Átadták a 2013. évi Magyar Innováció Nagydíj elismeréseket
A múlt évi kiemelkedő innováció elismeréseként Kövér László házelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átadta a 2013. évi Magyar Innovációs Nagydíj elismeréseket pénteken a Parlamentben.
Az innovációs nagydíjat a KVV Kőolajvezetéképítő Zrt. kapta meg a nagyszilárdságú csőtávvezetékek hegesztés-fejlesztéséért, az elismerést Simon Miklós vezérigazgató vette át.
Kövér László köszöntőjében a vállalkozások sikerét egyben az ország sikerének nevezte és hangsúlyozta, hogy az több és jobb minőségű munkahelyet, nagyobb vásárlóerőt, több adóbevételt és még több innovációt jelent. A házelnök szerint az elmúlt évben biztató előrelépés történt a versenyképes kutatás-fejlesztési és innovációs (k+f+i) környezet kialakításában, hozzátette ugyanakkor, hogy még sok teendő van.
Az Országgyűlés elnöke az eredmények között említette, hogy az EU 2020-hoz kapcsolódó nemzeti intézkedési tervben foglaltaknak megfelelően a GDP kutatás-fejlesztésre, innovációra fordítható részaránya növekedési pályára állt, 2012-ben már közel 1,3 százalékot tett ki, és reálisnak tűnik, hogy 2020-ra sikerül elérni az 1,8 százalékos célt.
Varga Mihály hangsúlyozta: olyan vállalatok kaptak most elismerést, amelyek a tudás, az új ötletek révén értek el komoly gazdasági sikereket, ami hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország versenyképessége javuljon, ipari termelésében tovább emelkedjen a magas hozzáadott értékű termékek aránya.
A miniszter szerint a világpiaci versenyben azok az országok tudnak helyt állni, amelyek képesek arra, hogy a kutatás-fejlesztést, innovációt gazdaságstratégiájuk, oktatáspolitikájuk és társadalmi közgondolkodásuk középpontjába állítsák. Azok az eredmények, amelyeket az elmúlt években elért az ország, ebből a szempontból is nagyon fontosak - mondta.
A következő évek feladata, hogy a növekedés tovább folytatódjon, s a fejlett országokra jellemző stabil alapokra épüljön, amiben kiemelkedő szerepe van az innovációnak. A kormány kiemelt figyelmet fordít az e célra fordítható források növelésére, amit hosszú távon megtérülő beruházásnak tekint.
A miniszter szólt arról is, hogy a kormány egyik fontos stratégiai törekvése, hogy Magyarország ne csak ipari vagy termelési központ legyen, hanem fontos kutatási, innovációs térséggé is váljon Európában. Magyarország már benyújtotta a 2014-2020 között érkező uniós források felhasználására keretet jelentő partnerségi megállapodást, ennek súlypontját a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program jelenti, amelyből k+f és innovációs tevékenységre 512 milliárd forint vissza nem térítendő forrás és 200 milliárd forint visszatérítendő támogatást fordítanak majd a következő 7 évben.
A kormány célja, hogy a hazai kutatóintézetek és vállalkozások a Horizont 2020 program keretében a korábbi időszaknál jóval több, legalább 350 millió eurónyi k+f és innovációs forrást hozzanak Magyarországra. Ennek érdekében már 2014 első felében olyan pályázatokat jelentetnek meg, amelyek segíthetik a pályázók felkészülését.
Závodszky Péter, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy át kellene gondolni az innovációs rendszer elemeinek rendszerbe szervezését és kormányzati szinten történő megjelenítését. A Magyar Inovációs Szövetség 25 éve hangoztatja, hogy az intézményrendszert és a finanszírozást az ügy hosszú távú stratégiai jellegének megfelelően kell kialakítani - mondta.
Varga Mihály a bírálóbizottság elnökeként elmondta, hogy a 2013-as innovációs nagydíj felhívásra 26 pályázat érkezett, ezek közül négy nem felelt meg a feltételeknek. A 20 tagú bírálóbizottság többségi döntéssel 19 pályázatot minősített megvalósult, eredményes és sikeres innovációnak, háromnál azt állapította meg, hogy még nem kezdődött meg a gyakorlati alkalmazás, ezért az innovációs teljesítményt nem értékelte.
A 2013. évi Innovációs Nagydíjban részesült siófoki KVV Kőolajvezetéképítő Zrt. a legnagyobb magyar vezetéképítő vállalat, a napokban fejezte be a szlovák-magyar gáztranzitvezeték megépítését. A sikeres fejlesztésnek, az új technológiai alkalmazásnak köszönhetően 2013 végéig összesen 5,1 milliárd forint árbevételt ért el.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2013. évi Ipari Inovációs díjában részesült a MEDISO Orvosi Berendezés Fejlesztő és Szervíz Kft. a nanoScan PET/MRI integrált pre-klinikai in vivo képalkotó trendszerért.
A Vidékfejlesztési Minisztérium 2013. évi Környezetvédelmi Innovációs Díját vette át az EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft. az új generációs alumínium elektrolit kondenzátor és EPCOS teljesítmény induktivitások kifejlesztéséért.
