Ezt olvasta már?

0

Augusztus utolsó napján rendezik az Állatkertek éjszakáját

Augusztus 31-én rendezik meg idén az Állatkertek éjszakája nevű országos rendezvénysorozatot, amelyre 12 magyarországi állatbemutató hely készül változatos és izgalmas esti programokkal.

A vakáció végén, de még az iskolaidő előtt szeretnének kedveskedni a magyarországi állatkertek a családoknak, akiket idén hetedik alkalommal várnak látványetetésekkel, különleges állatok simogatójával, nem mindennapi fényekkel és az állatkertek máskor nem látható titkaival - emelte ki Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a rendezvényt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.

A programban idén is budakeszi, két budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veresegyházi állat-bemutatóhelyek vesznek részt.

Persányi Miklós elmondta, hogy a fővárosi állatkert éjfélig tart nyitva, ebben az időben a kert különböző pontjain 23 helyszínen zajlanak programok. Lesz többek között esti fókashow, elefánttorna, találkozás a cukormókusokkal és a szakállas agámával, alkonyati látogatás a lepkekertben, de meg lehet nézni a "jégbe zárt vadállatokat", a lángidomárokat és a fényvarázslatot is. A Holnemvolt Vár idén első alkalommal kapcsolódik be a sorozatba, ott ajándék zsetonokkal is készülnek az érkezőknek.

A budapesti Tropicariumban meg lehet nézni többek közt a kőhalak, az aligátorok, a kígyók, a ráják és a murénák etetését, a Budakeszi Vadasparkban pedig szakvezetésekkel, állatbemutatókkal és vadállatok látványetetéseivel készülnek.

A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban bátorságpróbát szerveznek, ahol többek között meg lehet kóstolni különböző rovarokat, virágokat és a majomkenyeret is. A kisvasút egész éjjel közlekedik, ahogyan a Vidámpark játékai is üzemelni fognak.

A győri Xantus János Állatkertben a ragadozókat, például a jaguárokat, tigriseket, medvéket és oroszlánokat etetik meg a közönség szeme láttára, a hüllőházban a "Tapizoo" ládában lehet majd kitapogatni mit rejtettek el a dolgozók, de "nem szeretem" állatok bemutatójával is készülnek.

A Kecskeméti Vadaskertet fáklyákkal világítják ki az estére, amely szakvezetésekkel indul a majmoknál, a rókáknál, az oroszlánoknál, de a növényevő állatok etetését is meg lehet majd tekinteni. Itt este konceret ad a Csörömpölők Együttes, de lesz hüllőshow, madárbemutató, és állatsimogató is.

Miskolcon a természetes élővilágot szeretnék közelebb vinni a közönséghez, ezért a helyszínre látogatók a hagyományos esti programok mellett a Bükki Nemzeti Park és a Magyar Madártani Egyesület munkatársainak közreműködésével a szomszédos Bükk-hegység rovarvilágával, rovarevő faunájával és éjjeli ragadozómadaraival is megismerkedhetnek.

Pécsen lehet majd csillagot vizsgálni, vagy madarász túrán részt venni, de tűzzsonglőr bemutatóval, bátorságpróbával, kincskereséssel, gyerekszínázi előadással, klasszikus zenei koncerttel és családi kézműves foglalkozásokkal is várják az érdeklődőket.

A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban az akváriumok világát ismerhetik meg az érdeklődők a "holdfénytúrán", lesz továbbá kishajós kirándulás, a gyakorlott búvároknak pedig idén is lesz lehetőségük akváriumi merülésre, a veresegyházi medveotthonban pedig családi ügyességi versenyekkel, és "farkas ordítással, hollókárogással és medvevicsorgással" várják a zseblámpával érkező bátor látogatókat.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ekkor vagyunk a legboldogabbak - a kutatások szerint

Egy brit tanulmány szerint a napszakok jelentős hatással vannak a boldogságunkra. Reggelente érezzük magunkat a legjobban, míg este a...

9 dolog, amit a fogorvosok soha, de soha nem tennének a fogaikkal

A fogorvosok nap mint nap látják, mi történik akkor, amikor valaki „csak egy kicsit” elhanyagolja a fogait.

Igazságos 100 ezer forintos támogatást adni, hogy valaki ne használjon 10 négyzetméter közterületet?

Éves BKK-bérlet jár annak, aki garázsban tartja az autóját a II. kerület fizetős részén, ami elég sok kérdést vet fel.

Miért vágyunk fényre, ha beköszönt a tél?

Téli fények, ősi ösztönök – így küzd az ember a sötétség ellen évszázadok óta.

Leszúrtak hátulról egy 23 éves férfit, miközben a metróra várakozott

Ismét súlyos erőszakos incidens történt a New York-i metróhálózatban. Egy fiatal férfit szúrtak hátba, miközben a szerelvényre várt,...

Balesetet okozott, elmenekült, majd egy oszlopnak ütközött a részeg sofőr + videó

Vádat emeltek egy férfi ellen a Veszprémi Járási Ügyészségen, aki áprilisban részegen vezetett és balesetet okozott, ahonnan...

Minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

Megszülettek az első támogatási döntések a Jedlik Ányos Energetikai Programban, több mint 1200 nyertese van a valaha volt legnagyobb...

Teljesen kipakolt mellekkel ment emberek közé a botrányhősnő – Fotó

Amanda Nicole dekoltázsára szegeződött minden szempár.

