére rendeztek ünnepi folklórgálát Pécsen

Néptánckutatói életútjának legfontosabb állomásait felidézve köszöntötték a 90 éves Andrásfalvy Bertalan néprajzkutatót a magyar népzenei és néptáncélet kiválóságai folklórgála keretében szerdán este, Pécsen.

A Pécsi Nemzeti Színház épületében rendezett eseményen Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára azt mondta, Andrásfalvy Bertalannak köszönhetően az elmúlt évtizedekben "megváltozott a jelenünk, a kultúráról alkotott képünk".

Az államtitkár közölte: az 1931-ben született néprajzkutató Martin Györggyel és Kallós Zoltánnal - Kodály és Bartók nyomán munkálkodva - a különböző néptáncdialektusok sorát rögzítette, majd dolgozta fel tanulmányokban. Hozzáfűzte: minderre épülhetett rá a fél évszázada elindult táncházmozgalom Magyarországon.

A politikus úgy vélekedett: Andrásfalvy Bertalantól megtanulhattuk, "hogyha az egyke szomorú történelmi előzményeit nem dolgozzuk fel, nem javulhatnak demográfiai mutatóink", és (.) "hogyha a földhöz nem úgy fordulunk, ahogy az ősök az ártéri gazdálkodásban ezt még csinálták, akkor valószínűleg elveszítjük a földet" - fogalmazott, hozzátéve: mindezekért is külön köszönet jár a néprajzkutatónak.

Héra Éva, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke köszöntőjében azt emelte ki, hogy Andrásfalvy Bertalan társaival "talán a világ legnagyobb folklórgyűjteményét" hozta létre, s elindította azt a folyamatot, amelynek köszönhetően a népművészetet, néptáncot és népzenét ma is bárki tanulhatja, művelheti.

Az idén augusztus 20-án a Magyar Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) díjban részesült Andrásfalvy Bertalan felszólalásában úgy vélekedett: az iránta megnyilvánuló köszönet és elismerés nemcsak neki, de minden eszmetársának jár.

Azt mondta, már fiatal korában megérezte, hogy a néphagyományban van a jövő, mert "abban megkapjuk azt az útmutatást, amely nemcsak a fizikai megmaradásunkat, de a Kárpát-medence természeti megmaradását biztosítja" - fogalmazott, hozzátéve: hazánk "pusztává, sivataggá lesz, ha nem tanuljuk meg a hagyományból azt, miként kell együtt élni a természettel és egymással".

Úgy vélte: munkája semmivé lett volna, ha nincsenek társai, ha nem kapott volna segítséget másoktól, ha gondolatai nem találtak volna nyitott fülekre, s ha nem lettek volna követői.

A gálaest során felléptek Baranya, Sárköz, Szatmár és a bukovinai székely falvak hagyományőrző táncosai, mellettük közreműködött Sebestyén Márta, Balogh Kálmán, Pál István "Szalonna", a magyarpalatkai Codoba Florin és fiai, a Magyar Állami Népi Együttes, a Mecsek, a Nyírség, a Pöndöly táncegyüttesek tagjai, a Vasi Kislegényczéh, valamint további táncos és zenei előadók, egykori néprajzos tanítványok.

A Janus Pannonius Múzeum az eseményt beharangozó korábbi közleményében felidézte: rendszerváltó miniszterként és egyetemi tanárként is ismert Andrásfalvy Bertalan ahhoz a nagy néprajzkutató nemzedékhez tartozik, amelynek tagjai már nagyrészt nem élnek, és akik útjára indították azt a szemléletváltást, amely elvezetett a Kárpát-medence néptánckincsének mélyebb megismeréséhez, hagyományhű színpadi megformálásához.

A kommüniké szerint ez a szemléletváltás az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzését célzó legjobb gyakorlatok regiszterében 2011 óta a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modelljeként szereplő, idén 50. jubileumát ünneplő táncházmozgalom megszületése szempontjából is meghatározó volt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Mészáros Lőrinc cégeit 50 millió forintra büntette az Energiahivatal

A hivatal szolgáltatásminőségi hiányosságok miatt szabott ki tetemes bírságot.

Komoly díjat nyert egy 89 éves legendás BMW

Idén egy II. világháború előtti legendás német konstrukció, a BMW 328-as versenykivitele nyerte el a Concorso D’Eleganza egyik rangos...

Utasítást adott Zelenszkij Magyarországgal kapcsolatosan

Utasítást adott Volodimir Zelenszkij az ukrán külügyminisztériumnak a Magyarországgal való kapcsolatok rendezésére.

A lebolondozott fideszes megbocsátott a leszemetezett fideszesnek, és fordítva

Menczer Tamás és Bencsik András végre újra jóban.

Végre enyhülhet a káosz a magyarok kedvenc nyári útvonalán

Bár a megvalósulásra még várni kell, a jövőben egyszerűbb lesz Zágráb elkerülése autóval, ami a horvát tengerpartra igyekvő magyar...

MNB-botrány: perek kellettek hozzá, de kiadták a kecskeméti egyetem alapítványának intézkedési tervét

A dokumentumot korábban „kamunak” nevezte az azt kiállító alapítvány kuratóriumi elnöke, Boross Ildikó. Mi történt? A KecsUP azt...

Brüsszel fél Trump következő lépésétől: veszélyben az EU-USA megállapodás?

Az EU óvatosan közelít az amerikai kereskedelmi megállapodás jóváhagyásához, miközben Trump újabb autóvámokkal fenyegeti Európát. A...

Nukleáris hadgyakorlatba kezd Oroszország

Állítólag nem irányul más országok ellen és fenyegetést sem jelent. 

A lakossági állampapírokon is spórolni kezd a kormányzat

Kevesebbet lehet majd keresni a fix hozamú lakossági papírokkal, de ha valaki bízik a magyar euróbevezetés sikerében, akkor érdemes...

Füves spanglitól kapott pánikrohamot Varga Miklós lánya, depressziójáról vallott Vivien: "Hallucináltam is éjszaka"

Varga Vivien, Varga Miklós lánya két évvel ezelőtt kezdődött küzdelméről vallott, amely szorongásos depressziót és pánikbetegséget...

Orosz olaj: Trump újabb országoknak adott mentességet

Az Egyesült Államok további harminc napra engedélyezte, hogy bizonyos "kiszolgáltatott" országok szankcióval sújtott, már tengeren lévő...

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba

A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.

Szalah bombája szétszakíthatja a Liverpoolt

Szoboszlainak a BL-kiesés utáni szavai most nyernek valódi értelmet.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC

A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

29 évesen visszavonult a Fradi és az MTK korábbi támadója

Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.

Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát

A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I és BL körül, indul a Vb, itt a megújult Meccsbox

Régen minden egyszerűbb volt, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még könnyű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté... Rengeteg sportcsatorna osztozik az egyre növekvő meccsszámon, a közvetítési jogok dara

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat

A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegy

Tömegesen pusztul a magyarok közkedvelt fája, végleg eltűnhet az országból

A szárazság és a magas hőmérséklet elérte azt a szintet, amelyet a lucfenyő már nem tud elviselni, teljesen eltűnhet Magyarországról.

Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez

A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor

Közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a fővárosi agglomerációban „működő” bűnözői csoport

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói újabb összehangolt akciót szerveztek, a főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport elfogása érdekében.

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól

A volt sajtós szerint ő mindig korrekt, szakmai munkát végzett.

0