Ezt olvasta már?

0

Az 50 éves Siófokra költözik az 5 éves Játékszín

Július 7-től, szombatonként a budapesti Játékszín produkciói és vendégelőadásai a Balaton déli partjára, Siófokra költöznek.

Az ötéves Játékszín és az ötvenéves Siófok együttműködésében új lendületet vesznek a nyári szabadtéri szórakoztatás hagyományai a déli parton. A nagy múltú, egykori Kálmán Imre Szabadtéri Színpad egyik fontos időszaka a ’70-es években volt. Akkor a Magyar Televízió onnan közvetítette a Táncdalfesztivált, és onnan indult útjára a Halló, itt Balaton! című sorozat is, amelyben olyan, akkor pályakezdő előadók léptek fel, mint Koós János, Kovács Kati, Korda György vagy Hofi Géza, az 1980-as években pedig az Interpop Fesztivál népszerűsítette a színpadot, a legismertebb hazai énekesek és zenekarok szerepeltetésével.

A színpad teljeskörű felújítása után mára a térség legmodernebb és legnagyobb

befogadóképességű szabadtéri színháza lett, a 21. század igényeihez alkalmazkodó színtér.

A Színparton július 7-től nyolc szombat estét tölthet a közönség népszerű fővárosi színészekkel. Siófokra érkezik többek közt Lengyel Tamás, Szulák Andrea, Nagy Sándor, Lévay Viktória, Dobó Kata, Molnár Áron és Szente Vajk, valamint a musical műfaj legújabb generációjának képviselői, köztük Foki Veronika, Tóth Angelika és Puskás Peti, Szemenyei János és Egyházi Géza. A szabadtéri előadásokról a nyári szezonban a Játékszín gondoskodik.

Saját produkcióik közül játsszák a Primadonnák című vígjátékot, melyben a Nagy Sándor-Szente Vajk páros nevetteti a nézőket, de felbukkan a darabban Csonka András is. Siófokra utazik repertoárjuk egyik komédiája, a Kölcsönlakás, melyben egy titkos szerelmi légyott körüli félreértéshalmazt követhet nyomon a közönség. A májusban bemutatott Dog Story című Off Broadway-produkciót eddig csak a budapesti közönség láthatta, július 28-án debütál a Játékszín falain kívül. A Játékszín meghívására látható lesz a Színparton A chicagói hercegnő a Budapesti Operettszínház előadásában. Kálmán Imre darabjában az amerikai jazz-számok mellett klasszikus operettmelódiák éppúgy felcsendülnek, mint cigány- és népzenei ihletettségű dalok. A főbb szerepekben Borbás Barbara, Homonnay Zsolt, Kalocsai Zsuzsa és Dancs Annamari. Önálló esttel lép fel Hernádi Judit, aki lehengerlő kisugárzásával és egy kiváló zenés összeállítással varázsolja el közönségét. A Soproni Petőfi Színház a Sing Sing Sing musical show-val készül, melynek sikere minden várakozást felülmúlt. A látványos, tánckarral kiegészített, kétfelvonásos előadásban többek között a Jekyll&Hyde, a Hair, a Rómeó és Júlia, A párizsi Notre Dame és a Vámpírok bálja slágerei csendülnek fel olyan nagyszerű előadók tolmácsolásában, mint például Buch Tibor, Füredi Nikolett, Vastag Csaba és Vastag Tamás és Stéphanie Schlesser.

A Színpart programjának ugyancsak különleges darabja egy Cseh Tamás-est lesz. A koncert méltó emlékezés az ikonikus előadóra, Hrutka Róbert sajátos hangszerelésében szólnak majd a Bereményi Géza, Másik János, Novák János és Cseh Tamás által megírt dalok, ezúttal Udvaros Dorottya, Für Anikó, Nagy-Kálózy Eszter, Kálloy Molnár Péter, Nagy Dániel Viktor és Szegezdi Róbert előadásában. Siófokon is bemutatkozik a Sakk (Chess) című musical, melyben többek közt Egyházi Géza, Sári Éva, Gábor Géza és Szemenyei János lép színpadra. A Sakk a szerelem, szenvedély, játék és küzdelem darabja, két sakkvilágbajnoki döntő története, melyet két szupernagyhatalom harca irányít. A világhírű musical zeneszerzői, a legendás svéd ABBA együttes tagjaiként ismertté vált Benny Andersson és Björn Ulvaeus a zenekar feloszlása után került kapcsolatba az Oscar- és Grammy-díjas Tim Rice szövegíróval, együtt alkották meg a musicalt.

 

forrás: origo.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra

Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...

Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?

Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.

A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból

Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.

Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere

Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...

Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra

Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.

Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt

Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...

Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel

Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...

Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...

Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal

Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...

Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból

A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

0
0