Átadták a legkiemelkedőbb biztosítóknak járó szakmai díjakat Siófokon
Hétfőn csaknem nyolcszáz résztvevő jelenlétében megnyílt a XVI. Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás Siófokon.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége által szervezett kétnapos rendezvény gálaestjén átadták az elmúlt évben legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó, immár jelentős hagyománnyal rendelkező díjakat, amelyek közül 2019-ben hármat az Aegon, egyet-egyet pedig a MetLife és az Európai Utazási Biztosító vihetett haza.
A független biztosítási alkuszok 2004 óta minden évben díjazzák azokat a biztosítókat, amelyek az elmúlt év során a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtották.
A szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Biztosítási Nagydíjat idén is öt kategóriában ítélték oda az alkuszok.
A szavazáson résztvevő szakemberek a különféle értékelő kérdésekre összesen több mint 20 ezer választ adtak, melyek alapján 2019-ben az alábbi biztosítók bizonyultak a legjobbnak:
Biztosítási Nagydíj 2019.
Lakossági vagyonbiztosítás
kategória Vállalati vagyonbiztosítás
kategória
I. Aegon I. Aegon
II. Generali II. Groupama
III. Allianz III. Generali
Személybiztosítás
kategória Gépjárműbiztosítás
kategória
I. MetLife I. Aegon
II. Generali II. Generali
III. Aegon III. Wáberer
Utasbiztosítás kategória
I. EUB
II. Mapfre
III. Aegon
Biztosítási Nívódíj 2019.
GENERALI BIZTOSÍTÓ
Tavaly tarolt a Generali
A Biztosításszakmai Konferencia hosszú évek óta a biztosítási szakma egyik csúcseseményének számít. A rendezvény két napján a terület valamennyi szegmenséből érkező, többszáz vendég vitatja meg közösen a biztosítási piac aktuális kérdéseit, megoldásokat keresve az aktuális problémákra. A konferencia programja a második napon a legmeghatározóbb hazai biztosítótársaságok szekció-előadásaival folytatódott.
forrás: biztositomagazin.hu
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


