Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
Az elmúlt napokban az E.ON ügyfélszolgálatára olyan visszaélési lehetőségre utaló bejelentés érkezett Fejér megyéből, hogy egy szolgáltató cég az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nevével visszaélve igyekszik bejutni a felhasználók ingatlanába a belső gázhálózat kötelező átvizsgálására hivatkozva.
Az E.ON ezért kéri a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal járjon el ezekben a helyzetekben. Az elmúlt napokban fogadott lakossági bejelentés nyomán az E.ON ezúton hívja fel a felhasználók figyelmét, hogy fokozott óvatossággal járjanak el, amennyiben az E.ON előzetes értesítése, vagy a felhasználó által tett előzetes bejelentés nélkül, számukra ismeretlen személyek megjelennek akár az E.ON nevében, akár ennek említése nélkül, és az ingatlan belső áram- vagy gázhálózatának bármely okból történő ellenőrzésére, átvizsgálására irányuló szolgáltatást ajánlanak fel, valamint erre vonatkozó szerződéses dokumentumot kívánnak velük aláíratni, és ehhez a helyszínen, k&eacut e;szpénzben díjazást kérnek.
Az E.ON az eset kapcsán emlékezteti ügyfeleit: az energiavállalat munkatársai sosem visznek házhoz pénzt, nem kérnek helyszíni készpénzes kifizetést!
Minden E.ON munkatárs és az E.ON minden szerződéses partnere rendelkezik céges igazolvánnyal, amely egy bankkártya méretű, fényképes plasztik kártya. A munkatárs a céges igazolvánnyal köteles igazolni magát. Az E.ON éppen ezért arra kéri az ügyfeleket, hogy minden esetben kérjék az őket felkereső személytől a fényképes igazolvány vagy a hivatalos meghatalmazás felmutatását, ennek hiányában senkit ne engedjenek be a lakásába!
Emellett mindig alaposan nézzék meg az igazolványt, ellenőrizzék az E.ON logót, az igazolványszámot, az érvényességi évet és a munkatárs fényképét is! Ne írjanak alá semmilyen dokumentumot, amíg meg nem bizonyosodtak meg róla, hogy valóban az E.ON megbízott szakembere kereste fel őket!
Az E.ON a lakosságtól azt kéri, hogy amennyiben visszaélést tapasztalnak, azonnal értesítsék az illetékes rendőri szerveket!
hírek innen, onnan
Orbánt dicsérték, Orbánt szapulták a holland közmédia forródrótján
Publikálták azt a dokumentumfilmet, amit egy forródrótot létesítő holland újságíró kampánykalandjaiból vágtak össze.
Ötéves autista kisfia mellett esett össze egy édesapa a metrón
Egy orvos és egy orvostanhallgató sietett a segítségére.
Magyar Péter bemutatta a bizonyítékokra vágyó Áder János szerény 720 négyzetméteres luxusvilláját
Ez mind semmi, a miniszterelnök a drónvideó közzététele mellett felsorolta, hogy a volt államfő és alapítványa csak úgy vonzza a...
Rónai Egon megmutatta a szülinapos feleségét, Zsanettet – fotó
Rónai Egon, az ATV népszerű műsorvezetője különleges alkalomból osztott meg egy személyes bejegyzést a közösségi oldalán: a...
Elhunyt Balogh Zsolt
Most érkezett a gyászhír.
Végleg búcsút int a képernyőnek az RTL egykori kedvence, fájdalmas okot árult el: "Sajnos, nagyon-nagyon gonosz a világ"
Ez van a döntés mögött.
A 10 legjobb Millie Bobby Brown film és sorozat, amit látnod kell.
Millie Bobby Brown az Stranger Things című sorozatban Eleven szerepének megformálásával szerzett magának világszerte elismerést. A...
Eldőlt: KL-induló csapatnál folytatja a ZTE kapóssá vált játékosa - részletek
A Zalaegerszeg sajtóhírek szerint megállapodásra jutott a Basel csapatával Akpe Victory átigazolásával kapcsolatban.
Nagy a készülődés a németeknél, ráálltak a háborús vonalra
Németország arra készül, hogy négy éven belül megduplázza a védelmi kiadásait, ezzel vágott vissza a német kancellár Trump kritikájára.
Nemcsak levelet, mást is küldött a börtönből a letartóztatott budai polgármester - ezt üzeni a kerületében élőknek
Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere egy levelet, valamint egy kézzel készített apró napernyőt küldött a rács mögül a...
55 éve halt meg a Gyíkkirály – fotók
Pontosan 55 évvel ezelőtt, 1971. július 3-án rázta meg a világot a hír, hogy egy párizsi bérház egyik lakásának fürdőkádjában...
Lehűlt a Duna, növelik a Paksi atomerőmű teljesítményét
Kapitány István jelentette be a hírt.
Sport
Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat
A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.
Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”
Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.
A FIFA megmagyarázta, miért érvénytelenítették a foci-vb-n a horvátok 103. perces gólját
A FIFA magyarázkodott, Modric kritizált.
Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit
Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.
Csúnyán pofára esett a német fociválogatott, fájdalmas döntést hozott a szövetségi kapitány
Úgy tűnik, hogy lezárult egy korszak.
Cristiano Ronaldo előbb vb-rekordot döntött, majd hisztizett egyet
Róla szólt majdnem minden.
25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát
A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.
Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó
A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.
Bombaüzletre készül a Bayern München, kivásárolják a brazil válogatott sztárját
A védő lehet a harmadik nyári érkező.
Nulla izgalom után a spanyolok is ott vannak a 16 között a vb-n
Spanyolország továbbjutása egy pillanatig sem volt veszélyben Ausztria ellen.
Rúben Amorim akcióban, az AC Milan vinné a Liverpool világsztárját
Álmodozni szabad.
Élete lehetőségét kapja: Nico Williams 90 millió euróért igazolhat a Premier League-be
A Bilbao játékosa nyitott a váltásra.
Bulvár
„Ti ezt értitek?” - Magyar Péter nem tudja hová tenni, keményen betámadta a Tiszát Pócs János és a Fidesz
Az iskolakezdési támogatás váltott ki vitát.
Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz
Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh
Ki az, akinek ráfér a képére, hogy 180 millió forintos táskával flangáljon? – a Tisza Párt egyik legnagyobb támogatója szerint a Fidesz elszórta a vállalkozások fejlesztési forrásait
Egészen beteggé tett, ahogy az ország sorsa alakult – mondta a vállakozó.
Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit
Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.
Felfoghatatlan: Magyar Péter szívszorító videóban közölte a katasztrófáról, nagyon nagy a baj
Cselekedett a kormány, úton van a segítség.
Az egész ország őt kereste, 4 év után végre épségben megtalálták az eltűnt tinilányt
Még rengeteg a kérdés az üggyel kapcsolatban.
A 7 legjobb szexpóz nőknek – szakértők szerint ezek hozzák a legtöbb örömöt
Nincs olyan, hogy mindenki számára tökéletes szexpóz.
Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra
Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.
A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben
A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.
A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele
Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e
Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.
Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.
A rendőrök agya is ledobta a láncot a pápai horrorutánfutó láttán
Felfogni is nehéz, mit szabadítottak az utakra Pápán. A rendőrök nem kegyelmeztek.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