A Vidékfejlesztési Minisztérium 2013. évi Agrár Innovációs Díját a TeGaVill Kft. kapta a szántóföldi lágyszárú növénytermesztés melléktermékeit felhasználó, környezetterhelést csökkentő agroenergetikai technológiák és azokat biztosító géprendszerek kifejlesztéséért.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2013. évi Innovációs Díjában az Egis Gyógyszergyár Nyrt. részesült a hipertónia kezelésére kifejlesztett Egiramlon készítményének gyártásáért és forgalmazásáért.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi Innovációs Díját a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., az I-Cell MobilSoft Zrt. és az ARH Hungary Zrt. kapta a HU-GO Elektronikus Útdíjszedési Rendszer megvalósításáért.
A Magyar Innovációs Szövetség 2013. évi Start-up Innovációs Díjában a Tresorit Kft. részesült a Tresorit fájlmegosztási és szinkronizálási szoftver kifejlesztéséért.
Az ünnepségen köszöntötték a kiemelkedő innovációt tartalmazó pályázatokat benyújtók képviselőit is.
MTI
hírek innen, onnan
Ne dobd ki a régi wifi routeredet: ezzel az egyszerű trükkel megoldhatod a lakás egyik legbosszantóbb problémáját
A fiók mélyén porosodó régi router még jól jöhet, ha otthonod bizonyos pontjain állandóan akadozik az internet.
Meglepő felfedezés – így fiatalodik meg az idős szív új testben
A fiatalabb testbe átültetett idős szív biológiailag megfiatalodhat, míg az idősebb szervezetben a fiatal szív öregedése felgyorsul.
Ezermilliárdos EU-s forráshoz jut Magyarország, miközben a diákok kedvelt programja is visszatér
A jogállamisági feltételességi eljárás lezárásának két pozitív hozadéka is van.
Keserédes lesz a bosszú? Veszélybe került a szaúdiak óriási gazdasági terve
A szaúdi repülőtereket ért véres húszi támadások nemcsak a légiforgalmat bénítják meg, de közvetlenül veszélyeztetik Szaúd-Arábia...
Így jutott el Volodimir Zelenszkij a döntésig, ami mindent megváltoztathat Kárpátalján
Zubánics László, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanszékvezető tanára beszélt lapunknak arról, mit jelent gyakorlatban a módosítás.
Donald Trump korábban a deportálásáról beszélt, majd a bevándorlásügyi hivatal megjelent a demokrata képviselőnél
Három héttel a választások előtt tartottak házkutatást Ilhan Omarnál.
„Elb.sztad fiam, csináld meg normálisan.” – Teljesen elszabadultak az indulatok Máté és Anastasia utolsó randiján
Totális kudarcba és elképesztő üvöltözésbe torkollott Máté és Anastasia utolsó randevúja a Házasság első látásra kedd esti...
Az alvásszakértő 15 percet kér mindenkitől az óraátállítás előtt – ezt neked is meg kell tenned
Október utolsó vasárnapján ismét átállítjuk az órákat, és kezdetét veszi a téli időszámítás. Bár ilyenkor egy órával többet...
Így állítsd be a műanyag ablakodat a tél előtt: melegebb lehet a lakás, és a fűtésszámlán is spórolhatsz
Ahogy lehűl az idő, egyre feltűnőbb lehet, ha a műanyag ablakok mellett kellemetlenül hideg levegőt érzünk. Sokan ilyenkor azonnal az...
Soha ne rejtsd el ezt a fürdőszobában – kínos helyzetbe hozod vele a vendégeidet
Egy szépen berendezett fürdőszobában mindennek megvan a helye. A pulton csak néhány gondosan kiválasztott tárgy sorakozik, a tárolók...
A razziázó rendőrök is csak pislogtak, mit csinált vezetés közben egy autós
Nem mondhatni, hogy példásan sikerült a rendőrség legutóbbi közlekedésbiztonsági ellenőrzése. Meghökkentő dolgokba futottak bele a...
Bloomberg-kommentár: Miért mondja Putyin, hogy Oroszországnak vége lehet, ha veszít a háborúban?
Az orosz elnök és emberei szemében összemosódik háború és béke, mint ahogy az is, hogy mi Oroszország és hol végződik. Nagyon...
Sport
Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra
A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.
A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont
Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.
Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz
Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Florian Wirtz elmenekülhet Liverpoolból, a világ legjobb csapatai vinnék
Eddig nem jött be neki a Premier League.
Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között
Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.
Rakétát lőttek ki a húszi lázadók Ronaldóék mérkőzésekor, pánikhangulat a stadionban
Már csak 19 gól hiányzik a bűvös ezerhez.
Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne
Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.
Kirúgná Michael Carricket a Manchester United, sztáredző érkezik a helyére
Valamit kezdeni kell az eredménytelenséggel.
Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése
Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.
Beolvasott az MLSZ-nek, borította a bilit a magyar válogatott labdarúgó
Nem érzi a megbecsültséget.
Kőkemény kritika: veszélyben van Andoni Iraola állása a Liverpoolnál?
Több szakértő is nekiugrott Szoboszlai Dominik edzőjének.
Bulvár
Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”
Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta
Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente
Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.
Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban
Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája
Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.
Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.
„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról
Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.
Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni
A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.
Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert
Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban
Kapitány István is reagált a Fidesz felháborító parlamenti jelenetére
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a parlamentben történteket bírálta, miután Magyar Péter miniszterelnök felszólalása alatt fideszes képviselők bingóztak, Pócs János pedig egy „hányinger” fe
Öt perccel azután, hogy megszavazták a gyermekvédelmi törvényt, feloldották a jogállamisági eljárást: 4,2 milliárd euró érkezhet
Brüsszel szerint már jogállam vagyunk, újabb 4,2 milliárd euró érkezhet hazánkba.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


