Ezt olvasta már?

0

Az NB II-ben újra meghatározó szerepre készül a Kaposvár

Az NB I-es csapatok még pihennek, ám a kiesett Kaposvár már hétfőn edzésbe állt. Nem véletlenül, hiszen a másodosztályban már augusztus 2-án megkezdődik a bajnokság (az élvonalban csak két héttel később lesz a rajt).

Az obligát kérdésre – Mi lesz veled, Rákóczi? – Illés János elnöki tanácsadó egyszerű választ adott: – Semmi különös. Az NB II meghatározó csapata leszünk, és majd meglátjuk, helyezésben ez mit jelent a végén.

Amikor egy éve a Kaposvár feljutott, lapunk riportot készített a klubról, és lehetett érezni: a vezetők csaknem biztosak abban, hogy egy év múlva ismét a másodosztályban játszanak majd. Tudták, mekkora lesz a költségvetésük, az milyen keretet engedélyez, mindez hova sorolja őket a mezőnyben. Egyikük még azt is kimondta, légiósokat már csak azért sem igazolnak nagy számban – három külföldit szerződtettek csupán, egyikük sem nyújtott emlékezeteset –, mert csak gondot okoznak kiesés esetén, hiszen a másodosztályban nem szerepelhetnek.

A keretben nincsenek is nagy változások, tizenhat labdarúgónak él tovább a szerződése, ők meg is kezdték hétfőn a munkát, ráadásul változatlan szakmai stáb vezetésével. Illetve ez csak a személyekre igaz, a beosztásokra már nem. A csapat tavaly Waltner Róbert vezetésével jutott fel, ám mivel neki nincs meg a szükséges végzettsége, az NB I-ben nem lehetett vezetőedző, legalábbis papíron. Ezért a Rákóczi szerződtette a pro licences Disztl Lászlót, aki a gyakorlatban pályaedzőként dolgozott, de ő nyilatkozott a mérkőzések előtt és után. Most azonban a beosztások tükrözik a valóságot: ismét – immár hivatalosan is – Waltner Róbert a vezetőedző, és segítőjeként marad Disztl László is.

Illés János úgy fogalmaz, hogy a Kaposvár normális költségvetéssel dolgozhat, a tulajdonos megegyezett az önkormányzattal, ki mennyit tesz bele a büdzsébe, és ez kiszámítható, mi több, az elnöki tanácsadó szerint a legfontosabb az, hogy a bevételek biztosak, nem függenek senki jókedvétől sem.

– Hivatalosan nem tűzzük ki célul a feljutást – szögezi le Illés János. – Azt szeretnénk, hogy a csapatunk egységes legyen, jó futballt játsszon, és ha odaér az NB I küszöbére, nem tiltjuk meg, hogy feljusson.

Érdekesség, hogy Illés János távozását Felcsúton, majd a következő hazai meccsen kórusban és nem éppen irodalmi stílusban követelte a szurkolók egy csoportja. Emlékezetes marad, hogy a Puskás Akadémia elleni találkozó második félidejének a kezdése előtt Waltner Róbert sétált oda a szitkozódókhoz, és kérte őket, hagyják abba a tüntetést. Szurkolói forrásokból tudjuk – a klub vezetői mindezt elmondták egy szurkolói ankéton –, hogy a követelés mögött egy helyi vállalkozó és a társa állt, akik a Mol Fehérvár tulajdonosára hivatkozva tárgyaltak arról, hogy a Kaposvár a Vidi fiókcsapata lenne. A megoldást úgy vázolták, hogy sor került volna tulajdonrész átadására is, a fehérváriak pedig játékosokat adnának a Rákóczinak. Mindez kútba esett, amikor kiderült, a beharangozott befektető erről semmit sem tud, a vállalkozó pedig Illés Jánost sejtette az akció meghiúsítójának, ezért tüzelt ellene egy kisebb szurkolói csoportot.

 

Ez azonban csupán kellemetlen epizód volt a Rákóczi életében. A munka elkezdődött, egy hónap múlva már újra meccset játszanak Kaposvárott, az élvonal pedig egyelőre csak szép emlék marad.







0
0
0

hírek innen, onnan

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

Ők a legjobb lelkű csillagjegyek: bárkinek segítenének, mégis gyakran ők sérülnek legjobban

Van három csillagjegy, akik szinte mindent megtesznek másokért. Önzetlenek, érzékenyek és mindig ott vannak, ha valaki bajba kerül. Viszont...

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az...

Megjelent a választások utáni első hitelminősítői jelentés, sem az adósságbesoroláson, sem a negatív kilátáson nem változtatott a Moody's

Maradt a bóvli fölött kettővel lévő Baa2 kategória és maradt a 2024 ősze óta érvényes negatív kilátás. Ha az EU-val sikerülne...

A pénztárcájuk sosem marad üres: ezek a csillagjegyek szinte mágnesként vonzzák a pénzt

Ők azok, akik sokszor csendben építkeznek, nem verik nagydobra a terveiket, de amikor lehetőség adódik, ösztönösen ráéreznek, hogyan...

Különleges jelentése lehet a születési dátumodnak: a számmisztika szerint ezt árulja el rólad a „segítő lelked”

Egyre többen fordulnak a spiritualitás és a számmisztika felé, hogy jobban megértsék saját személyiségüket és életük történéseit....

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

Ne dőlj be a közösségi média hülyeségeinek: maratont futni egyáltalán nem könnyű

Egyre népszerűbb a futás, folyamatosan növekedik az amatőr sportolók száma, és ezáltal egyre több a futáshoz kapcsolódó tartalom a közösségi médiában. Ezeknek a tartalmaknak egy része nagyon félre vihet, és a

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

Luke Littlert alaposan elpáholták, mégis örülhet ennek a kétszeres világbajnok?

Luke Humphries legyőzte legnagyobb riválisát, és így biztossá vált, hogy csak a rájátszás döntőjében találkozhat vele.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0