Ezt olvasta már?

0

Átlagjövedelem: 209.000 forint

Az elmúlt egy évben a Merces felmérésében résztvevők átlagjövedelme 209.000, míg a fizetések medián értéke - vagyis középértéke - 180.000 forint - derül ki a Workania állásportál által működtetett Merces fizetési felmérés legfrissebb adataiból.

A felmérést készítő szakértők hangsúlyozzák, hogy a medián pontosabb képet ad a keresetekről, míg ugyanis az átlagfizetések nagyságát néhány magasabb fizetés erősen megemelheti, a medián a valós középértéket mutatja, vagyis azt, hogy a felmérésben résztvevők fele keres ennél az értéknél többet, másik fele pedig kevesebbet.

A legnagyobb különbséget a két érték között a tanácsadási szektorban találták, ahol a jövedelmek átlagértéke 303.500 forint, a medián viszont ennél 32 százalékkal alacsonyabb, 230.000 forint volt. Az ingatlanokkal foglalkozó vállalatoknál az átlag hiába 264.600 forint, ha a medián 200.000 forint. A pénzügyi tanácsadással, pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó cégeknél 268.100 forint az átlagjövedelem, a medián pedig 217.000 forint, a különbség így 24 százalék.

A lízingcégek alkalmazottai átlagban 302.400 forintot keresnek, a medián értéke ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, 250.000 forint. Hasonló a helyzet a könyveléssel, könyvvizsgálattal foglalkozó cégeknél is, ahol az átlagfizetés 202.500 forint, a medián viszont 160.000.

Az építőiparban tevékenykedő cégeknél a medián 162.900 forint, az átlagfizetés 199.300 forint.

A kutatók a kiskereskedelmi üzletláncok alkalmazottainak jövedelmét vizsgálták részletesebben. A csoportban az átlag 176.500 forint, a medián érték pedig 140.000 forint, a vizsgálat eredményei szerint ugyanakkor a munkavállalók 60 százaléka kevesebbet keres az átlagnál.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Skandináv lottó: itt vannak a szerda esti nyerőszámok és nyeremények

​Június 10-én újra indult a Skandináv lottó számlálója. Ráadásul nem is akármiért. Alig egy héttel ezelőtt valaki elvitte a 2026-os...

Kamatstop, kórházak, kripto, vagyonadó: Magyar Péter bejelentette a szerdai kormányülés legfontosabb döntéseit

Véget ért a szerdai kormányülés, amelyen több, a mindennapokat is érintő kérdésben születtek döntések. Magyar Péter miniszterelnök...

Emberház az állatkertben

Ahogy a mindennapi életünkben egyre nagyobb súllyal van jelen a mesterséges intelligencia, a színpadjainkon is mind gyakrabban jelenik meg.

„Alapvető emberi törekvések állnak mögötte”

Egy Európában eladott elektromos kerékpár alkatrészei tucatnyi országból érkeznek, míg végül Csehországban vagy Hollandiában...

Nem fellegvár

Olvas-e a tizenéves korosztály, és ha igen, mi alapján választ? Kicsábíthatók-e könyves rendezvényekre a tinik?

Össze kell kapnia magát Trumpnak, nem ezt ígérte a kampányban

Jelentősen gyorsult az amerikai infláció májusban.

Letícia királyné lemásolta Katalin hercegné stílusát, a végeredmény egyszerűen káprázatos

Letícia spanyol királynét jó ideje hasonlítják már Katalin hercegnéhez, a két királyi családtagnak nemcsak a külseje és az...

Hősként fogadták a szomáliai bírót, aki az amerikai hatóságok miatt nem fújhat a foci vb-n

Megegyezett a vezetékneve egy terroristával, ezért egy 11 órás kihallgatás után hazaküldték a miami reptérről a játékvezetőt, akit...

Irányt vált a valaha készült egyik legjobb sci-fi sorozat – jön az új évad

A Silo harmadik évada eltér a könyvektől, Juliette történetét új szál alakítja át.

Lesifelvétel került elő a magyar válogatott edzéséről, Szoboszlai volt a leglustább, mégis mindenki imádja a videót

A világbajnokságon sajnos megint nem vagyunk ott, de azért a válogatott háza táján nem állt meg az élet.

Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után

Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"

A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

0