Ezt olvasta már?

0

Autóra cserélte megunt barátnőjét a gyulai férfi

Egy fiatal szegedi lány életét egyetlen döntés pecsételte meg: szerelme, akiben addig vakon bízott, eladta őt – egy személygépkocsiért.

 

A kábítószerfüggő férfi 2017 elején barátnőjét egy autó fejében egy szegedi párnak adta át, akik fiatal magyar nők prostitúcióból származó bevételéből éltek. A lány, amikor rájött, hogy szerelme őt valójában „elcserélte”, menekülni próbált. Ám a futtatók bántalmazták, és rabságban tartották – adta hírül az ügyészség.

Az erőszak és megaláztatás nem ért véget a szegedi lakás falai között. A lányt Németországba vitték, ahol prostitúcióra kényszerítették. Testének minden fillérnyi árát elvették tőle, miközben ő a szabadság reményét lassan elveszítette.

2017 nyarán Bécsben úgy tűnt, felcsillanhat számára a megváltás: találkozott egy másik magyar férfival, aki szintén prostituáltak futtatásából élt. A lány beleszeretett, megmentőjét látta benne. Ám a remény hamar illúzióvá vált – újra kiszolgáltatottá lett, ezúttal a „szerelme” irányítása alatt, akinek továbbra is minden keresetét átadta, a közös jövő álmát kergetve.

Végül a szökés csak egy véletlenen múlt: az utcán megismert külföldi férfi segítette ki a pokolból, amelyből önerőből soha nem tudott volna kitörni.

A Gyulai Törvényszék az elkövetőket emberkereskedelem és kitartottság miatt ítélte el. A lányt eladó férfit kábítószer birtoklásáért is felelősségre vonták, több év fegyházbüntetést szabtak ki rá és társaira, míg két nő felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Az ügy azonban itt nem ér véget. Az ügyészség szerint a kiszabott ítéletek túl enyhék, és a Szegedi Ítélőtáblán folytatódó másodfokú eljárásban súlyosabb büntetést kérnek azokra, akik fiatal lányok testéből, reményeiből és szabadságából akartak meggazdagodni.







0
0
0

hírek innen, onnan

Üres kézzel és megfenyegetve tért haza Trump Pekingből

Hszi Csin-ping elég nyíltan beszélt az amerikai elnökkel, már csak az a kérdés, hogy ő mit értett ebből.

Mulcs fajták: melyiket válaszd zöldségágyásba és díszkertbe?

A mulcs fajták helyes megválasztása kulcsfontosságú a zöldségágyások és díszkertek egészséges fejlődéséhez. Megmutatjuk, milyen...

Megütötték a forintot, kopogtatnak a külső fenyegetések

A devizapiacokon kedden a geopolitikai feszültségek és az olajárak mozgása határozta meg a hangulatot: a dollár stabilizálódott, miután...

Két hónapot is várhatnak az első utalásra a friss nyugdíjasok

Bár az állam rövidített egy fontos határidőt, az adminisztráció és az adategyeztetés továbbra is jelentősen elhúzhatja a folyamatot.

Kapu Tibor: Nem vagyok a Fidesz űrhajósa, és nem is leszek a Tisza űrhajósa

Kapu Tibor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette ki, hogy egyik politikai oldalhoz sem tartozik. Az űrhajós elmondta, tudatosan...

Visszavonult a válogatottól a magyar együttes csapatkapitánya

A szövetségi kapitány nem örült, de elfogadta a játékos döntését.

Győrből venne futballistát a világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa

Németországban folytathatja a bajnok ETO alapembere, a Transfmarkt is reagált a hírre.

"Mihalik Enikőnél rögtön láttam, hogy valami nem oké" - lerántotta a leplet a magyar modellek szépséghibáiról Kajdi Csaba

A modellügynökség vezetője gyönyörűnek tartja Palvin Barbarát, Ebergényi Rékát és Mihalik Enikőt, de a "hibáikat" is látja. Kajdi...

Elhordták a vidámparkot, a zsiráfok is elköltöztek: Döbbenetes, mi lett Michael Jackson Neverlandjéből

Michael Jackson nemcsak a popzene történetét írta újra, hanem a luxus és az excentricitás fogalmát is, amikor létrehozta a kaliforniai...

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Elbúcsúztatták az Atlético Madrid klubikonját, a távozó Antoine Griezmannt.

Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba

A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.

Szalah bombája szétszakíthatja a Liverpoolt

Szoboszlainak a BL-kiesés utáni szavai most nyernek valódi értelmet.

29 évesen visszavonult a Fradi és az MTK korábbi támadója

Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.

Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC

A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát

A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I és BL körül, indul a Vb, itt a megújult Meccsbox

Régen minden egyszerűbb volt, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még könnyű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté... Rengeteg sportcsatorna osztozik az egyre növekvő meccsszámon, a közvetítési jogok dara

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat

A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegy

Tömegesen pusztul a magyarok közkedvelt fája, végleg eltűnhet az országból

A szárazság és a magas hőmérséklet elérte azt a szintet, amelyet a lucfenyő már nem tud elviselni, teljesen eltűnhet Magyarországról.

Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez

A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor

Közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a fővárosi agglomerációban „működő” bűnözői csoport

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói újabb összehangolt akciót szerveztek, a főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport elfogása érdekében.

Azonnali bejelentést tettek a szomszédunkban – beigazolódott a gyanú

Beigazolódott a hantavírusfertőzés annál a romániai férfinál, akinél korábban már pozitív eredményt mutatott a hantavírus genetikai anyagának kimutatására szolgáló PCR-teszt – közölte a román közegészség

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól

A volt sajtós szerint ő mindig korrekt, szakmai munkát végzett.

Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került

Az elemző szerint 85 éve nem volt olyan katartikus pillanata a magyar történelemnek, mint most április 12-én.  

blogmorzsák

Ritkán látott, érdekes fotók a '80-as évekből

Zacskós tej, magyar-szovjet ifjúsági fesztivál, razzia: élet a nyolcvanas években.

Mikor lesz a stresszből depresszió?

A stressz kimeríti és át is formálja az agy működését.

0