Drámai hírt kaptunk. Leugrott az erkélyről a Kincsvadászok kereskedője

Molnár Viktor, a Kincsvadászok című műsor népszerű kereskedője büszkén vallja magát bácskai származásúnak, hiszen Bácsalmáson...

0

Sport

Kedves Jake Paul, lehet visszatakarodni hatvanéves legendákat és visszavonult ketrecharcosokat verni!

Jake Paulnak pont annyi keresnivalója van a profi bokszban, mint Kylie Jennernek a Nobel-díjasok között. A kettőezer-húszas évekre elértük, hogy a boksz ne a sportról, hanem figyelemért kurvuló celebekről szóljon. Ke

Dárdai kórházba került Berlinben, azonnal infúziót kellett kapnia

Egy nappal azután, hogy Dárdai Pált kinevezték az Újpest sportigazgatójának, máris aggódnia kell.

A hóhérbárd a 6. menetben sújtott le, Anthony Joshua kiütötte Jake Pault

Egyoldalú meccsen mindketten százmillió fontot kasszíroztak.

Sokk a dartstábla előtt – A vb-k történetének legnagyobb meglepetései

Az idei PDC-dartsvilágbajnokság elhozta a világbajnokságok történetének egyik legnagyobb meglepetését. A kenyai dartscsoda apropóján összeszedtük a vb-k történetének legnagyobb szenzációit.

Szalai Ádám megmutatta a számokat: ezért buknak el évente milliárdokat a magyar futballklubok

A sportvezető úgy látja, néhány klubnál csak most kezdenek ráébredni: az állami támogatások kora nem tart örökké.

Nekimentek Szoboszlainak, erre eltiltották őt a bajnokságban, ellenfele folytathatta az ámokfutását

Szoboszlai Dominik a Liverpool következő bajnokiján, december 27-én nem léphet pályára.

Vadállatnak nevezte Szoboszlait az ellenfél edzője, nem veszi be a sérüléses sztorit

Slot még nem mondta ki határozottan, hogy Szoboszlai játszhat ma a Tottenham ellen, bezzeg a Spurs edzője...

Anthony Joshua felmosta a padlót Jake Paullal

A korábbi kétszeres nehézsúlyú világbajnok kiütötte a volt youtubert.

Két kiállítás a Liverpool rangadóján, Szoboszlaival megtörtént, amitől mindenki félt

A Liverpool sztárigazolása megsérült, a Tottenham elleni rangadó egészen őrült végjátékot hozott.

A Fradi diósgyőri győzelme után az edző nem hajol meg a szurkolók akarata előtt

Robbie Keane szerint katasztrofális lett volna, ha nem nyernek, Radenkovic magyarázkodhatott.

A vörösborra és a munkára esküszik a 98 éves sztármatematikus

Derű, sport, szellemi aktivitás – ezekre esküszik Obádovics J. Gyula.

Micsoda lövés. Nézze meg Schäfer András gólját, győzelmet ért a Bundesligában

A magyar válogatott játékosa csereként állt be az Union Berlin színeiben, majd a hosszabbításban hatalmas gólt lőtt.

Bulvár

Már a rendőrséget is zavarja, hogy sokan nem tudják, mikor használják a hátsó ködlámpát

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai december 18-án közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es autópálya Somogy vármegyei szakaszán. Az intézkedés elsősor

Megígérte, és be is tartotta, kegyetlen bosszút állt Donald Trump

Beváltotta ígéretét Donald Trump, nem hagyta megtorlás nélkül, hogy december 13-án az Iszlán Állam támadásaiban amerikai katonák haltak meg. Mintegy 100 precíziós eszközzel vettek célba 70, az Iszlám Államhoz k

Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak

December 24. és 26. között a lakossági és vállalati One mobil-előfizetéssel rendelkező ügyfelek díjmentes, korlátlan belföldi adatforgalmat kapnak.

Kutatások bizonyították: 6 hét alatt megváltozik az agyad, ha napi 5 percet meditálsz

Gondoltál már arra, hogy milyen hatalmas változásokat idézhetsz elő önmagadban mindössze napi 5 perc ráfordítással?

Kutatás: az ilyen vércsoporttal rendelkező emberek lassabban öregszenek

Évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat, vajon mi árulja el legpontosabban, hogyan öregszik a testünk. Egy tudományos irány most meglepő választ ad.

Így látta fotósunk a szegedi Fidesz-Tisza párbajt

Képgaléria a Fidesz és a Tisza nagygyűléséről.

Nagy bajban, akit itt néztek szexfilmeket – Óriási bukó egy hackercsoport miatt a Pornhubnál  

A PornHub felnőtt videóplatformot a ShinyHunters zsarolóbanda zsarolja, miután a prémium tagjainak keresési és megtekintési előzményeit állítólag ellopták egy nemrégiben történt Mixpanel adatvédelmi incidens sor

Nekik jár ingyenes belépő a gyógyfür-dőkbe: Tb-re igényelhető ezekkel a feltételekkel

A tb támogatja a gyógyfürdőket: mutatjuk, kik jogosultak kedvezményes vagy ingyenes belépésre.

blogmorzsák

Eufória és melankólia. Húszéves M83 változást hozó lemeze

Az M83 idén húszéves lemeze piszok jó rockzene, ami nem szégyellt az elektronikához nyúlni.

Couture óda egy város asszonyaihoz

A roppant nőies, finoman merész darabok nem az aktuális trendeket követik, hanem identitást formálnak.

0